Valahol talán terád is várakozik
 az Egy-Valaki. Valahol várnak még
 megelégedett, boldog-szomorú pillanatok.
 Valahol - tudhatod, hiszen megérzed -,
 különös-titkos fogaskerék forog Életed körül;
egy mozdulatlan üveggolyó,
 melyben magad is benne vagy,
 nem csupán hitvány perc-emberkék
 komiszkodni kész társasága.

Valahol a hunyorgó esőcseppek
 zenéje kiütközik arcod szimmetriái között,
 s a biztos sejtelem,
 akár a rügy-szívdobbanás
 szimatolásként megérzi
 a halhatatlan romantikák
 beteljesedését a másik testében.

 Az Idő Hóhérszagú vízözöne - igaz -,
 sokszor téged is méltánytalan elsodort,
 ledarált;
ügyetlen, csetlő-botló,
 tétova mozdulataidban benne volt mindig
 is az eleve elrendelt mihaszna
 védekezés késztetése.
 A nyilas csillagjegye folyamatosan alakul,
 változik - s mégsem volt sosem
 a Sors kegyes tehozzád.

Odabent vízhangzó koppanásaidra jó volna,
 ha másik is értő gondolattal figyelnének.
 Jól vigyázz, hogy föl ne
 zabáld árnyék-önmagadat!
 Patkány-étvágyú manipulációk
 megmérgezik nem csupán
 a bolyongó elmét,
 de a hétköznapok
 kripta-szagú vergődéseit is.
 Nosztalgiát emelték védőfalakként
 burok-magányod köré,
 hogy soha többet ne érhessen el
 a mihaszna Élet fájdalmas fullánkja.

Szerelmedből - meglehet -,
 egyszer majd bőven
 termő rózsafa sarjad;
 rajta sok aprócska sziromvirág.
 Vigyázz! Ne kísérd már az életed,
 melyről azt vallottad
 szánalmas játszótered csupán!
 Minden vesztés vak-ablak,

 Jól vigyázz, nehogy gyermekkorod
 felfalják az abszolút felnőttek!
Váratlanul - jobb volna tán -,
 ha rád nézne végre már Valaki,
 aki fölösleges szavak nélkül is
 pontosan, precízen
 ismeri lényegedet!