Kitakaróztál te már vagy negyven
 egynehány éve anyád zsibongva
 kerengő placenta-méhből.
 Rádtették a hidegháborús századok
 jócskán a Sziszifusz-terheket.
Történelmi pocsolyákban szándékosan
 nem gázolsz, mert inkább kivonod magad
 passzív ellen-állón,
hogy benső személyiség-jegyeid
 híven megőrizd.
 Tétova, araszló,
 kissé betegeskedő lépteid
 tán egyszer majd végképp lecsengnek,
 mert már most benne
 vagy egy posztmodern, degradált

Neandervölgyi, digitális ültetvényes Korban,
 ahol a vadbunkó Erősek
 minden szempontból elgáncsolják,
 és kivéreztetik a balek-gyöngéket,
 s a tartós változás már oly messze van,
 akár Makó Jeruzsálemtől.
 Megtört örömöd míg így is,
 akárcsak annyi évtizede jogos,
 s bölcs figyelmeztető!
Ügyelj magadra és inkább
 a részletek összességére.
 A vadak már nemképesek
 megszelídülni,
 tán már nem is akarnak.

Neked nem az lenne a dolgod,
 hogy szüntelen megrokkanj
 a napi igás-robotban,
 s szüntelen hallgasd szánakozva
 mennyi mindent elhalasztottál,
 s nem tettél meg szándékosan.
 Külföldi barátaid rendre elcsodálkoznak,
 kíváncsin kémlelődve,
 mint akik nem tudhatják
 a hazai állapotok köztes szituációit.
 ,,De hát kedves Barátom!

Mi történt, hogy idáig jutottál,
 s nem tudtál felépíteni magadnak
 egy tartalmas Életet?!"
- A válasz kézenfekvőbb,
 s egyszerűbb is lehetne.
 Mikor melyik?!

Az anyagi jólét radikális,
 eltorzult hajszolását
 nem kellene szükségképp mutogatni
 sem bulvár-közösségi médiák csatornáin,
 sem egyéb platformokon.
 Jól tudhatod:
nem létező, vagy éppen ajándékba nyert
 kiváltságaid egyre gyakrabban
 vesztenek jogukból,
 hogy az élhető Életből te is részesülj!
 Idáig jutottál:
szerelmed magadra hagyott,
 mert nem lehetett elegé
 a tetszetős kis tört-arany gyűrű
 halhatatlan szent-hűséged tán egyedüli,
 maradandó becses záloga,

s miközben rendre tetemtőkbe
 költöznek szeretteid
 - kikhez egykoron magadnak
 is biztos közöd volt -,
te még mindig azon morog,
 borongsz, tűnődsz:
 vajon a Világ változott-e
 háromszázhatvan fokot,
 vagy tennmagad?!