Barátom!
Meglehet neked van igazad!
 Rendre számon kéred
 előbb persze csak önmagadon
 igavonó-éveid rab-kolonc súlyát,
 s csupán csak később
 a Létedre fokozatosan,
 váratlan-hirtelen rárakódott évtizedeket.

 Kinevetted mindannyiszor
 a fenyegetve közelítő Hóhér-Halált
 s tachikardiás szívbillentyű-zavarokat,
 melyek vészjelzéseket továbbítottak
 előbb szervezeted majd
 agyad fogaskerekei közé,
 s már úgy voltál vele,
 hogy minek is meghátrálni,
amikor az Életet
nem ártana teljes-értékűen megélni;
 gyerekkorunk hajnalán még te tanították
 - úgy ahogy -,
 elviselni, letörölni könnyeimet,
ha bántás-sértések
 hada zúdult reám,
s nem értettem, hogy miért bántják
 minden koron a gyengébbet,
vagy kisebbeket!

Múltunk közös perceit az emlékek,
 s szó hatalmával - meglehet -,
 csupán csak ketten érthetjük,
míg a külső, összezavarodott Világ
 továbbra is bamba-mélán
 a bizonytalanság hálói felé menetel;
 emlék-képeink dédelgetett
 másolatait szívünkben
 továbbra is híven megőrizzük.
 
- Szigorú, bölcselkedő
Arisztotelész-tekintettel intesz,
 hogy üljünk be valahova
 s kicsit dumálgassunk erről-arról,
 miként s hogyan boldogulhat
 vajon az önző, szánalmas kisember
 e mostani zűr-gócos gellert kapott Világban?!

Benned is éppen úgy lezajlott
 - akárcsak másokban -,
a súlyos, nehézkes Sziszifuszi-évek
 velejéig önző számvetése
 s kőkemény kitin-páncélt
 növesztettél naiv-gyerekes lelked köré,
 hogy más már többet meg ne sértsen.

Mostan külhon dimbes-dombos
hegységeid járod talán lóháton,
vagy csupán túrázgatva,
 s önfeledt éled megnem csupán
 az Én-idődet, de hogy Külön-Békét
 sikeredett kötnöd az Anya-Természettel.
 Nyughatatlan, forrófejűséged
talán csillapszik, ha gyermekeidre,
 szerető családodra gondolsz.
 A hitelesített realitás történetét
 így még most is tovább s tovább éled!