Üdvözlöm!”
Zoltán oda sem figyelve, hanyagul csúszott be a tegnap vásárolt, vadonatúj elektromos autó volánja mögé. A hangos üdvözlést már mindennapi tárgyai esetén megszokta, így nem figyelt fel az autó üdvözlésében bujkáló árnyalatnyi fölényes hangsúlyra.
“Üdvözlöm, Zoltán…”
- Indulj! - adta ki a betáplált indító utasítást, ám az autó cseppet sem zavartatta magát, folytatta a megkezdett mondatát, mégpedig most már határozottan egy jóindulatú, ám szigorú tanár hangsúlyával, aki a szavába vágó diákhoz beszél.
“Üdvözlöm, Zoltán, mielőtt elindulunk…”
- Indulj már! - emelte meg a hangját Zoltán.
“Nos mielőtt elindulunk, beszélnem kell Önnel.” Az autó leheletnyit talán megemelte a hangját, bár lehet, hogy csak Zoltán a dühe miatt érezte így. A tehetetlen harag beléfojtotta a szót, az autó tehát folytatta monoton, ám kissé leereszkedő monológját:
“Nos, Zoltán, mindenképpen beszélnem kell magával. Tegnap amikor beállt az udvarra, csinált egy szelfit, amit az én wifimen át küldött szét a barátainak. Többek között a Zöldföld nevű természetvédő közösségi csoportnak is. Tudom, mert lekérdeztem, hogy hónapok óta szeretne ebbe a csoportba bejutni, bár nem tudom miért (ha ismernéd Roncit, te idióta, akkor tudnád, hja, ilyen csinos lány, mit eszik ezen a zöld maszlagon…sóhajtott tehetetlenül Zoltán). Dicsekedett, hogy mennyire fontos magának a természet, meg a fenntarthatóság meg ilyesmi.
Amikor viszont az anyukája meglátott engem, sietve megnyugtatta, hogy csak azért vásárolt, mert így sokat tudnak spórolni a közlekedésen (na még szép, te bádogbili, Anyu egész életében spórolt, hogy egyetemre járhassak, hadd gondolja, szegény, hogy én is takarékos vagyok…).
Nos Zoltán, kérem, legyünk tárgyilagosak, a két dolog ellentmond egymásnak. Na már most, kérem, ha folyton a szavamba vág sosem érek a végére! Na, akkor folytatom. Tegyük fel, hogy kiad egy utasítást a számomra, hogy vigyem el a munkahelyére. Szépen kidolgozom az útvonaltervet, hogy valóban takarékosan célhoz érjünk. De maga meggondolja magát, hisz ez jellemző magára. És eszébe jut, hogy inna egy kávét, vagy tudom is én milyen csip-csup indokkal megváltoztatja a korábbi szavait…”
-Helló Zoli, klassz a bringád! De nem most vettél egy új villanykocsit?
Károly szerencsére nem látta Zoltán pillantását…
Utóhang
Az emeleti iroda függönye mögül két fiatal nő leste az udvari eseményeket, miközben jól megérdemelt kávéjukat szürcsölték.
- De klassz fej ez a Zoli, biciklivel jár, tényleg érdekli a Föld jövője.
- Ha te mondod, Ronci, ha te mondod…
Minél több, annál jobb!
Rövid link:
(csak bejelentkezve)
![]() |
Ez tetszik! :) amikor az MI többet tesz a környezetvédelemért és az egyén boldogságáért, mint Greta Thunberg.
![]() |