mecena
összes megtekintés
: 144
új megtekintés
: 137
kedvencnek jelölve
: 0
hozzászólások száma (egyelőre nem működik)
: 0
Bejelentkezett felhasználóként több anyag olvasható, mint látogatóként! – [BEJELENTKEZÉS] / [REGISZTRÁCIÓ]

Stefanie Nolle – Lysette, a földönkívüli hercegnő

Várható olvasási idő: ≈ 13 perc

szerző által korrektúrázva

Lysette 5 éves volt, amikor a szüleivel együtt baleset érte.  A kocsijuk karambolozott egy velük szembe jövő szabálytalanul haladó autóval.  A szülei azonnal meghaltak, ő maga a hátsó ülésen utazva egy karcolás nélkül csodával határos módon megmenekült.  Ekkor került a nagyszüleihez, akik ettől keydve felnevelték.  

A kis Lysette úgy nőtt fel, mint egy egyszerű földi gyermek és fogalma sem volt arról, ki is ő valójában.  Nem ismerte a származásának rejtélyét sem.  Nagyszülei jobbnak tartották, ha nem zavarják össze az okos fejecskéjét múltjának titkával.  

Amikor felnőtt halványan emlékezett még rá, hogy gyermekkorában voltak különleges képességei, de ezek mind feledésbe merültek, ahogy növekedett, hisz senki sem foglalkozott vele.  Sőt a nagyszülei egyenesen butaságnak tartották, hogyha ezeket egyáltalán szóba hozta.  

Lysette aztán teljesen kitörölte a múltját, mert nem akart csalódást okozni a nagyszüleinek.  Élte a maga unalmas szürke kis életét, leérettségizett, majd lediplomázott és végül elhelyezkedett egy jól menő újságnál.  Hamar sikereket ért el karrierében.  Mindenki szerette és tisztelte, a munkáját is megbecsülték.  Jól keresett és keresetének nagy részét nagyszüleinek adta, hálából azért, hogy felnevelték.  

Gyönyörű szőke, hosszú hajú lány volt, villogó kék szemekkel.  A férfiakat csakúgy vonzotta.  Ő azonban nem érdeklődött irántuk, jobban kedvelte a magányos, csendes esti órákat, mikor jegyzeteibe temetkezve elmerült egy-egy sztoriban, amin épp dolgozott.  

Egyszer azonban kapott egy névtelen levelet, amelyben valaki felhívta a figyelmét a múltjára.  Így nyomozni kezdett és amiket kiderített, az fenekestül felfordította az életét.  A levélírója azt állította, hogy ismerte a szüleit és hogy azok nem e világból származtak.  Lysette megtudta, hogy ő egy földönkívüli faj képviselőinek a leszármazottja.  A szülei kutató munkát végeztek itt a Földön és kapcsolatban álltak egy tudóssal.  

Lysette-el ez a tudós lépett kapcsolatba, de kilétét csak később fedte fel, amikor a lány érdeklődni kezdett iránta.  Lysette-t végül találkozóra hívta és a lány eleget tett a kérésének.  

Pár héttel a levél elolvasása után, Lysette találkozott a rejtélyes tudóssal, aki mesélni kezdett neki a szüleiről és így Lysette megtudta azt is, hogy akit nagyszüleinek hitt, valójában nem az igazi rokonai, hanem a tudós szülei.  Azért került hozzájuk, mert Lysette szülei nem a Földről származtak és így halálukkor a tudós döntött a kislány elhelyezéséről.  

Lysette teljesen megdöbbent a tényeken, de amikor kiderült az is, hogy a baleset nem volt véletlen, már értette, miért volt szükség arra, hogy ő teljes névtelenségben nőjön fel.  A tudós így próbálta meg megvédeni a kislányt a szülei gyilkosaitól.  Remélte, hogy így nem kerül a kezeik közé és nem válik ő is áldozattá.  Most azonban eljött az ideje, hogy megismertesse múltját a lánnyal és felfedje előtte a titkokat.  

