Swin odafordult Jodhoz, aki épp az utolsó adatokat emelte át a memóriába:

– Szerinted miért nem találunk soha semmit?

– Hogy érted ezt? Itt is találtunk érceket, sőt egy terraformálható bolygót is.

– Te is tudod, hogy mire gondolok. Lassan az egész nyüves Tejutat feltérképeztük, de sehol sem bukkantunk életre – mérgelődött Swin, miközben idősebb társára nézett.

– Más kutatók igen.

– Egy frászt! Persze, találtak kezdetleges fehérjéket itt-ott, de igazi életet sehol. Egy nyomorult földigilisztát sem. Sehol.

– Mit akarsz a földigilisztától?

Swin üvölteni tudott volna, amikor Jod ilyen földhözragadt volt. Végül aztán nem üvöltött, hanem próbált tanítóbácsisan higgadt maradni, amikor végre reagált:

– Teszek vastagon a kukacokra. A lényeget értsd már meg! Amióta rájött az emberiség, hogy hogyan lehet viszonylag egyszerűen és olcsón utazni a világűrben, kirajzottunk. A galaxisunkat nem tudtuk még elhagyni, de ebben a nyominger halmazban már szinte minden helyet bejártunk. Ezrével dolgoznak hozzánk hasonló duók szerte a csillagok közt, közben mindenkiben ott zakatol, hogy mekkora dobás lenne és a Társaság micsoda prémiumot fizetne, ha valahol akár csak egy katicabogarat is felfedeznénk.

– Katicabogár? – vonta fel rendezetlen szemöldökét Jod. – Hogy te miket nem ismersz?!

– Katica. Igen. Egy olyan kis piros izé sok lábbal és fekete pöttyökkel. Te nem tanultál róla az iskolában?

– Hm – vonta meg a vállát Jod. – Mindig is utáltam a biológiát. De hidd el, én örülök annak is, amikor ércet találunk. Azt is premizálják. Cseppet sem érdekelnek a nyálkás vagy soklábú güzük.

Swin legyintett:

– Téged semmi sem érdekel. Engem viszont izgat az élet hiánya – jelentette ki. – …Gondolom azért, mert én értelmes lény vagyok, te meg egyre inkább egy hülye robotra kezdesz hasonlítani.

– Sok minden kell az élethez – vette fel a kesztyűt Jod, miközben belekortyolt a teájába. – Jó helyen kell keringjen a bolygó. Az élet-zónában. Fontos, hogy stabil legyen a csillag, ne legyenek durva mágneses viharok. Fontos, hogy ne legyenek nagy napszelek, amik lesodorják a bolygókról a légkört, illetve ne legyen túl intenzív a csillag káros sugárzása.

– Rohadt sok ilyen bolygóval találkoztunk már mi is. A múlt hónapban szálltunk is le ilyenre. Nem emlékszel?

– De – hagyta rá Jod.

– Akkor?

– Kell, hogy legyenek mágneses pólusai a bolygónak. Másként nem alakul ki a magnetoszféra. Pedig az rendkívül fontos szerepet játszik a csillagból érkező és az életre veszélyes részecskesugárzás felfogásában. Kell folyékony víz és stabil légkör. Kell olyan talaj, ami nem mérgező. Soroljam még?

– De még ilyen bolygókkal is rogyásig tele van ez a szemétdomb – intett kezével Swin az üvegszerűen áttetsző energiaburkon kívüli csillagmező felé. – Jártunk már olyan világban mi is, ahol volt légkör, folyékony víz, még a hőmérséklet sem volt rossz. Jó, a légkör nem lélegezhető gázokból állt, de tudtommal valaha a Földön sem volt oxigén. Azt az élet alakította ki.

Jod a cukorért nyúlt, de aztán meggondolta magát és mégsem édesítette be jobban az italát. Elgondolkodott azon, amit a társa meg akart fejteni.

– Talán van valami nagyon spéci a Földön, amit nem vettünk észre. Mondjuk valamilyen ásvány vagy mit tudom én, mi.

Swin eltöprengett, majd kibökte:

– Mennyire tudsz hozzáférni a teljes csillag- és bolygókatalógushoz?

– Szerintem teljesen. Jónak tűnik a kapcsolat – pillantott az idős kutató a hiperkapcsolati szimbólumra a kezelőpanelon: a kis rádióadót formáló ikon – mint valami technológiai atavizmus, hiszen évszázadokkal korábban lebontották az utolsó hagyományos rádióadót is – is szép zölden világított.

