0
mecena
összes megtekintés
: 21
új megtekintés
: 20
kedvencnek jelölve
: 1
hozzászólások száma (egyelőre nem működik)
: 0
Bejelentkezett felhasználóként több anyag olvasható, mint látogatóként! – [BEJELENTKEZÉS] / [REGISZTRÁCIÓ]

Tasi83 – SZÉLHÁMOSOK SZERENCSÉJE

Várható olvasási idő: ≈ 5 perc

szerző által korrektúrázva



Két szélhámos páros! Mostanság nem szokatlan, vagy éppen kirívó esemény, hogy egy-egy V.I.P.-partira a felső társadalmi elit mellett olyan ,,szélhámos figurák” is bebocsátást nyerhetnek, akik vagy meghívatták magukat, vagy olcsó hírnevükkel is meglehetősen busás előmenetelre tettek szert. Hiszen manapság kapcsolatok kérdése szinte minden.
Jocó és Bianka mióta csak az eszüket tudták sülve-főve együtt voltak. Már egész kiskorúkban az átverések, a csínytevések, és a kisebb-nagyobb galádságok töltötték ki minden idejüket. Aztán jött a kamaszkorral együtt járó összes hormonális és egyéb fizikális-lelki változás. Jocó szép szál legény lett, aki hogy kihangsúlyozza markáns vonásait konditerembe kezdett járni, míg Bianka – hála a szerencsés genetikai adottságainak -, bármennyi csokoládét, édességet, vagy más tápláló-hizlaló ételt evett sohasem vesztett eredeti versenysúlyából. Megvolt rajta minden, amitől a legtöbb hódításra berendezkedett Alfa-hím nyálcsorgatón ajánlatot tesz. Amit Bianka természetesen maradéktalanul ki is használt.
Mivel tanulni sosem szerettem ezért közösen megbeszélték, hogy ,,bizonyos emberkék” felkutatásával könnyebben, és hatékonyabban juthatnak hozzá a nyelvvizsga, az érettségi, illetve a diploma megszerzéséhez, miközben a leghalványabb gyanú sem merült fel azzal kapcsolatosan, hogy ők ketten akár csak valaha is felsőoktatási intézménybe tették volna be a lábukat. Annál inkább ráhajtottak a gyanútlan, naiv, vagy éppen befolyásolható egyetemistákra, s míg Jocó a fantasztikus üzleti kilátásokról, és az álomszerű luxuséletmódról tartott kiselőadást, addig Bianka csak a ,,tuti pasiknak” jóképű pasiknak engedte, hogy rányomuljanak, persze búsás haszonnal. Így amikor ő szakított a többségükkel az értékesebb ajándékokat természetesen megtartotta magának, majd tovább is állt.
Jocó és Bianka kis idő múltán rangos, elismert társadalmi pozíciót vívott ki magának meglehetősen villámgyorsan egy-egy sznob, újgazdag, és üzleti körökben. Biankát például állandóan koktél és after-partikra hívták újsütetű, felszínes, agymosott barátnői, akik nem győztek csodálkozni, ámulni azon, hogy mennyire fantasztikusan feltalálja magát bizonyos helyzetekben. Egyszer még egy gyémánt-partira is hivatalosak voltak Monte-Carlóba, ahol II. Albert herceg is feltűnt, és Bianka kisebbfajta büszkeséggel elmondhatta magáról, hogy egy huszonnégy karátos ékszercsodát viselhetett karcsú, hattyú nyakán – igaz csupán csak percekre.
Jocó pedig alapvetően a tehetős, gazdag, elvált feleségekre specializálódott, akiket kedvére szédíthetett, csábíthatott el, miközben túlzottan csupán csak az üzletnek, és a pénzhajszolásnak hódoló férjeik ki tudja hol mulatták az időt ugyancsak egzotikus szeretőikkel.
– Jocókám! Mondd azt, hogy imádsz! Ugye nem hazudsz és tényleg én vagyok neked álmaid asszonya! – esengtek a hölgyek, akik nemritkán hármasával-négyesével voltak jelen egy-egy romantikus, görbe éjszakán, és valóságos rivalizálás kezdődött közöttük a Jocóért való tartós birtoklásért. Többször előfordult, hogy egy-egy temperamentumosabb, tűzről pattant hölgy valósággal megtépte, de össze is karmolta épített porcelánkörmével a másik hölgy kicsit túlzásba vitt botoxolt lárva-arcát, csak mert éppen aznap semmi sem úgy alakult, ahogy azt elvárta. Ilyen esetekben Jocó egyszerre kuncogott magában, és hízelgőnek találta a groteszk helyzetet, hogy a legtöbb gazdag álszent nő valósággal majd megőrül érte.
– Na, de hölgyeim! Hát szabad így viselkedni?! Nézze meg az ember! Mindannyian intelligens, felnőtt emberek lennénk! Béküljetek ki szépen, aztán jöhet egy kis huncutkodás! – vigyorgott saját mondatain, és szinte vadállati gyönyört érzett, hogy ennyi csodálatos, és nagyhatalmú nőnek parancsolhat.