Lysette szimpatikusnak találta a tudóst, aki nála majd 17 évvel volt idősebb és Karlnak hívták.  Karl – a lány érdeklődése miatt – úgy látta jónak, hogy beavassa a kutatásaiba, főként azokba, amikkel annak idején együtt dolgozott Lysette szüleivel.  Lysette – bár nem értett a kvantum fizikához – érdeklődéssel hallgatta a professzort, ahogy az lelkesedéssel beszélt a munkájáról, de főként az érdekelte, hogy a szülei miként kapcsolódtak be Karl munkájába.  A férfi pedig nagyon szívesen beszélt erről is.  A lány boldog volt és úgy döntött, hogy erről a story-ról ír egy hosszabb cikket az újságban, ahol dolgozott.  Persze ezt nem közölte Karllal sem, de a „nagyszüleivel” sem.  

Meglepetésnek szánta és nem is jutott eszébe, hogy milyen nagy bajba sodorja ezzel magát.  A cikk megjelenése nagy visszhangot váltott ki szakmai körökben.  Viszont felhívta magára a szülei gyilkosainak figyelmét is, akik nem sokkal a cikk megjelenése után fényes nappal az utcán betuszkolták egy autóba, elrabolták és váltságdíjként a tudóstól a kutatásainak eredményeit kérték.  A professzor felfogadott egy magánnyomozót, hogy megtalálja a lányt és leleplezze a bandát, akik elrabolták.  Természetesen nem akarta kockáztatni Lysette életét sem, ezért úgy tett, mint aki át akarja adni munkájának gyümölcsét az emberrablóknak.  Ezt azonban a nyomozó kérésére tette, hogy ezzel előcsalogassák a lány fogva tartóit és így könnyedén rátalálhassanak és kiszabadítsák őt.  

Pontosan kidolgozták a tervet, hogyan mentsék meg Lysette-t, akire végük egy raktárhelyiségben találtak rá.  Ott őrizte egy csapatnyi fegyveres.  A banda főnökével is ott találkoztak, hogy a megbeszéltek szerint átadják a kutatási eredményeket.  A nyomozó tanácsára azonban meghamisította a képletet épp csak annyira, hogy senki sem jöhessen rá, hogy az hamis, míg a lányt vissza nem kapják és el nem tűnhetnek.  A professzor kockázatosnak tartotta a tervet, de tudta, hogy így lesz jó, hisz az elért eredményei nem kerülhetnek rossz kezekbe.  

A terv szerint, ha ő és a lány már biztonságba kerültek, akkor a nyomozó egy csapatnyi munkatársával rajtaüt a bandán és elintézi őket, hogy többé ne árthassanak senkinek.  Szerencsére – a tudós aggodalma ellenére – az átadáskor minden rendben zajlott.  Ahogy átadta a tanulmányát, Lysette-t szabadon engedték.  
A lány boldogan repült a férfi karjaiba, mely számára a biztos menedéket jelentette.  A tudóst meglepte ez a gesztus, de nem szólt semmit erről, viszont megérdeklődte tőle, hogy van.  
– Lysette?  Jól érzi magát?  Nem bántották?  
– Jól vagyok Karl!  Kutya bajom!  Csak kérem, vigyen el innen.  Szörnyű ez a hely! Nem is beszélve a sok fegyveresről!  
– Jöjjön, menjünk!  Biztonságos helyre viszem! – válaszolta a férfi, mialatt a lány kék szemeibe nézett.  
Lysette-n nem látszott, hogy félt volna, inkább elszánt volt és valami különleges fény csillogott a szemeiben és a mosolya rabul ejtett volna bárkit.  

A Professzor azonban óvatos volt, nem akart hiába reménykedni és most különben is a lány biztonsága volt a fontos.  Beszálltak a sport Nissan-jába és azonnal elhajtottak a helyszínről.  Így már nem látták azt sem, hogy pillanatokkal később a nyomozó és csapata rajtaüt a bűnözőkön és tűzharcba keveredik velük.  Ekkor ők már messze jártak.  

