Feliratok, egynyelvűek,

s a java része angol -

ma már a kutyát se izgatja az Atlantiszba-zárt nyelv!

Elszántan őgyelgek,

valahol 1000 forintot kér

egy részeg hajléktalan,

koszos körmeivel belevájna a sívár,

és egykedvű nappalok tehetetlen közönyébe.

Megtévesztheti őt is DON QUIJOTE-és, nyílt tekintetem,

A Puskin utcába befordulva

- de hiszen nem váratlanul -

megrohamoznak kicsi kisstílű emlékeim,

igen jól szervezett,

alternatív egyetemisták sztorik.

És végre

közbeszól az egyik:

„Baszki! Te vagy az, aki nem ment el

a saját diplomaosztójára!"

„Ó, attól tartok az sajnos nem én voltam!" -

tagadok szánt szándékkal

minden leplezett kóstolgatást.

A hatos villamoson

elér a nagy felismerés:

határozottan szép a nő.

Előbb az okostelefont, majd a Tabletjét

veszi elő, hogy aztán csodálkozzék,

amikor egy nyurga fiatal tolvaj

kezei közül máris kikapja, hogy

aztán kiugorjék a szerelvényből.

Bármit megadnék mostani Zarathustra-remete

üzemmódomban, hogy egy gyönyörű, kifejező mosolyt

felém megeresszen.

Hónom alatt szorongatom

peches Sorsom rákfenéit,

az adott elsárgult köteteknek

múltszázadi mérgezett ólomszagúk van.

Fegyelmezett tekintetek,

jól szervezett alakulatként járja körbe

egy lelkes turista csapat a váci utcát.

Valaki azt suttogja titkon az emberi füleknek

,,Ezek itt jómodúak, pénzesek!
  Gondtalanul élhetnek,
míg te egyszerre nyomorogsz,
 s hányavetin igyekszel túléli
 a mindennapok kicsinyes Golgotáit."
  A parkolóban egy zsír-új Porsche 911-es
 Turbó feszíti karosszériáját,
 majd kicsattan a német autógyártás extra luxusaitól,
  melyek már alapból egyáltalán
 nem magyar pénztárcáknak készültek.