– Szedjük össze az összes olyan bolygót, aminek a paraméterei olyanok, mint a Földé!

– Eszednél vagy? Lesz vagy egy milliónyi – ráncolta össze a homlokát Jod.

– És? Nincs időnk? A következő ugrásig három órát kell várni.

Jod megvonta a vállát:

– Hát legyen! – Gyorsan megérintett néhány ikont, aztán szakavatottan lekérte a földtípusú bolygók listáját. Több mint hétszázezer találatot kapott. – Látod? Jó, nem millió, de rohadt sok. Ez mind olyan égitest, ami megfelelő távolságra kering, van mágneses mezeje és a többi.

– Szedjük ki a túl kicsiket és túl nagyokat! Csak az maradjon, ahol olyasmi a gravitáció, mint a sárlabdánkon.

– Ezek mind olyanok – nyugtatta meg Jod. – Ezt eleve beállítottam.

– Oké. Legyenek óceánok rajta.

– Hatszázhetvenkétezer.

Swin újabb és újabb feltételeket ötlött ki, a társa pedig azonnal lefordította azt a számítógép által értelmezhető bemeneti adatokra. A listában szereplő bolygók száma nem csökkent jelentősen. A fiatalabb kutató a tarkóját kapargatva ötletelt tovább:

– Tengelyforgási idő …Közeli szupernova hiánya …Óriásbolygó a csillagrendszerben.

– Az meg hogy lehet szempont? – pillantott fel Jod.

– Ha nem lenne a Jupiter – magyarázta Swin –, ami mint egy bazi porszívó, úgy szippantja fel a naprendszerbe kerülő meteorokat, akkor már szétbombázták volna a Földet.

– Ja, értem. Hoppá, ezzel jó sokan kiestek. Ötszázhatezer bolygó.

– Ez még mindig rohadt sok!

– Figyelj! 450 milliárd csillag van. Ennek már a jó negyven százalékát felkutattuk az elmúlt hétezer évben vagy legalább szondát küldtünk oda, amióta ismerjük a térugrást – magyarázta Jod.

– Oké, oké! Értem. Szűkítgessünk még!

A következő fél órában legalább száz szempontot felsorolt még a lelkes fiatalember, ám a végére kifogyott az ötletekből.

– Gondolod, hogy nálunk okosabbak nem próbáltak már így rájönni a titokra? Gondolod, hogy más nem játszotta már ezt végig? –  morgott Jod. Belekortyolt a poharába, aztán mérgesen a másikra pillantott. – Közben meg kihűlt a teám is.

– Majd rámelegítesz.

Swin nem akarta feladni: a homlokát masszírozva törte a fejét.

– Kiszedem azokat, amik holdak – vetette fel Jod. Majd látva az eredményt legyintett. – Alig csökkent valamit.

– Várj! – Swin szeme felcsillant. – Szedd ki azokat, amelyikeknek nincs holdjuk vagy több is van.

– Tizenkétezerhatszáz. Na, ez jól leszűkítette! Bár nem világos, hogy a kisérőbolygó miért számít.

Swin láthatóan úgy érezte, hogy „szagot fogott”, mert sürgető hangon kérte társát:

– Szedd ki azokat, ahol a hold-bolygó tömegarány kisebb, mint a Föld és a Hold esetében.

– Várj, ezt valahogy le kell fordítanom értelmes kérdésre! – Jod az állát simogatva töprengett, majd gyorsan dekódolta a parancsot. Kiszámolta, hogy a Hold tömege hányad része a Földnek, aztán ezt szűrőfeltételként megadta a többi égitestnél is: csak olyan bolygó maradhatott a listában, amely kísérője az anyabolygó tömegének nagyjából egy nyolcvanad része vagy annál nagyobb volt.

A kijelzőre meredtek mindketten. A korábbi, végtelennek tűnő lista helyén egyetlen sor maradt:

Naprendszer – Föld

– Atya ég, Swin! Te rájöttél valamire! – az izgalom láthatóan átragadt Jodra is. – Egy bolygón csak akkor alakulhat ki élet, ha…

– Ha arányában legalább akkora tömegű kísérője van, mint a Földnek a Hold – fejezte be a mondatot Swin. – Talán az ár-apály a kulcs. De nem tudom, miért.

– Az adataink szerint egyetlen ilyen sincs a Földön kívül ebben a végtelen koszfészekben – jelezte Jod.

Mindketten az odakint ragyogó csillagok felé pillantottak, amelyek körül milliárdszámra keringtek a terméketlen, élettelen planéták.