Valamikor réges-régen élt egy dúsgazdag polgár, akinek volt egy gyönyörű szép lánya, akit Ányának hívták, de mindenki csak Ányecskának szólította.  Nemcsak szép, hanem rendkívül ügyes és okos is volt.  Emellett nagyon szerény, jólelkű lány hírében állt.  Nagyon szeretett olvasni és kitűnően értett a költészethez, egyuttal nemcsak kívülről tudta szavalni a verseket, hanem ő maga is alkotott különböző műfajokban.  

Bár már eladósorba került és a férfiak is a csodájára jártak, ő minden kérőjét kikosarazta.  Hosszú barna haja ésudár alakja, hamvas orcája és piros ajka rabul ejtette az ifjakat.  Ő azonban – bár kacérkodhatott volna velük – pillantásra sem méltatta őket.  Hiába mondták neki a falubeli asszonyok, ha sokáig vár és elutasít mindenkit, pártában marad.  Nem törődött velük, csak várt és várt.  Senki sem tudta rajta kívül, hogy kire.  

Először az álmában pillantotta meg őt és azonnal beleszeretett.  Remélte, hogy a valóságban is felbukkan egy nap az illető és biztos volt benne, hogy rá fog ismerni.  

Kérői és az apja haragja elől legtöbbször a mezőre menekült és naphosszat ücsörgött ott magányosan a szél suttogását hallgatva.  Ez a hely mindig megihlette és itt születtek csodálatos versei.  

Sokáig nem történt semmi, aztán egy nap megesett a csoda.  Egy fiatal férfi vetődött oda, ahol éppen üldögélt.  Amikor elé lépett és megszólította, nagyon meglepődött.  Pontosan álmai férfija állt előtte.  Hirtelen képtelen volt válaszolni neki a feltett kérdésére, így az idegen megismételte:– Üdvözlöm kisasszony!  Nem tudom, hogy jó helyen járok-e.  De egy falut keresek, ahol munkát kapnék, kosztot és szállást.  A meglepett lánynak csak nagy sokára jött ki hang a torkán:  – Igen jó helyen jár!  A közelben van egy falu, ahol mindezeket megkaphatja.  Ha óhajtja megmutathatom, hisz úgyis vissza kell térnem oda.  Apám már így is mérges lesz, hogy ily sokáig elmaradtam.  Mondja, messziről jött?  Az biztos, hogy nem a környéken él, még sosem láttam erre fele.  – Igen kisasszony, nem idevalósi vagyok.  Szerencsét próbálni jöttem, felénk kevés a munka, nehéz a megélhetés és ezért is jöttem el hazulról.  – Hát akkor jöjjön csak, apámnál megkaphat mindent.  Ha szorgalmas, akkor meg fogják becsülni a munkáját – válaszolta Ánya és intett a férfinak, hogy kövesse.

Útközben mindenféléről beszélgettek és így megtudta többek között azt is, hogy szegény családból származik, és Viktornak hívják.  Ányecska kicsit elszomorodott a hallottaktól, hisz tudta, hogy legfeljebb egy titkos viszony alakulhat ki közöttük.  Az apja sosem hagyná, hogy az ő lánya és egy ilyen jött-ment között legyen valami.  Mégis magában már tervezni kezdte a közös jövőjüket.  Nem is sejtette, hogy a legénynek is az első pillantásra megtetszett és ő is elhatározta, hogy meghódítja, amíg a faluban tartózkodik.  Bár biztos volt benne, hogy mindenki a szerelmük ellen lesz, ez egy cseppet sem zavarta.  Ha a lány is képes lesz őt megkedvelni, akkor megszökteti őt és távol az apjától és mindenkitől, akit ismer, feleségül veszi és boldoggá is fogja tenni.  

Ányecska nem gondolta, hogy Viktor ilyen merész terveket szövöget.  Ő csak odáig jutott el, hogy hogyan csábítja el a fiút.  Mialatt ezeken a dolgokon elmélkedtek, meg is érkeztek a faluba és ott is Ányáék házához.  A leány itt megszólalt megtörve a köztük beállt hosszú csendet:  – Nos, ez itt apám háza és mögötte terül el a birtokunk.  Menjen be és kérjen tőle munkát.  – Köszönöm kisasszony a kedvességét, és jóságát.  Maga nemcsak gyönyörű, de jó szíve is van és ez egy gazdag lányról ritkán mondható el!  Remélem, hogy találkozunk még.  