A Professzor csendben hallgatta Lysette vidám csacsogását és bár tudta, hogy meg kellene szidnia, amiért a cikkével ilyen bajba sodorta magát, mégis képtelen volt erre.  A lány teljesen elbűvölte.  
„Vajon ő is érez iránta valamit, hisz oly nagy a korkülönbség közöttük” – gondolkodott magában és így szinte nem is hallotta, hogy a lány kérdezett tőle valamit, csak akkor tért vissza a valóságba, amikor már másodszorra is elhangzott a kérdés.  Azonnal mentegetőzni kezdett:
– Elnézést Lysette!  Mit is kérdezett?
– Azt kérdeztem Karl, hogy hová megyünk, de úgy elábrándozott, mintha szerelmes lenne?!
– Egy időre elhagyjuk a várost Lysette!  Az Ön biztonsága fontos a számomra.  
– És mi lesz a kutatásaival?  Hagyja őket elveszni?  Tudom, hogy mit kértek az emberrablók cserébe értem.  
– Nézze Lysette!  Amit kaptak az nem a valódi eredmény volt.  Kockázatos volt a hamisítványt odaadni, de az eredetinek nem szabad semmiképp rossz kezekbe jutnia.  Remélem, hogy megérti, hogy miért?  
– Maga kockára tette az életem?  És Én még azt hittem, hogy szeret Engem, ezért áldozta fel a munkásságát.  Magát azonban nem érdekli semmi a tudományán kívül.  Egy beképzelt, önző alak.  Hogy is szerethettem magába?  Most viszont már csak gyűlölni tudom.  Álljon meg, ki akarok szállni! Nem megyek magával sehova sem.  
– Várjon Lysette!  Higgye el nem akartam, hogy baja essen és remélem, hogy egy nap majd megérti, miért cselekedtem így.  Megállok és kiszállhat, de mielőtt elmegy, tudnia kell, hogy ez az egész a nyomozó ötlete volt.  Én kénytelen voltam beleegyezni.  Nem szívesen tettem, mert Én is mindennél jobban szeretem Önt.  Mintegy tinédzser, őrülten magába szerettem.  Tudom, nem lett volna szabad, mert nagy a korkülönbség közöttünk, de ki tudna ellenállni egy ilyen szépségnek, mint maga és ráadásul még okos, kedves és bátor is.  Higgye el, ha baja esett volna miattam, nem éltem volna túl.  OK, most menjen el!  Majd kiheverem ezt az érzést, mely majd eléget – közölte Karl és lefékezett, hogy a lány kiszállhasson a kocsiból.  
Lysette azonban nem mozdult és szemeiből könnyek potyogtak és nagy sokára válaszolt a férfinak.  
– Bocsáss meg Karl!  Ne haragudj Rám!  A cikkemmel bajba rántottalak, most meg itt vádaskodom, pedig Te megmentettél.  Kérlek, ha valóban szeretsz, akkor szeretkezz velem itt és most.  Nekem nem számít a korkülönbség.  Már nem vagyok gyermek, tudom, hogy mit teszek.  
– Lysette!  Hozzád egy romantikusabb hely illene!  Dehogy haragszom rád, de biztos, hogy itt akarod?  
– Igen Karl! – suttogta a lány és gombolni kezdte a blúzát.  
– Várj!  Majd Én!  Szeretnélek Én levetkőztetni – közölte a férfi és neki is látott a „feladatnak.  ”
Ahogy közben a lány szemeibe nézett, azok már a boldogságtól csillogtak.  Óvatosan lecsókolta az arcáról a rászáradt könnycseppeket és aztán az ajkával végigkalandozott az egész testén.  Addig „kínozta” őt, míg az nem könyörgött a beteljesülésért.  Ekkor finoman belé hatolt, hogy ne okozzon neki nagy fájdalmat, mialatt elveszi az ártatlanságát és aztán ütemesen mozogni kezdett benne.  Lysette egy pillanatra felsikoltott, aztán igyekezett felvenni a férfi által diktált ritmust.  Végül együtt jutottak fel a csúcsra és aztán csendesen megpihentek egymás karjaiban.  Pillanatokkal később Karl törte meg a csendet.  
– Lysette!  Nem okoztam neked fájdalmat?  
A lány megrázta a fejét, még nem mert megszólalni az átélt gyönyörök miatt.  Így a férfi újabb kérdéseket tett fel:  
– Mondd!  Mi lesz most velünk?  Ha vége lesz ennek az emberrablási dolognak, akkor mihez szeretnél kezdeni?
– Karl!  Én azt hittem, tudod, hogy mostantól összetartozunk örökre – szólalt meg halkan a lány és szeméből ismét könnyek potyogtak.  
– Lysette!  Én is szeretném, ha velem maradnál, de nagy a korkülönbség közöttünk és egy nap biztosan rájössz, hogy egy fiatalabb mellett élnéd le az életed és akkor majd elhagysz és Én megértelek, de nagyon fog fájni.  Ezenkívül talán azt is tudod, hisz meséltem róla, min dolgoztunk annak idején a szüleiddel.  Amit én később folytattam, a megkezdett projektet és így készen áll az űrhajó, amivel hazatérhetsz bármikor, amikor a kedved tartja.  Hisz Te nem tartozol ide.  Gondolom, hogy szeretnél megismerkedni a múltaddal.  
– Nem Karl!  Sosem tudnálak csakúgy eldobni egy másik férfiért, még ha nálad fiatalabb is.  A múltam és a származásom sem érdekel annyira, hogy itt hagyjam ezt a szépséges bolygót.  Nem vágyom egy olyan helyre, ahol nem ismerek senkit.  A szüleim már nagyon régen a Földre jöttek és így arról sincs fogalmam, hogy maradt-e rokonom, aki még felismerne.  Így, ha Te is akarod, akkor örökre veled szeretnék maradni.  Hidd el, nagyon szeretlek Karl!
– Én is szeretlek Lysette és tudom, hogy őszinte vagy hozzám és most kérdeznék Tőled valamit.  
– Hallgatlak Karl!  
– Hozzám jössz feleségül Te szőke hajú Angyal?  Leszel a gyermekeim anyja?
– Ó Karl!  Hát persze, hogy igen!  Semmire sem vágyom jobban, mint egy kisfiúra, aki úgy hasonlít rád, hogy le sem tagadhatod.  
– Én pedig egy kislányt szeretnék, aki pont úgy néz ki, mint Te Lysette!
A lány kuncogni kezdett és Karl nem értette azt, hogy mi a derültség oka.  
– Mi olyan nevetséges azon, amit mondtam?  
– Hát csak annyi, hogy előbb vissza akartál küldeni a bolygómra, most meg kiderül, hogy nagy családot szeretnél.  Akkor most hogy is állunk? – évődött a lány.  
– Ne játssz velem, mert addig foglak csókolni, míg könyörögni fogsz, hogy az enyém lehess.  Én teljesen komolyan gondoltam, hogy nagy családot szeretnék.  
– Jól van, Én is ezt szeretném és állok elébe a csodás kínzásnak.  Egyáltalán nem félek.  Hiszen az előbb is jó volt.  
– Meg fogod kapni, de most ideje továbbmenni, mert nem tudni, hogy nem eredtek-e a nyomunkba. A nyomozó talált nekünk egy helyet, ahol elrejtőzhetünk – válaszolta a férfi és a lány bólintott, így azonnal folytatták az útjukat.

