A nem-látszat kicsinyes,
egykedvű metafóráit
a lyukas fény is alig háborgatja;
aprócska egérlyukak
sem készülődnek senki
emberfia fogadására.

Ugyan, minek is tennék?!
Az ember akár a sztoikusan
szemlélődő, vagy épp csupán
kíváncsi turista járkál
a sorsfordítókat tartogató
történelmi kataklizmák termein át,
s miközben gyűjtögetné
összekuporgatott
emlék-tördekeit körötte
immár az archaizált
mulandóság szedegeti
egyre halandó áldozatait.

Minden tájékoztatás nélkül
miért kell egyáltalán kész
tények elé állítani
már minden embert?!

Mintha immár mindenki
vacsoraasztaláról régen
ellopkodták volna
a Valóság groteszk fedezetét;
fantom-fájdalmak
zsigerileg még egyre
benned sajognak.

De vigyázat! Meglehet
már nem is annyira sokáig.
Kettős kötésben eltéphetetlenül
még jó volna biztos tudatban,
ha az ember számíthatna
egy-két ismerősre, vagy jóbarátra.

A tátott sárgacsekk-száj
mindenkit ideje korán rendre felzabál.
Még most is egyre
mogorvábban, vészjóslón
ülnek csontváz-karmú fákon a varjak,
elrabolt károgásukkal
felriasztják a lélekben a félelmet…

Föltekeredő fájdalom
szólítja magához áldozatait,
akár egy tályogos fogyökér,
A globális gorillák
s lokális kiskirály-majmok
össze-vissza trécselgetve rohangálnak,
dörögnek s csipognak,
akár eszement kanári-banditák.

Ösztövér-öszvér hangok
bolyonganak egyre fejünk felett,
melyek már egyre érthetetlenek.
– Mert mostan minduntalan
minthacsak szándékosan
rozsdásodásnak indult volna
a szakértelem, hiszen bizalmi
sógór-koma kapcsolatok
diktálják az örökkévaló trend-divatot.

S hiába nincs egyre
többnek emeltszintű
érettségije, vagy épp C-nyelvvizsgája
– ha akad egy-két szószóló –,
hogy az abszolút garanciát
maradéktalan kivívja már megérte.