Ányecska szeme felragyogott, mikor az utolsó mondatot meghallotta és csak bólintani tudott, majd sarkon fordult és faképnél hagyta a meglepett férfit.  Viktor hosszasan nézett utána és aztán mikor felocsúdott, akkor belépett a ház kapuján és a jelzett irány felé indult el, hogy beszéljen a gazdával, aki nem más volt, mint a lány apja.  – Vajon milyen lehet? – morfondírozott magában és reménykedett, hogy kedves emberrel hozta össze a sors.  

Ebben azonban tévedett, amikor meglátta, már tudta, hogy nem valami jófej a lány apja.  – Maga kicsoda?  Mi járatban erre fele? – szólalt meg elsőként az „öreg” és Viktornak össze kellett kapnia magát, hogy ne valljon szégyent a válaszadással:  – Üdvözlöm a Birtok gazdáját!  Azért jöttem el két faluval távolabbról, hogy munkát találjak magamnak.  Mi felénk kevés a munka, és sok a munkaerő. Kérdezném, hogy akad-e számomra itt valami, vagy kérdezősködjek máshol.– Aztán mihez értesz fiam? – érdeklődött a Birtok Ura, mialatt szemügyre vette a legény testfelépítését és elégedett volt az izmokkal.  – Bármihez gazduram!  Ha kapok cserébe szállást és ételt és némi pénzt, minden munkát elvégzek, amit rám osztanak.  – Rendben felveszem mezőgazdasági munkásnak!  Ott most az aratás miatt elkél a segítség!  Menjen jelentkezzen az intézőnél – közölte Ánya apja és Viktor úgy is tett.  Még aznap munkába állhatott, így egy időre meg is feledkezett Ányecskáról.  

–  o –

Hetekkel később…Ányecska továbbra is minden szabadidejét a mezőn töltötte és ábrándokat szőtt a rejtélyes idegen körül, akit azóta csak elvétve látott és azt is csak messziről.  Ezen a napon azonban csoda történt, ahogy ott álmodozott, egyszer csak megjelent Viktor és elé lépett.  – Szép napot kisasszony!  Régen láttam magát, pedig sokszor elnéztem munka után erre fele.  – Önnek is gyönyörűséges napot Viktor!  Szinte minden szabad percemet itt töltöm, de valószínűleg akkor már haza kellett mennem, mire Ön ideérkezett.  Most sem maradhatok sokáig.  Ha van kedve, üljön ide mellém!  Milyen a munka és szeret itt dolgozni nálunk?  

Viktor letelepedett a leány mellé és mosolyogva válaszolt:  – Igen észeretek itt lenni és jól megfizetnek azért, amit csinálok, így nincs miért panaszkodnom.  – Örülök, hogy így érez.  Akkor remélem, hogy hosszabb időre szándékozik nálunk maradni.  – Mindenképpen így lesz – közölte a férfi és aztán hosszasan elbeszélgettek különféle témákról és annyira jól érezték magukat és hogy egyszer csak Ánya azt vette észre, hogy Viktor hirtelen magához húzza és szenvedélyesen megcsókolja.   Engedett a szelíd erőszaknak és teljesen belefeledkeztek egymásba.  – Kívánlak! – suttogta rekedt hangon a férfi és Ányecska csak szótlanul bólintott, beleegyezve, hogy az alig ismert idegen a magáévá tegye.  Egyikük sem törődött a következményekkel, forró ölelésekkel olvadtak egymásba és jutottak a csúcsra.  Ányecska elvesztette az ártatlanságát, de ez az élmény soha nem érzett boldogsággal töltötte el.  – Ányecska csodálatos vagy! – szólalt meg elsőként Viktor és a lány mosolyogva bólintott, majd azonnal kifejezte aggodalmát a jövőjükkel kapcsolatban.  – Jó volt veled Viktor!  Ha azonban valaki erre rájön, a fejedet veszik és engem is nyilvánosan megszégyenítenek, majd felakasztanak, vagy megégetnek.  – Nyugodj meg kedvesem!  Nem lesz semmi baj!  Ezentúl ugyanebben az időben fogunk titokban találkozni mindennap – válaszolta Viktor és még egyszer megcsókolta a szerelmét.  Mivel már későre járt elbúcsúztak azzal, hogy másnap találkoznak.

