A földi börtön-Lélek
 már sokadszor megszülte
 önmagából az anyagtalan,
 testetlen Lelket,
 míg az elő lelkiismerettel
 egyszerűen visszaköveteli azt is,
 mely tán útközben az övé lett.

 Ahol galamb-lelkek közt
 minden esetben bégetni vágyó,
 bamba bárányokat sújt a többszöri átok;
 Korok váltásai közt még
 így is a tétova ember el-eltanyázgat,
 később már sántikáltan botladoz.
A Világ baljóslatú jóslatok közt
 fetreng egyre ahol
a hamis megmondók
 diktálják a rend-szabályt.

Az egykori idillikus fénykor
 orgiája mostan inkább józan
 értelmet vallat brutál-kibírhatatlanul,
 míg a megérdemelt,
 megváltó extázis is rendre elkallódik.

 Morálról, erkölcsről már oly sokan,
 sokféleképpen, de hasztalan prédikáltak,
 szájkosarak kerülnek
 ordítani akaró szájakra,
 mintha a tetemes adóterhek
 mellett valakik még ezt is búsásan
 kifizettetnék.

 Itt már régen le lett fizetve
 a bíró, hamis tanú, esküdt,
 a nyerészkedni kész gyógyító orvos,
 aki betegek életével
 kedvére játszadozhat
 a műtőasztalok fogságában.
 S ha van is egy-egy nemesebb-lelkű,
 ki nem dől be beetethető,
 hamis alkuk, ígéretek csalfa
 látszatának előbb-utóbb
 azokat is rendre lepénzelik.

Az emberséges bánásmód
 -még ha létezett is egyáltalán -,
 mostan megint bitót,
 farkasguzsalyt kapott.
 Rendjeleket kapott
 megannyi kényszerzubbony.
 A vagyonosság rendre
 meghágja a dúskáló luxus-vagyont;
 míg négylábúak s társaik
 fagyva csúszkálnak a zordon fagyon.
 Mert már így is tovább felbújtja
 az átlagot a bigott szélhámos épen úgy,
 akár csak az agyafúrt
 haszonleső egy-egy búsás
 projekt-melóért cserébe.

Az ember körül pénzsóvár,
 megalkuvó jampec-stricik,
 hostess-hölgyek
 kínálnak szolgáltatást,
 ám senki sem kíváncsi
a benső Lélek miértjeire,
 melyet tán régóta
 szándékosan elfeledtek!