Úgy tűnik már rohadtul eleged van a Világból.
 De úgy, hogy legszívesebben
 azonmód a legelső fára felkötnéd magad,
 vagy gyógyszert vennél be,
 mely fájdalommentesen hat.
 Dolgozhatsz, izzadhatsz annyit,
 hogy már magad meggyülülőn eleged van,
 tudva, mi sem változik,
 ha a fene fenét eszik
 akkor sem juthatsz kupeckedő,
 alamuszi, sunyító
 Stróman-jelöltek közt előbbre.
Túl is vagy már rég életed felén;
 kapaszkodni szerettél volna,
 mégis inkább hagytad
 hadd gáncsoljanak, ahol csak értek.

Nyugodalmad véget jobb volna
 tán az önmagadhoz hű számadás;
örök idegen jövevényként bolyongva
 egyik Létből a másikba.
 Lelked - már ha nem annyira alávaló, komisz -,
 előbb-utóbb, akár
 a nyers kígyóbőr csontig levedlik.
 Váratlan kitörés, kétségbeeesett cselek
 szegélyezik mindenkoron útvonalaid.
 Torkodon, ha nem figyelsz eléggé
 nem csak felpöfög a savanyú tej,
 de az kártékony epelé sem tesz valami jót.

Madárcsont-hangulat,
 lakatokkal bajmolsz állandóan,
 zárakkal vitatkozol:
vajon miért nem akarnak
 istenigazán beereszteni,
 amikor neked ugyanúgy jogod,
 kiváltságod lehetne,
 mint azoknak a szamár-létra fokain.
 Legörnyedsz fáradt munkanapodon
 könnyeid folyosójára,
 s nem érted miért
 történhetett ez teveled?!
 Lehetőségek délibáb-zsákja
 nem neked teremhet babér-koronát.

Mezítlen, őszinte arcodra
 még így is kellene egy újabb Januszi maszk,
 mint abroncs.
 Ha a bókolgató birkafejet
 választod életed szolgai marad,
 melyben boldogságod,
örömöd csupán ritkán telik,
 ha örökös bohóc-pofát vágsz
 mindenkire röpködő rekeszizmok
 perce marad tiéd,
 semmi több.

 Válasz a kipingált pöffeteg-Baleket,
 aki tán azért lúzer-ostoba,
 mert mást aligha tehet,
 s mert a józan észt
 rendre szőnyeg alá söprik mostaság!
 - Hát így állunk mostan mi beleveszve,
 tétován süllyedőn
 a homokszemcsés Időben!