– o –

Több hétig találkoztak titokban, mígnem egy nap Ányecska rájött, hogy gyermeket vár.  Nagyon megijedt, tudta, mi vár rá, ha kiderül, hogy állapotos.  Üzent Viktornak, hogy hol várja aznap este és hogy egy fontos dolgot kell megbeszélniük.  

Órákkal később ott is találkoztak a megbeszélt helyen és együtt indultak el titkos találkáik közül a legfontosabbra.  Viktor és Ányecska kéz a kézben sétáltak a mezőn, majd megálltak és fejüket összeérintve figyelték, ahogy a lágy tavaszi szellő fújja a virágok szirmait.  Mögöttük a lemenő nap fényénél megcsillanó különböző nagyságú Angyalgömbök jelentek meg, melyek őrizték a szerelmüket.  Halkan összesimulva lépdeltek tovább kedvenc helyük felé, ahol megismerkedtek.  Az ég tisztán kéklett, csak néhány felhő borította, de ez őket cseppet sem zavarta.  Azért jöttek, hogy a naplementét megszemléljék és aztán az egész éjszakát együtt töltsék a csillagos ég alatt.  Titkolt, titkos szerelem volt az övüké, hiszen egy gazdag lány és egy szegény fiú között szövődött.  

Ahogy odaértek, Ányecska szólalt meg először, feloldva a köztük beállt feszült csendet.  – Valamit el kell mondanom Viktor!  – Hallgatlak Ányecska!  Mi az a fontos dolog, amiért ma együtt jöttünk ide és másutt találkoztunk?  – Gyermeket várok!  Kisbabánk lesz!  – Hisz ez nagyszerű!  Nagyon boldoggá tettél! – lelkendezett a férfi, de a lány közel sem tudott ilyen boldog lenni.  – Bocsáss meg Viktor!  Normális körülmények között én is nagyon örülnék, de ha kiderül a terhességem, akkor semmi sem ment meg a máglyától és téged is halálra ítélnek.  Nagyon félek, mi lesz most velünk?  – Ányecska! Egy cseppet se aggódj!  Holnap megkapom a pénzem és van egy kis összegyűjtött is még mellé.  Pontosan ebben az időben légy itt és akkor elszökünk.  Senki sem fog ránk találni, faluról falura bujdosunk majd, de legalább életben leszünk.  Mit szólsz hozzá?  Velem jössz szerelmem?  – Igen Viktor veled tartok, akkor itt találkozunk – válaszolta Ánya és mivel már hajnalodott, visszaindult az apja házához, hogy senki sem sejtse a tervüket.  

Az egyedüli, akit beavatott a dajkája volt, hisz őbenne bízott is, mert az anyja halála óta ő vigyázott rá.  – Nagy kockázatot vállaltál Úrnőm!  Ha rájönnek, hogy gyermeket vársz, hát azonnal máglyára küldenek.  – Tudom és ezért is akarunk megszökni ma este Viktorral.  Ugye segítesz Nekem?  

A dajka bólintott és egyikük sem sejtette, hogy az egymás közti beszélgetésüket kihallgatta valaki és hogy a hírrel azonnal Ánya apjához szaladt.  Amikor az megtudta, hogy mire készül a leánya, éktelen haragra gerjedt.  Azonnal parancsba adta, hogy fogják el a dadát és vallassák ki a fiatalok szökési tervéről.  Hamarosan el is fogták a dadust és miután minden részletet kiszedtek belőle, azonnal a lánya szobájához siettek, hogy megakadályozzák Ányecskát abban, hogy Viktorral találkozzon.  A fiatal leány meglepődött azon, hogy a dadája helyett az apja rontott be néhány fegyveres kíséretében.  

