Bármeddig is tartson
 a nagy ismeretlen végességre szabatott út
 az Ember Lelke egyszerre szárny és gyökér,
 mely - sok esetben -,
inkább tartósan visszahúzza.
 Az út végén Janusz-arcunkat
 csak letépi tékozló Hóhér-Halál-pagoda.
 Megszűnik talán minden súlycipelő
 kolonc-nehézkedés
 s testetlen kiegyenlítődik sejt,
 molekula s hamu-anyag.

Hogy ember-szabású Jövő
 lesz-e a bizonytalan talán még
 nem tudhatja senki,
 koravén emberkéit a perc vékony,
 elszakítható húrokon csak megedzi.
 Könnyelmű ballépésre számító
 Díva-hölgyemények vajon észre vennék-e
 a másikban a sebezhető örök gyermeket?!
 Bár meglehet inkább csak
 önző mód magukkal törődnek,
 míg csak lehet.
 Alagútfúró giliszták álmát alusszák
 a közönyösített tunyák is,
 mondván;
,,ráérünk arra még évszázadokig!"

- Vakon tapogatnak majd
 a szárny-csípás generációk is,
 akiket csupán online cyber-terek hódításai,
 és partizgatásai érdekelnek,
 s egy-két könnyen jött
 görbe egy éjszakás flört-kaland.
 S miközben gyerek-arcú
 kamasz-suhancok okádnak sugárban
 Redbull vodkát házfalak tövében
 nőtt virágok szirmaira,
 már méteres távolság jelezheti
 a Lélek mélyén: No!
 Az Ember megint
jócskán elszámította önmagát!

Az éjszakák vad virágoskertjeit
 tilos-tabu volna méltatlan-galád
 gyilok-akartokkal romba tiporni;
 mert pogány áldozatokra termett
 minden test-palánta,
 amit nem kínáltak fel megvételre?!
 Homokízű csillagok ropognak
 a Mindenség halhatatlan függönyén,
 s jó volna, ha az Ember még életében
 megfejthetné a titkosított

 Apokrif Morze-kódokat,
 mielőtt végképp kilép az önmagát
 meghazudtoló Történelem századaiból.
 Százszor csalódik maga az Élet,
 s a dúlt, hiábavaló szorongás-fóbiával
 sem tudhat Külön-Békét
 kötni marcangolva önmagát!