Egyre jobban csak verik
 az antik mahagóni asztalt,
 ami egészen bizonyosan
 egy vagyonba is belekerült;
 folyamatosan meg-megmutatják
 acsarkodó, káromkodó
 oroszlánkörmeiket elsősorban
 a piramis legalján
 lévő alkalmazottaik felé.
 Félő: a lázadó leleményesség -
 ha volt is -, már nem segíthet,
 nem védheti senki emberfia igazát.

A Lélek bosszantó kétkedései
 napjában akár még többször
 is rendre kiütköznek,
 ha az átlag ember szándékos,
 megalkuvó manipulációk,
 ördögi alkuk satujába belekerül;
 rozsdás kardokat forgató
 szánalmas Don Qiujoték
 már aligha hódítnak szerelemittas,
 szent romantikák nevében
 a hölgyeknél, akik egyre kirívóbbak,
 egyre szándékosan provokatívabbak lettek,
 s a drága szent kincs-szavak
 elszáradnak a szájpadlat alatt.

Kitüntetésekért, olcsó elismerésekért,
 béren kívüli
kicsinyes-szánalmas juttatásokért
 - már annyi se sok -,
 spicliskedve lépre menni,
 s szélhámossá lenni,
 akik lejmolnak önmagukért?!
 Most ez a helyzet!
 - Sorsok útmutatóját egyre
 kétkedőbben lesik az egyszerűbbek,
 akik csupán csak szeretnének
 megélni valamicskéből

még rövidre kiszabatott,
 hitvány kis életükben;
mindennapok kenyere,
 téli vagy paprikás szalmái,
vöröshagymák gerezdhéj-forgácsa
 a szándékosan vékonyra
vágott zsíroskenyér szeleteken
 már nem oszt, nem is szoroz.

Zsugorodnak a körmönfont
hetykeség zászlótartói,
 miközben kézen-közön
rendre elhervad megannyi
 mennyasszonyiruhás-liliomcsokor.
 A józan bölcsességnek mintha
 megint erősebben billegni
 kezdene szikár aggastyán-csontváza,
 jobb volna tán végképp
 kitérni immár minden
 s mindenki gaz-galád útjából,
 vagy végrendelkezni
hagyatékaink felől,
 ha éveink olcsó számai
 gyengülten szaporodnak?!