A férfi romantikus randira ment a Gellért-hegyre, ahonnét pazar, festői panoráma nyílt a Szabadság-hídra, a nyughatatlanul hömpölygő Dunára – melyről a legtöbb költő mindig megemlékezett -, éppen úgy mint a pezsgő főváros zabolázhatatlan vérkeringésére.
A férfi nem is hihette volna, hogy egy annyira lesajnált, kisstílű, szánalmas lúzer pojácát, mint amilyen őt, akit eddig számos helyről rúgtak ki – egyéb okok miatt -, lehet egyáltalán kedvelni, vagy adott esetben szerelemmel szeretni. Éppen ezért lázas, kissé túlstresszelt izgatottsággal igyekezett vasalt, laza inget, fekete ünneplő, szúrós nadrágot, és persze kissé pongyolán megkötött nyakkendőt viselni, mint egy olyan generáció tagja, aki még a kilencvenes években volt gyerek, és betartott bizonyos rendkívül udvarias udvarlási szokásokat.
A hölgy kissé extrém, nyárias szoknyát viselt. Afféle koktélruhát, mely imitt-amott babonázóan megmutatta sportos, fantasztikus alakját. Lapockáján tetszetős, feketeszínű tetoválással, és az egyik karjára barátja nevét vésette fel. Általában a sportosabb, lazább, lezserebb ruhákat részesítette előnyben, de szerencsés alkatához szinte bármilyen ruhadarab nagyon csinosan állt.
– Mondták már neked, hogy annyira cukorfalat vagy? – kérdezte miközben kissé flörtölőn, csábítóan nyelvével körkörösen eszegette a sztracsatellás fagyit, miközben folyamatosan a férfi fülébe suttogta szavait.
– Ö… hát… sajnos még nem… – felelte hebegve, bátortalanul a férfi.
– Veled annyira más minden! Teljesebbnek éreznem magam! – szerette, ha egy férfi mellkasába fúrhatja fejét, mert így tudatosodott benne, hogy nem kell mindig megjátszania, vagy színlelnie a határozott, és karakán nő imázsát. Fagyis kezét szándékosan a férfi pisze orrához érintette, amitől az tele lett ragacsos, hideg masszával. Később magának is nehezen vallotta be, de imádott ezzel a nagydarab, imádnivaló mackóval játszadozni, és kekeckedni. Ez valahogy megnyugtatta szerelmes szívét.
– De jópofa vagy édesem! – pipiskedve lábujjhegyre állt, és csábítóan elkezdte lenyalni barátja orrára maszatolt fagyi csöpögő masszáját. – Hm! Isteni ízed van! – majd huncut, pajkos kedvvel felnevetett.
– Nos hát nagyon köszönöm… – felelte kimért angolsággal a férfi.
– Megmutattam már a legújabb tetkómat? – kérdezte izgatottan a lány.
– Azt hiszem még nem! Nem muszáj, ha nem szeretnéd! – próbált hárítani, mert feszélyezve érezte magát, ha vetkőzni kezdenek előtte.
– Nem gond bébi! Én azért is megmutatom! – azzal óvatosan félig lefejtette karjáról a ruhát és megmutatta legújabb angyali szárnyakkal díszített, formatervezett tetoválását, ami pasija neve volt. – Na? Szerinted is nagyon menő?
– Abszolút! – hebegte. – De drágám bárki megláthat bennünket!
– Most mit kell tutyimutyiskodni, mi?! Látsz te itt bárkit is? – a hegy aprócska kis dombjához értek, ahol volt egy rozsdásodásnak indult korlát, melynek a tövében kisebb virágzó fa állt. A férfinak eszébe jutott egy vers, mely a dunántúli mandulafáról címet viselte.
– Nem, persze, de azért nem árt az óvatosság… – jegyezte meg.
– Na jó! Meggyőztél! De egy csókot azért ellopok magamnak! – azzal szenvedéllyel magához húzta és megcsókolta.
Ekkor lépett közelebb hozzájuk egy fiatal házaspár, akikről már messziről érződött, hogy halálosan szerelmesek egymásba, és azért választották ezt a romantikus helyszínt, hogy kicsit elbújhassanak a világ kutató szemei elől.
A férfi csak most vette észre – hogy köszöntek egymásnak -, hogy a nő egykori gimis osztálytársa volt, és most dudorodó pocakkal babát várt. Mellette persze az az idióta seggfej, akit úgy kellett szabályosan átrugdosni az érettségin, mert annyira lusta volt, mint a nagyágyú.
– Szia Andriska! – köszönt előbb a nő, majd amikor könyökkel enyhén hasba bökte pasiját a tesztoszterontitán is köszönt: Hellóka kis csávó! Mi a pálya?!
– Szia Brigi! Üdvözlöm! – nyújtott kezet a kigyúrt seggfej felé, ami később nagy hibának bizonyult, mert a seggfej úgy megszorította szándékosan, hogy Andris csillagokat látott a szemei körül jó hosszú percekig.
– Ki a barátnőd Andriska? – kérdezte gyilkos mosollyal a nő.
Mielőtt a megszeppent, és ebben a végzetes percben totálisan kiszolgáltatott, árva, és megszégyenített Andris a föld alá süllyedt volna szégyenében barátnője azonnal előállt a farbával:
– Szia nagyon örülök a találkozásnak! Dr. Hegyi Patrícia vagyok a felesége! – arcon puszilta a leesett álló, csodálkozó nőt, míg a kigyúrt tahóval lazán kezet rázott.
