– Tiszteletem kedves hölgyem!
udvarolt a szépia.
Tudja anyám csak azt hajtja:
– Nincs másnak ily szép fia.

– Van is ebben sok igazság,
nyolc karomban van erő.
– Remélem én kedves hölgyem,
magának ez megnyerő.

– Hogyha így van, kérem szépen
legyen az én kedvesem.
Tudtam mindíg, hogy ily csábos
szép tintahal kell nekem.

A kis hölgy bele is pirult
a csodaszép bókokba,
kezet adni gavallérnak
jaj, de csuda jó volna.

Ám, van itt egy kis bökkenő,
ránézett nyolc karjára.
Hetet már másnak elígért,
mindegy, maradt egy mára.

– Már csak egy van, mit nyújthatok,
hetet már lefoglaltak.
Amíg tudom, mindíg adom
szívesen az uraknak.

Meghökkent a gavallérunk
szépia a szépfiú,
otthagyta gyorsan a leányt
okos volt, nem csak hiú.