Innentől kezdve csendben voltak.  Már rég beesteledett és egy erdős részen vezetett az út tovább, így Karlnak fokozottan kellett figyelnie, hogy elé ne ugorjon valami állat.  Lysette-t közben elnyomta az álom és csak akkor ébredt fel, amikor megérkeztek a házhoz, ami a menedéket jelentette a számukra.  
Amikor a Professzor leállította a motort, nyújtózkodni kezdett és ámulva nézte a házat, amely előtt leparkoltak.  Csak akkor tudott megszólalni, miután kiszálltak.  
– Ez a ház egyszerűen csodálatos Karl.  Gondolom, hogy nappal még ennél is szebb.  
– Valószínűleg így van Lysette.  Nekem is nagyon tetszik ez a ház, amely inkább már Palotának néz ki – közölte Karl is, majd így folytatta: – Menjünk be!  Látom, hogy már fáradt vagy!  Ideje lepihenni.  
– Persze Karl.  Tudod, csak arra gondoltam, hogy itt el tudnám képzelni az egész életemet.  A gyerekeinknek is lenne hely játszani és te is folytathatnád a kutatásaidat.  Ha lenne ennyi pénzem, akkor meg is venném ezt a helyet, de sajnos nincs.  Szerintem még akkor sem lesz annyi, ha eladom a városi lakásomat.  Vajon kié lehet és egyáltalán eladó?  
– Nem tudom Lysette.  A nyomozó ajánlotta, hogy itt meghúzhatjuk magunkat.  Megkérdezem majd Tőle, hogy eladó-e ez?  Bár Én sem vagyok túl gazdag, de azért egy ilyen Palotát még ki tudok fizetni – válaszolta a Professzor és a lány csillogó szemekkel nézett rá és köszönetet rebegett, aztán mindketten beléptek a házba.  Az asztal meg volt terítve mindenfélével, mintha már várták volna őket, így azonnal nekiláttak a vacsorának, hisz a hosszú út során mindketten megéheztek.  Ezután egy forró fürdőt vettek és egymást átkarolva aludtak el.

