Néha a nagy szívbéli jóság,
máskor meg az állati ösztönök,
Most már olyan az Élet,
mint egy korszakos üledék,
 mindmélyebbre fagy benne a kosz.
  Mindent hulladékból,
innen-onnanhazahozott anyagokból.

Az a sok felesleges erőfeszítés.
Az még földi antenna volt,
de sohasem sikerült
 a puffogtatottpropaganda mögött
 a Valódibbnak látszószövegeket befogni!
  Mint egy termelési operettben,
de csak a felnőttek érthetik,

A lakatlan szigeteken tényleg
 már csakStróman-huszárok éldeglnek,
 meg akik őket kiszolgálják,
az összes többi alakoskodó,
kákabélű, zsivalygóhangya-ivadék.
mert nagy a csábítás,
 hogy visszaéljenek vele,
 akik a könnyű életet keresik,
bár maguk is, mint
 aztán kiderül, áldozatok.

Lehet ember nélküli világban
 mászkáló legyekkel kezdeni.
 A város fölötta mondatok kihunytak.
  Számolgatta ahogy a manézsban
 a bohóc beállítottaa kormos karikákat.
 Hogy a tápláléklánc csúcsán,
egyeduralkodók fosztogatnak kedvükre.

Ahogy a nagykönyv szerint megvan írva.
 Szétnyomkodva homályt
 és maradék krumplit,
 idegen városokról képzelődni,
 hol az ételektől mása testek illata,
 és minden szó szerint van.
Úgy is öltözni,
hogy ne tartsanak se
 Robinsonnakse hajótörött csövesnek.

Befejezhetetlen mondatokhoz,
 a bogarak kihunynak, szeretni
 tilt az ész, mormolom, ismételgetem
 hökkenten, hitetlenül hitetve magam,
 mert bizonytalan, mitér,
 s kétségeimben fog-e rajtam
 a szó bizony, nem bánnám,
 ha helyzetemen töprengve,
 napokat tölthetnék magammal,

Amikor elszöknek a hangok.
Belül így indulok el nap nap után,
 s várok valakitegy ismeretlen városból.
Magamat miként is hazudhatnám különbnek?!
 Sokszereplős tévésorozatként nézem,
Fotelből számlálgatom,
megvagyok-e hiánytalan.
figyelem már régóta mindazt,
 mi bennem történik és nem velem.
Mielőtt a benzin eléri a szívem.
És az élők, a sudárak körülöttem járnak,
 szemükben a gyanakvás
 tartós Röntgen-sugara.