Most úgy agyunk,
mintha szándékosan kívülről,
exibicionistán élnénk
határozottan kifelé,
miközben ami szándékosan
rejtve maradhatott az összetett lélek
mélyén odabent azt
egyelőre megtartjuk magunknak.

A tömeg-emberek között,
kik alkukat kötöttek egymással
s aztán bárkivel, aki megtudta őket
venni akár kilóra is,
elefántvonulásként tova dübörög
egy-egy ünneplő
dáridói sokadalom részeként;
a közelgő harag tornádója
mintha ott kuporogna
tapinthatóan a molekula-szintű
levegő-részecskék között. 

Az egyébként is velejéig
gubancos Világban tétova
állófogadások egész sorozatát rendezik,
mert a szegecselt Idő tartja
fogságban még kedvükre
rángatható perc-embereit.
Odakint ha kicsit figyelmesebben
megfigyeljük ritmusra,
ütemre begörnyed egy-egy
hitányabb,senkiházi bohóc-kupac;
alig érezhető immár
a csönd kissé visszataszító,
szálkás özöne. 

Szőrös csimpáz-ígéretek lógnak,
függeszkednek a levegőben
fittyet hányva a beigért szavadalmaknak;
némimeg-nem-értett heves
fogcsattogtatás még kellőképp
visszhangzik egyébként is
süketített fülekben.
Egyre többen szándékosan
kezdték el az öntömjénező
ön-ragyogtatást,
aminek értelme nincsen. 

Az ortopéd-lélek sokszor
- meglehet -, veszélysebb,
mint a szándékosan kirakatba
tett olcsó,kisstílű viaszbáb-testek tömegei.
Ózondús némaság hallatszik
agymosott tompított fejekben.
Mérgezett dajkamesék altatják
az aludni képtelen, örökkön kíváncsi,
nyűgös kisdedeket.
A szívben hamar megbújik
imitt-amott egy kígyófészek,
s aligha lehet végképp felkutatni
a nyüzsgő, mindenütt ottlévő
férgeket, csúszómászókat!