Szerencsétlenül járt utasok
példáján okulva sohasem
igyekeztem beutazni ama városokat,
miknek falai egymásra meredt tekintetek,
miknek kerítései egymás mellé cövekelt szavak sokasága.
Sosem akartam úgy a tekintetek
mögé bújdosva tekinteni,
hogy a kettőzött bizalom törvénye
meg ne lett volna az egyenlőként szerződő felek között.
Csecsemő-bömbölés hullámain jöttem én
mindig is, s úgy ténferegtem
tétován magamból kikelten,
akár a megtébolyodott,
akit csak ritkán érthetnek meg.
A nyirokszagú magányban
korhadnak éveim.
Kövér Stróman-pondrók
görögnek szamárlétra-Életek
trónusain melyek legyökereznek.
Miért létezik, hogy valami nagyot
akarunk minden pillanatban?!
Miért, hogy a városokból
ahol aprópénzre váltják álmainkat?!
Ó jaj az álmainkat egy-két settenkedő
helyezkedő tülekedő
jó csengésű szavakra váltja!
Huszonegyedik század te
dübörgő huszonegyedik század.
A délután már kiterjesztett
szárnnyal felettem áll.
Az idő hűs folyamként folyik rajtam keresztül,
míg én bólingató árnyak
közül tűnődve nézem a Létet,
mint nyom össze,
akár egy berozsdált, elhasznált malomkő.
Mi lesz velem, ha fejfájós éjjek
után nem léphetek be az ajtón,
mely otthonként eddig mindig üdvözölt?
Mi lesz, ha akikre eddig számíthattam
váratlan torz-groteszk
módon hátraarcot fordítnak
nekem s megszegig eredendő
gyerekkori szabályaimat,
amik egészen eddig működtek?!
Minél több, annál jobb!
Rövid link:
(csak bejelentkezve)