Most még a kétség, és a tartósan
masszív bizonytalanság
megkérdőjelezhető halmaza;
az apró, legkisebb manipulatív
láncszemek egész sorozata,
mikor egyszer csak váratlan
az ember már nem is tudhatja igazán,
hogy vajon kibírhatja-e
még tovább s inkább úgy határoz,
hogy önmagával és a Világgal is megalkuszik,
áruba bocsátva ezzel önző-mohó lelkét,
mert élni s túlélnie rendeltetett.

Önmagának szánalmas,
kicsinyeskedő visszhangjává aljasodik,
mert nem vigyázott eléggé.
Egyenletes ritmusban lüktető vérerek
titkos Apokrif-hálózatán elmék
térképén egyszer tán
kirajzolódik a puszta Egy-lényeg:
ösztön-érzések,
a Mindenség alkotó elemei,
akárcsak a romantikus felhangok,
árulkodó gesztus-párbeszédek,
melyek - főként mostanság -,
nagyon úgy tűnik
fabatkát sem igen érnek
nem volnának eladhatók,
kedvük szerint elcserélhetők
semmi pénzen,
hiszen a benső összetett Lélek
szerves részét képeznék.

Eltelhet akármennyi évtized
s a gyarló ember szándékosan
észre se veszi mennyi minden
részlet-apróságot szalasztott el
csupán csak azért, mert hallgatni
kényszerült rabszolgahajcsár,
szociopata, kizsigerlő főnöke tanácsára,
miszerint: a minél több profit busás
boldogságot és megelégedettséget teremhet.

- Mennyire kicsinyes, átlátszó,
hányingerkeltő már minden tetetett,
kisstílű kis próbálkozás,
mellyel igyekeznek elhitetni
az egyszerű átlaggal,
hogy ők is érhetnek annyit,
akárcsak az egyeduralkodó
stróman-fejesek.

Mostan lépten-nyomon ragacsos,
süppedős, homokvár-talajon
szükséges lépkedni tétován,
ingatag, akár egy részeg kötéltáncos
s egyre inkább igaz az erkölcsi axioma:
,,Nem bízhatsz senkiben,
hiszen elárulnak, kisemmiznek,
magadra hagynak!"
- Nyújtott, hajléktalan ebként
az ember így kóborol át hajótörött,
vihar-vert mostoha életéből árnyékországa felé!