Bianka eközben általában sikeres sztárügyvédek, élsportolók, vagy macsók társaságát élvezte úgyszintén egyszerre több pasival saját külön bejáratú hálószobájában, és egyetlen csepp megbánást, vagy lelkiismeret-furdalást sem érzett amiatt, hogy elrabolja a boldogtalan barátnők, vagy feleségek elől a boldogságot, ami talán mindenkinek járna. Szinte kéjes élvezetet érzett akkor, amikor a férfiak egymást kezdték ütni-verni, pofozni csakhogy egyetlen percig vele mulathassák drága idejüket. Bianka külön csengőszóra indította el a küzdelmet, és aki a végén talpon maradt azzal bújt ágyba. Nem éppen fair mérkőzés, de hát ilyen az élet!
Amikor Jocó és Bianka végeztek, és elegendő pénzt, és vagyontárgyakat voltak képesek maguknak összeszedni elhatározták, hogy mialatt egy-két mocskosul gazdag emberke V.I.P.- partikon vedeli a márkás francia pezsgőt, addig ők ellopnak egy-egy luxussportkocsit. Ezt önmaguk között úgy fogalmazták meg, hogy jutányos csereüzletet kötötték, és csak kölcsön vették – persze jó hosszú lejárati időre -, az adott luxusautót, vagy amit éppen kinéztek maguknak.
Az élet királyának, és királynőjének gondolhatták magukat miközben az alapszabályra, ti. hogy sohase hagyjanak árulkodó nyomokat, vagy bármilyen visszakövethető jeleket a rendőrség számára mindig profi szélhámosok módjára kivitelezték. Ám ahogy egy briliánsan megtervezett ördögi tervbe is adódhat, hogy hiba csúszik most az őszinte érzelmekbe csúszott hiba. A legtöbb átlagember ugyanis el sem akarja hinni, hogy léteznek a földön olyan emberek, akik csak kiakarják használni őket és hidegen hagyják őket az emberi érzelmek.
Most viszont új helyzet állt elő. Jocó megismerkedett egy kisgyerekes anyukával, akire az egyik konditeremben vetett szemet, és úgy döntött kedvére elcsábítja, míg Bianka kifogott magának egy szerencsétlen, kisstílű közalkalmazottat, aki állandóan túlórázott, és szinte sosem volt félretett megtakarítása.
Amikor mindketten hazamentek II. kerületi luxusingatlanjukba mindketten valósággal kicserélt emberekként vallották meg egymásnak az igazat:
– Jocókám! Azt hiszem beleszerettem valakibe… – kezdte Bianka kislányos, meghunyászkodó hangon.
– Bocsáss meg, de nem hallottam jól! Hogy mit csináltál??? – lepődött meg kitágult szemekkel.
– Ne légy már ennyire gyerekes! Ez bárkivel előfordulhat, vagy nem?!
– Kisvirágom! De nem velünk! Ne felejtsd el, hogy mi kedveském profi szélhámosok vagyunk, akik az emberek átverésével foglalkozunk! Mesterei vagyunk az őszinte hazugságoknak! Egyébként én is megismerkedtem valakivel!
– Undorító vagy, hogy előbb engem kezdesz szapulni, hogy így, meg úgy, meg nem szabad kapcsolatot kezdenünk, aztán nagy kegyesen fogod magad és közlöd, hogy te is összejöttél valakivel! És kivel, ha szabad kérdeznem? – tette mellkasa előtt keresztbe kezeit.
– Hát Biankám egy tüneményes kisgyerekes anyuka a legújabb célpontom! Egyszerűen nem bírok neki ellenállni! Van benne valami titkos, mágikus erő, aki szinte kikényszeríti belőlem, hogy rendes, becsületes emberré válljak.
– Te szent ég! Jocókám! Téged beoltottak tisztesség-vírussal! Azonnal józanodj ki! És ha mindent elvesztünk? Akkor szegények leszünk, mint a templom egere! Belegondoltál te egyáltalán?!
– Képzeld csak cuncimókus! Máson se járt az agyam egész álló nap! Amikor azzal a nővel vagyok, más embernek érzem magam, és ez jó érzés! Miért ne lehetnék egy kicsit vele, aztán majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok!
– Felőlem! Nekem nyolc hapsikám! De akkor aztán te se mondd meg nekem, hogy kivel kezdhetek és kivel nem! Világos?!
– Mint a nap! – emelte esküre teátrálisan egyik kezét a másik.
Így történt, hogy a két világéletében másokat kihasználó, és gazdagságot, luxusálmokat kergető szélhámospáros megváltozott és új életet kezdett. Talán egy normálisabb, gazdagabb életet, amilyenre mindketten már a kezdetektől vágyakoztak.

ÉRTÉKELÉS:

Minél több, annál jobb!

Rövid link:

Kedvencként való jelölés:

(csak bejelentkezve)

EDDIGI ÉRTÉKELÉS:
Mostanáig egyetlen hozzászólást sem rögzítettünk…

Hangulatjelek
Link beszúrása
Kép beillesztés
Előnézet
Fórum infó
Ugrás a publikációhoz
Hozzászólás:
mecena_tartalom