– Ö… nem is gondoltam volna, hogy a gimi után így kikupálódsz! – fullánkos megjegyzés volt, amit András szinte sosem tudott megemészteni. Ilyenkor valami rejtélye okból mintha újra előtört volna belőle a síró, hisztiző kisgyerek, akit mindig megvertek a suliban, és aki azért hagyja magát, mert elítél mindenfajta erőszakot. Porig volt sújtva, és ezt barátnője is azonnal megérezte.
– …Na és mióta vagytok ti együtt? – kérdezte hangjában máris párbajra, kihívásra szólítva fel a gimis osztálytárs a másik nőt, aki nem ijedt annyira könnyen meg.
– Akkor kezdem én! – felelte Patrícia, mert megsajnálta szerelmét. – Néhány éve találkoztunk egy vakrandin, és Andris azonnal megfogott, mert gyönyörű verseket ír! – könnyen, érzelmes csók következett, amit viszont – láthatóan -, a másik nő nem tudott megemészteni, így továbbra is megpróbált gyilkos iróniával szúrkálni a beszélgetést.
– És milyen volt Andriskával az ágyban? Mekkora a szerszáma? – kérdezte maró, sértegető gúnnyal, majd nevetett is hozzá. A benga kigyúrt-agyú gorilla szintén felnevetett, ha egyszer már a díjnyertes csaja is így tett. Nem akart semmiből se kimaradni.
– Nos! Szenzációs az én pasim! – halk, bizalmas hangra váltott, hogy a másik nőt valósággal irigy féltékenységbe kergethesse. – Annyira gyöngéd, figyelmes, és adakozó tud lenni, hogy az ember ténylegesen is a mennyekben érezheti magát egy-egy kiadósabb menet után.
Andris nem mert semmit sem szólni. Látszólag pirult, mint a vadalma szégyenében, és bűnbánatában. Legszívesebben ott helyben láthatatlan lett volna, hogy ne láthassák mennyire ellenére van ez az egész szituáció.
– Oh! Vagy úgy! – most a terhes nőn volt a sor, hogy elegánsabb revansot vegyen. – Az én tündi-bündi mackómnak sincsen miért szégyenkeznie! Igaz kis gorillám? Te is igazi macsó vagy! – puszit adott az izomkolosszus napbarnított, deformált arcára.
– Höhö! Na ná! – röhögött idiótán a férfi.
– Hát ez nagyszerű! Akkor mi lassacskán megyünk is, mert most jut eszembe, hogy éttermi foglalásunk van a Lánchíd lábánál és nem szándékozunk elkésni! – azzal Patrícia már húzta volna maga után a megilletődött Andrist, amikor a másik ellenséges nő megállította őket:
– Hékás! Tudom ám, hogy miben sántikáltok! Azt képzelitek, hogy most jöttem le a falvédőről, mi?! Azt hiszed, hogy egy ilyen szánalmas ultra lúzer mint az Andriska majd bármit is adhat neked kisanyám? Hát nagyon tévedsz! Betegre melózhatja magát akkor sem lesz képes megadni azt amit igazán akarsz! Jobb, ha tudod! – villogó szemmel fenyegetőzött.
– Ha ez jótanács akart lenni, úgy azt mondom rá, hogy szarok bele! Az én életemmel egyedül csakis én rendelkezem! Andris igazi nőként bánik velem, és érez engem! Tudod őszintén sajnállak téged Brigi, mert úgy kb. öt-tíz év múlva, ha megszületik a babád – jobb esetben -, rájössz majd, hogy az élet nem arról szól, hogy mennyi lóvéd, meg mekkora tökű pasid, vagy menő kocsid van, hanem sokkal többről! De örülök, hogy megismertelek! Sziasztok! – azzal Patrícia maga után húzta a kissé letargiába süppedt párját, míg a terhes nő főhetett gonosz levében.
Amikor végre sikeresen elrázták a gyilkos párocskát már a Gellért-hegy lábánál jártak közel a Döbrentei-térhez.
– Drágám! Mondd csak? Jól érzed magad?! – nézett megviselt arcára Patrícia. Már éppen sötétedett, így Andrisnak nem kellett feleslegesen megjátszania magát.
– Hát… nem igazán… – vallotta be őszintén.
– Figyelj! Sajnos mindig lesznek ilyen emberek! De ettől még nem szabadna, hogy úgy érezd kifacsarnak csak mert hetvenkednek azzal, hogy nekik mennyire sikerült az élet vagy sem! Ha engem kérdezel nagyon bátran viselkedtél, és most még jobban imádlak, mint néhány perccel ezelőtt. – próbálta vigasztalni, de mivel pontosan érezte a férfit nagyon jól tudta, hogy a megbántott, megsebzett lelket a legislegnehezebb beforrasztani. Már ha ez egyáltalán lehetséges.
– Tudod nagyon jólesett, hogy azt mondtad a feleséged vagyok! – most látszott igazán Andris arcán az őszinte felszabadultság.
– Azért mondtam ezt, mert így is gondolom! Sőt! Már ma megvenném kettőnknek a jegygyűrűket, hogy senki se merjen kételkedni a kapcsolatunkban! – jelentette ki határozottan, ellentmondást nem tűrően.
– Té-tényleg…? – hebegte hitetlenül dadogva.
– A világ legboldogabb nője vagyok, azért, mert ilyen embert találhattam! Tudod mennyire ritka kincs vagy? Ha felnézel az égre a millió csillagok között mindig akad egy-egy ragyogóbb, fényesebb, sugárzóbb, melynek ragyogása bevilágítaná az egész sötét univerzumot! – megsimogatta arcát, és jobban szerette, mint valaha.
Andris meghatódott, de már egyáltalán nem szégyellte könnyeit.