: 84
: 78
: 0
: 0
Bejelentkezett felhasználóként több anyag olvasható, mint látogatóként! – [BEJELENTKEZÉS] / [REGISZTRÁCIÓ]
Tasi83 – Várakozás
Várható olvasási idő: ≈ 1 perc
szerző által korrektúrázva
Várakozok…
Áldozatát lesi így a kuporgó állat,
Áldozatát lesi így a kuporgó állat,
szaftos zsákmány-trófeáját,
mikor csak támadni készül.
Szoba-szigetem elárvult magányában,
a Mindenség s a lehetséges válaszok
okait kutatgatom!
Egy ormótlan, túl kíváncsi
döglégy berepült ablakomon,
s most fejem fölött,
mint zümmögő ítéletmondó köröz!
mikor csak támadni készül.
Szoba-szigetem elárvult magányában,
a Mindenség s a lehetséges válaszok
okait kutatgatom!
Egy ormótlan, túl kíváncsi
döglégy berepült ablakomon,
s most fejem fölött,
mint zümmögő ítéletmondó köröz!
– Kapkodtam oltalmazó karjai után,
hattyúselyem-bőrét finoman
magamhoz engedtem,
- eszelős türelemmel, titkos vakhittel.
hattyúselyem-bőrét finoman
magamhoz engedtem,
- eszelős türelemmel, titkos vakhittel.
Magammal ostoba naivsággal el
kellett hogy hitessem
még van s lehet maradandó Időnk!
Jajongva kuporogni, menekülni tudtam
a városban mely rommá lett,
s mely pusztán lakatlan.
Ágyamba feküdtem az ölelő matracok,
átkaroló párnák mélységeibe fokozatosan
fullasztottam fejem,
- mint az öngyilkosok hosszú útra indulva,
melyből biztos, hogy Nincs visszatérés!
Otthont teremtő, szerelmes szívet szerettem
volna forrongó viharokban
a nyugodtan hullámzó bárkát az Egyetlen-egyet,
ki elhitette csúf igazságként magáról
– Ő az Igazi:
Csókok hűségét követeltem volna
teljesülő jogként vissza tőle
– harmatok könnyeivel terhesül naponta a táj!
Magam is minden nap egyre közelebb
érzem magamban a fullasztó Anti-szorítást:
Értem már aligha jöhet valaki;
aki fölráz, aki kiment
– kontyát tulipán-koszorúkkal igazgatja
a lány ügyefogyott szíve már férje
mellkasába fúrtan kedvére dorombol!
– Őz-szemű, pisze sebezhetősége megfogott,
s el nem eresztett engem,
mint a gyermek alkonnyal
kifestett ajkaiért áhítoztam:
önsajnálatomban verítkeztem,
meg-nem-értettség gyehenna-tüskéi
sebeztek naponta lelkemet!
kellett hogy hitessem
még van s lehet maradandó Időnk!
Jajongva kuporogni, menekülni tudtam
a városban mely rommá lett,
s mely pusztán lakatlan.
Ágyamba feküdtem az ölelő matracok,
átkaroló párnák mélységeibe fokozatosan
fullasztottam fejem,
- mint az öngyilkosok hosszú útra indulva,
melyből biztos, hogy Nincs visszatérés!
Otthont teremtő, szerelmes szívet szerettem
volna forrongó viharokban
a nyugodtan hullámzó bárkát az Egyetlen-egyet,
ki elhitette csúf igazságként magáról
– Ő az Igazi:
Csókok hűségét követeltem volna
teljesülő jogként vissza tőle
– harmatok könnyeivel terhesül naponta a táj!
Magam is minden nap egyre közelebb
érzem magamban a fullasztó Anti-szorítást:
Értem már aligha jöhet valaki;
aki fölráz, aki kiment
– kontyát tulipán-koszorúkkal igazgatja
a lány ügyefogyott szíve már férje
mellkasába fúrtan kedvére dorombol!
– Őz-szemű, pisze sebezhetősége megfogott,
s el nem eresztett engem,
mint a gyermek alkonnyal
kifestett ajkaiért áhítoztam:
önsajnálatomban verítkeztem,
meg-nem-értettség gyehenna-tüskéi
sebeztek naponta lelkemet!
– Megfojt csillagok mosolyával az Éj!
Nagy, fekete kandúr borítja be
az álomkóros tájat,
- még mindig értelmetlen sült-galambok
szavára várakozok.
– Vegyék már észbe:
az Igaz szó szentsége hirdet s kötelez!
ÉRTÉKELÉS:
Minél több, annál jobb!
Rövid link:
Kedvencként való jelölés: 
(csak bejelentkezve)
EDDIGI ÉRTÉKELÉS:
mecena_tartalom