Az ún. körül határolt rendeltetés
 talán már nem is tűnik
 annyira bonyolultnak összetettnek;
 mélyebb kontúrokat árkol
 a Lélek titkai köré,
 amiket szinte senki sem láthat,
 legfeljebb csupán csak
az arra érdemesebbek.

 Már bosszantja az embert
 még a látszólagos nyugalmi helyzet is,
 melyből atombomba-stressz jelentkezik:
 rémálmos éjszakáink bölcsőjében
 - félő -, már nem lehet nyugodtan,
 harmonikusan szenderedni;
 baljóslat és ösztön kettőzött
 párharca sokadszor összevág.

Elszalasztott várakozások
 mindannyiszor kisiklanak
 kezeink közül akár hányszor
 csak elszánjuk önmagunk,
 hogy biztosan, feltérképezetten
 megismerjenek.
 Ember-központú fókuszált
 kapcsolataink,
 akár a boldog-szomorú,
 reszkető nyárfalevél úsznak

 A Lét vizeiben,
mert nem tudhatják merre is tartanak.
 - Janusz-arcokkal a föld felé
 már hitetlen mindennapok
 szándékosan nehezített
 Golgota-kálváriája inkább agyonnyom,
 de el nem ereszt.
Miért kell, hogy az adott szó,
 mint afféle sajátságos ígéret
 elsikkadjon az Időben?!

Néma s mozdulatlan küzdelem
 már minden eltévesztett próbálkozás,
 aminek semmi haszna
 egy-egy cégnél, vagy vállalatnál,
 hiszen a tőzsde-cápák
 mindig kisebb halakra vadásznak.

Önmagadnak tartozol számadással,
 hogy végre megérthesd evilági
 dolgok alakoskodó,
 megalkuvó természeteit.
 Egyszerre hordozza magában
 az ember a különös, torz-mosolyát,
 mint egyfajta sajátságos önmarcangoló
 belső vívódást, hiszen
 már a régi vágású romantika
 
S udvariasság is messze elpártoltak tőle,
 s nem értheti miként,
vagy épp hogyan fordulhatott
 akkorát az Élet,
hogy a fiatalabb nemzedéket
 sem lehet már akárhogyan,
 a kultúra által megszólítani!