A Ninivei várost legszívesebben
 már régen otthagynád;
valld csak be egész nyugodtan!
 Hitegetős ígéreteknek sokadszor
 inkább felültél, mert azt hihetted
 még remélhetsz egy élhetőbb életvitelt,
 berendezkedett komfortzónát.

 A hétköznapiság összezsúfolt,
 konzervdoboz-idegméregeit
 már ömlesztve kiokádja
 hol egy-egy összeverődött ember-áradat,
 hol néhány részeg bunkó tahó,
 akik csupán élnek bele a nagyvilágba,
 míg a kevés keresetűek szoc-járadékokat
 fizetnek tetemesen.

Kezeid között rozsdás kulcsokat
 szorongatsz szándékosan
 - meglehet -,
ez lehet élhető megváltásod egyedüli kulcsa.
 A mulandóság torkon
 ütő félelme sokszor
 - ne is tagadd -,
téged is elégszer megkörnyékezett,
 pláne, ha nem tudhatod minden esetben
 a helyes válaszokat.
 
Ember-hernyók között
a kontraszelekció eléggé valószínű,
 tehát inkább szándékkal elkerülöd
 a tartósnak ígérkező konfliktust.
 Az egyenlő elosztás záloga
 inkább farkastörvényekben csoportosul:
Szemet szemért!
A harmóniát már nem osztogatott
 szét aprópénzen,
hisz magad is tudhatod
 a Pénz lett az egyedüli Isten!

Készülődik benned fokozatosan
 romlandó tested halála,
 s jól tudhatod csupán
 az őszinte szerelembe lennél képes
 még belekapaszkodni bármi áron,
 ha az Egy-Kedves lehetőséget biztosítna.
 Mostanság inkább emberöltőket
 gyűrődik össze feleslegesen az elme:
 ,,Legyen Ön is Milliomos inkább!
Kacsalábakon forgó papír-palotákat
 csupán csak egyesek vehetnek!"
 - Mégsem ez lenne a Létezés igazi értéke,
 s porszem-tanúsága.
 

Az Élet sors-útvonalai egyre
 kúszább módon
 valahol majd csak összeérnek,
 s bárcsak addig az Embernek
 ki lehetne bírnia még a közhelyeket is,
 miszerint:
Mindig felkel, s le is nyugszik a Nap,
 s hogy a Szeretet-Szerelem
 feltétel nélküli!