– Mit jelentsen ez apám?  Ilyen későn berontasz a szobámba az embereiddel, talán valami bűnözőt kerestek itt?  – Igen kisasszony!  Egy törvényszegőt keresünk.  – Hát én nem láttam erre felé senkit, épp a dadusomat várom, hogy a lefekvéshez készülődjem.  – Valóban?  Te ennyire ostobának tartasz?  Megjátszod itt az ártatlan szűzet, holott már régen nem vagy az!  Odaadtad magad egy jött-ment parasztnak és most, hogy terhes maradtál tőle, megszöknél, hogy elkerüld a megszégyenítést és a máglyát.  – Miről beszélsz apám?  Ki talált ki ilyen képtelen dolgokat rólam?  – Még tagadni mered a dolgot?  A dadád mindent elmondott.  Úgyhogy le vagy tartóztatva.  A falu tanács elé viszlek, hogy döntsenek a sorsod felett.  – Apám kérlek, ezt nem teheted!  Én szeretem azt az embert. Kérlek, engedélyezd, hogy hozzá menjek feleségül.  – Ne nevezz többé az apádnak és szégyellem, hogy egy ilyen lányt nemzettem.  Vigyék innen, nem akarom többé látni – közölte Ánya apja és miután a zokogó lányt elvezették, parancsba adta, hogy keressék meg a parasztfiút is.  

– o –

Pár nappal később…  Ányát a falutanács halálra ítélte.  Előbb azonban a szégyenfalhoz állították, hátra kötözött kézzel, hogy aki csak arra jár megdobálhassa zöldségekkel, gyümölcsökkel. Ányecska némán tűrte a megaláztatást.  Mialatt folyton Viktorra gondolt, a szerelmére, aki eltűnt.  Cserbenhagyta.  

Nem értette a férfit, hogy tudott csak így nyugodtan lelépni és feláldozni őt és a közös gyermeküket.  Eleinte félt a haláltól, de amikor meghallotta, hogy Viktort sehol sem találják, már nem volt kedve továbbélni.  Boldog mosollyal az ajkán lépdelt a máglya felé és egyetlen jaj szó sem hagyta el az ajkát, amikor meggyújtották alatta a szénakazalt.  A lángok azonnal a magasba csaptak és Ányecska pillanatokkal később a sok füsttől elvesztette az eszméletét.  Megadta magát a sorsának, nem érzett többé fájdalmat és nem tudott a külvilágról sem.  

Így aztán azt sem látta, hogy a tömeg hirtelen szétválik és egy álarcos lovas ugrat elő a máglya felé, hogy megmentse a leányt a biztos haláltól.  

Viktor – mert ő volt az álarcos – pontosan az égő szénakazal tetejére érkezett meg és felrántotta Ányecskát maga elé a nyeregbe, majd villám gyorsan leérkezve a másik oldalon – nem törődve a kiabáló tömeggel és az utánuk induló fegyveresekkel – elhagyta a helyszínt.  Útközben még felszedte a már korábban megmentett dadát is és folytatta útját az ismeretlen felé.  

Ányecska a friss levegőtől fellélegezve hamarosan magához is tért.  Elcsodálkozott azon, hogy életben van.  Fogalma sem volt róla, hogy került ide, de hálás volt a megmentőjének.  Főleg amikor az levette az álarcát és felismerte benne Viktort.  – Te vagy az?  Azt hittem, hogy elhagytál.  Köszönöm, hogy megmentetted az életemet.  – Sosem tudnálak elhagyni Ánya, hiszen az első pillanattól kezdve szeretlek, ahogy megismertelek.  Egy időre el kellett bújnom, hogy kitaláljam, hogyan szöktesselek meg.  Tudtam, ha a tervem nem sikerül, elveszítelek benneteket.  Hát nem sokon múlt, hogy ez bekövetkezzen.  – Mi lesz most velünk Viktor? – kérdezte Ánya aggódva.  – Egy ideig menekülnünk kell, de idővel biztosan találunk olyan helyet, ahol befogadnak minket és nyugodtan élhetünk – válaszolta a férfi és az asszonya szótlanul bólintott.  Úgy is lett. Faluról falura vándoroltak, mígnem egy nap megtudták, hogy már nem keresik őket, így nyugodtan letelepedhettek.  Ányecska nem sokkal később megszülte a fiát, akit a dadusa segített neki nevelni.  Míg ők a babával törődtek, Viktor munkát vállalt, hogy eltartsa a családját.  Boldogan éltek még hosszú-hosszú évekig, és senki sem tudta róluk, hogy kik is ők valójában.  

Vége

Pécs, 2014. Augusztus