A sértődött éjszakai mocorgás

reggelre újból leülepszik,

majd elindul az iszapélet.

az elégedetlen sejt-szervek zaja

hányinger-undorral egyidőben

munka indulás idiómája,

a szellemtelepi rokkantság

a felváltva összebőgött gyerek-felnőtt

kicsinyes nosztalgia.

Mert az arcról a színek

róla sértetten lefolynak,

fehér tigris-csík látszanak a bőrön

s a napfény is föladja és leroskad

emészthetetlen csigahús,

konfekció öltönyt vesz,

s a világ kint reked:

A Rendszer nem tűrhet vég-lényeket.

Tudja: protekció, kapcsolat már

már régen a Minden.

Azt mondják, hogy

nem figyelünk egymásra...!

A piercinges köldök,

ami még visszatérhet

az emlékezet tengermélye,

ritmikai hagyaték a kamaszkorból,

vagy amikor azt tanítják,

hogy kell megemészteni a viselkedést,

mint jómodort amitől már

a jóízlésnek is köphetnékje lesz,

a gondatlanság időtlen, ellenáll a kor

úgynevezett illemhelyeinek.

Határtalan a perces hirtelen hírnév

sóvárgása arra, hogy mindenkit

a jólét, a Pénz mozgat s nem

az Ember-gesztusok.

A szavak légindáján

lógni már egyáltalán nem érdemes, sőt!

Kellemetlen groteszk!

Mint ha egy félig lefűrészelt hídon kellene

már naponta oda-vissza egyensúlyozva

kötél-táncot járni a Főnökség happy-je miatt.

Elismerjük készséggel, ahhoz, hogy

fizetések legyenek, valakit minden esetben

ki kell rúgni vagy így, vagy úgy

a fenntarthatóság illúziója véget.

De mi inkább az ordenáré,

penetráns sietség

mellett döntünk,

hátha, ne ad j’ isten!, egymást

megirigyelve egymást is elgáncsolva

ellehetetlenítjük.

Mondjuk eszünkbe jutna

néhány embertelen nő, néhány alvó

barát. Aztán újfent az alany, ki nem emlékszik

már csak néhány jelenetre. Várja, hogy

alábbszálljon a köd, hogy elindulhasson,

el ne tévedjen.

Részvét irányította sodródás a Másik

felé, ilyen fogalmakkal, mint „pártfogás",

vagy „műtermi próba", ahova köztudott Tilos

a bemenet! „mű-Énidő"

egy szempillantásnyi idő is elég, hogy

bárki a másik agyára mehessen totálisan.

Mintha már nem lennének kiszámítható

véletlenek sem, s közben

a szív, azt mondja: szakadt úttest vagyok haver,

issza magába a spirál-Időt.