– o –

Másnap reggel Karl ébredt fel először és óvatosan mászott ki az ágyból, nehogy felkeltse kedvesét.  Lysette azonban mélyen aludt, így nem vette észre azt sem, hogy a férfi elhagyta a szobájukat.  Amikor az ebédlőbe érkezett, ott találta a nyomozót is.  
Azonnal üdvözölte és kikérdezte, hogy sikerrel járt-e az embereivel.  
– Üdvözlöm Stevens nyomozó!  Sikeres volt a rajtaütés az emberrablókon?  
– Igen Professzor.  Szerencsére sikerült a banda összes tagját elintézni.  Mostantól biztonságban lesznek a kisasszonnyal.  Így az Én szerepem itt véget ért.  Önök addig maradnak itt a birtokomon, ameddig jól érzik magukat.  
– Nyomozó!  Ebben a borítékban van a honoráriuma.  A megbeszélt összeg, de lenne egy kérdésem.  Ha jól értettem, ez a birtok az Öné.  A kisasszony és én szeretnénk családot alapítani és ez a ház nagyon tetszik nekünk.  Esetlegesen meg tudnánk egyezni egy összegben, amiért eladná nekünk?
– Nos, ha valóban szeretnék megvenni, akkor természetesen eladom, hisz Én úgy sem járok nagyon ide, amióta elvesztettem a feleségemet.  A gyerekeim pedig már nagyok és önálló életet élnek és nem érdekli őket ez a birtok.  Amúgy is a kisasszony szépségéhez illik ez a „Palota” – válaszolta a nyomozó és megadott egy összeget, melyet a Professzor méltányosnak talált és így megegyeztek, hogy átutalja a számlájára azt.  
A nyomozó ekkor elbúcsúzott és felajánlotta, ha bármiben a segítségükre lehet, keressék meg bátran.  Karl – bár remélte, hogy nem lesz szükség rá – megígérte, hogy legközelebb is hozzáfordul, ha bármi történik.  
Miután a nyomozó távozott, Lysette megjelent az ebédlőben.  
– Karl!  Csakhogy rád találtam!  Aggódtam, hogy úgy eltűntél, magamra hagytál!  Talán történt valami? – kérdezte a lány és szorosan odabújt a férfihez oltalmat keresve nála.  
A Professzor végigsimított a gyönyörű szőke tincseken, majd a hihetetlen kék szemekbe nézve válaszolt:  
– Nincs semmi baj Lysette!  Mélyen aludtál és Én nem akartalak felébreszteni.  
Itt járt a nyomozó és közölte, hogy most már minden rendben van.  Biztonságban vagyunk.  Nem kell többé aggódnunk az elrablóid miatt.  Sőt van egy nagyszerű hírem is!  Megegyeztem a nyomozóval és mától kezdve ez a ház a mienk.  Eladta nekünk eléggé kedvező áron.  
Lysette szemei felragyogtak, nyoma sem volt már a korábbi aggódásának.  
– Köszönöm Karl! – suttogta és egy csókot lehelt a férfi ajkára.  
– Ellenállhatatlan vagy Lysette, de mielőtt ismét szeretkezem veled szeretném, ha tudnád, hogy megsemmisítem az űrhajót és a kutatásom eredményeit.  Nem akarom, hogy rossz kezekbe kerüljenek.  
– Ó Karl!  Én megértelek, de akkor mindened oda lesz.  Miből fogunk megélni.  Az Én fizetésem nem sok, de szűkösen talán kijövünk belőle ketten.  Ha viszont családot is szeretnénk, akkor nem lesz elég – válaszolt a lány és látszott rajta, hogy aggódik.  
– Lysette, vannak más kutatásaim is, amiből szépen megélhetünk majd a kicsikkel, viszont nem szeretném, hogy tovább is ott dolgozz és kockára tedd az életedet, vagy a gyerekeinkét.  Ha gondolod, dolgozhatsz Nekem is, vagy pedig írhatsz egy könyvet, de légy szíves ne írj többé olyasmit, ami veszélybe sodorhat.  
– Rendben Karl!  Egyenlőre ott hagyom az újságot, hisz valószínűleg teherbe ejtettél, vagy hamarosan fogsz.  Nem vagyok abban biztos, hogy neked segíteni tudnék, mert ahhoz a tudományhoz nem értek, viszont a könyv ötlete jól hangzik.  Régóta szeretnék írni egyet.  Most azonban ideje, hogy felavassuk az új házunkat és ágyunkat.  Szeretkezz velem drága férjem – közölte végül Lysette és újabb csókot lehelt Karl ajkára, aminek a férfi már nem tudott ellenállni.  
Karjaiba kapta a lányt és elindult vele felfelé a lépcsőn a hálószoba irányába.  Azonnal magáévá tehette volna, de ő lassú kínzásnak vettette alá, hogy megjegyezze szeretkezésük minden apró mozzanatát, végül, amikor a lány a beteljesedésért kiáltott, óvatosan belé hatolt és aztán a mennyekbe repítette őt.  Nem sokkal később egymást átkarolva boldogan pihentek és a közös jövőjüket tervezgették újonnan megszerzett házukban.  

