Kiábrándult álmok úgy csimpaszkodnak bennem,
 akár a dús szőlőfürtök,
 vagy az ostobán értetlenkedő csimpánzok.
 Előbb csak körbekerítnek,
 aztán kecsegtetnek, végül jócskán ki
 is röhögnek vihogón.
 Sokszor szeretnék legalább egyetlen
 szemet lecsippenteni a nagy Egészből,
 hogy érezzem s tudjam,
talán mégsem éltem hiába
 - meglehet -,
végesre szabott nappalaim
 majd kétszeresen
figyelmeztetnek önző baklövéseimre.

Vásott, foszlásnak indult nagykabátom,
 akárcsak hűséges árnyékom
 még egyre hűséggel követ engem,
 bár párbeszédet velük sem tudok
 folytatni arról, hogy miként
 s vajon hogyan lenne elviselhetőbb
 e mostani kiszolgáltatott létezés?!
 - A tudatos reménytelenség-karcolók
 hitvány világikorszaka - meglehet -,
 még csak most következik majd?
 Ki tudja?! A döglődő,
 régről pusztulásnak indult hontalan táj
 mit se változik;
legfeljebb csak beépíti önmagát.

Már megint egy
 újabb sport-komplexum monstrum!
 Minek?!
Ne mondja senki,
hogy oxigént-adó fák,
 és játszóterek helyett egy betonplacc jobban
 fest a városrendezési okokból?!
 S míg a kivitelezők, vállalkozók
 így is jócskán jól keresnek rajta,
 addig az egyszerű emberek
 hadd fulladozzanak csak bőségesen
 az extra-koncentrált kipufogó,
 mérgező benzingőz,
szénmonoxid-kipárolgások okán.
 - Lődörgő, megvénült aggastyán-kölyökké lettem,
 aki szándékosan elrejti magát főként tömegekben,
 hogy ORTEGA Y GASSET-nak lehessen egyértelmű igaza.

S míg az anyóka kis virágcsokrokat
 árul veszek egyet tőle
 s igyekszem a kedves unoka szerepébe bújni,
 aki megértőn elbeszélget vele:
 ,,Kedves Fiatalember!
Látja-látja ne öregedjen
 meg sohanapján,
mert így végzi majd maga is,
 ha nem lát át az embereken, akár a rosta likán!"
 - Bölcsen hallgatva hümmögök,
majd egy ,,vigyázzon magára, jó egészséget-tel" magára hagyom!
 Buszra kapaszkodok.
Utolszor még integet nekem,
 mintha nagyanyám lenne...