Ma este dupla szivárványt szült a Lét.
 Míg a ringó csöndben töprengek
 bennem lassan fogy a Fény.
 Odakint miféle tréfa Rodostót teremtett a Világ?!
 lenn aludttej-sűrű lesz
 az éji béke fenn a háztetők,
 közben létfilozófiai kérdéssé
 gerjesztve az összetartást
 és az etikát egy különös nyájban összepréselődve.
 Hiszen mindenki tudhatja
 már a Birodalom rothad,
 egyre bomladozik,
 s nemsokára tán el is tűnik végleg...

A filozófia ma sem segített.
 Bújj inkább szobád falaiba, tapétáiba.
„Szép vagyok, erős vagyok!"
 Ismételd, ismételd naponta százszor.
 Hátha már magad is elhiszed a süket,
 agyalágyult mantrát és végre megnyugszol.

Menj el innen, mint aki menekül.
 Tükrökbe beszélj, arcod hitvány torzóként
 örökkön megremeg.
 Agymosott propagandát zeng a tévé,
 vírus bénítja agyad, laptopod.
 Aki egyedül van, mindig a senkiföldjén vándorol.
 A jövő, igaz, sose lehet kőből,
de drótból készül egy-egy pillanat.

Így lépsz be egyre táguló körökbe,
 sodródsz jövőd felé veszélyesen.
 Aki átlépi az alkudozások,
 ígérgetések átjárható kapuját,
 beleszédül a lúzer-veszteségbe.
Az ember tudata:
 lakat mögé zárt titok.
 Mást nem ismer, csak a Lét létezését.
 Ha létezik az emlékek túlvilága
 akkor az itt lehet a Földön is,
 hisz odaát csupán süket Nirvána-sötétség honol.
 Nem a végső perc lesz nehéz
 - hanem a muszáj megtenni alapképlete!

Sosem tanultam meg helyezkedni
 sem szituációkban,
 sem manipulálható kapcsolatokban.
 Hideg ködével fagy rám a hiány,
 hiszen csak a nyirkos föld mélyeit kutattam.