– o –

Pár héttel később.  .  .  
Lysette az egyik barátnőjénél készülődött az esküvőjére.  A lány segített neki öltözködni és készítette el a frizuráját, és a sminkjét, bár utóbbira alig volt szükség, hisz Lysette arca anélkül is tökéletes volt.  Ahogy az alakja is annak ellenére, hogy a hasa már elkezdett gömbölyödni.  A ruha, amely illett egy földönkívüli hercegnőhöz, azonban takarta a pocakját.  Karl-al madarat lehetett fogatni, mikor kiderült a terhessége.  Rengeteg szeretettel vette körül Lysette-t és agyon kényeztette őt.  

Az esküvőre a városban került sor, a házasságkötő teremben kimondott igenek után egy templomi szertartás következett.  Ezek után a szűk baráti és családi körben megtartott lakodalom pedig a saját feldíszített házukban volt megtartva.  Hajnalig szólt a zene és tartott a mulatság.  Az ifjú pár rendkívül boldog volt és mikor a násznép távozott, mindketten mosolyogva léptek be a hálószobájukba és egy varázslatos nászéjszakát töltöttek el együtt.  

– o –

Hónapokkal később.  .  .  
Lysette pár órás vajúdás után megszülte két aranyhajú gyermekét.  Egy fiút és egy kislányt.  Nagy volt az öröm számukra.  Karl elhalmozta ajándékokkal és szeretettel asszonyát.  Lysette pedig nagyon vidám volt és közösen fogtak bele életük legnagyobb kalandjába a két gyermek felnevelésébe.  

Vége

Pécs, 2013.  – 2014.   Szeptember

ÉRTÉKELÉS:

Minél több, annál jobb!

Rövid link:

Kedvencként való jelölés:

(csak bejelentkezve)

EDDIGI ÉRTÉKELÉS:
mecena_tartalom