Azt mondják az emlékek megszépülnek. Sajnos ez nem teljesen igaz. Megváltoznak, átalakulnak és más formákat öltenek úgy, ahogy a szép színes hangosfilmek bús fekete-fehér mozivá válnak. 

Sok nehézséggel kell szembenézned életed során, viszont a szerencse hajlandóságán múlik, hogy találkozol-e a gonosz valóságával. Ha megtapasztalod a pokol tüzét, akkor leforrázott lelked fájdalma csak egy harmatos, gyenge szúnyogcsípés. Elviselhető, neked nem árt ám kivetítheted másokra és nekik ez egy rossz tapasztalás, mint a harcmezőn látott kiontott vér a mindenen áthatoló hullaszag.

Ha hited is elhagy lelked pőre csendes tájjá válik, így kísér a múlt gonosz szele. Nem érzel már többé mást, csak fájdalmat. 

 A séta is fárasztotta. Nem lelket felüdítő felszabadulásként, hanem szinte csontig hatoló fizikai fájdalomnak élte meg. Céltalan romokban heverő életétől szeretett volna szabadulni, szabadulni mert mázsás súlyként nyomta szívét a lét. Voltak neki valaha szép álmai. Szép álmai, amik mára romokban hevertek, mert a sors elvette tőle azt is. Még az álmait sem kímélte. Mások lettek. Rémesek és rémekkel teltek.

Igor ráncok barázdálta szomorú szeméből csöpögő könnycseppek olvasztották meg a havat, ami a lábai alatt ropogott. Nézte a hófehér tájat és nem a szépséget látta benne, hanem a mindenhol jelenlévő rútságot. Még az oly makulátlannak tűnő fehérséget is elcsúfította imitt-amott az olvadó hólé szürke mocska. A mocsok, ami mindenhol ott van. Megbújva, vagy nyíltan hirdetve gonosz létét, de ott van. Néha megpróbálta múltbeli szép emlékeiből újra hajtatni lelke virágát ám mindig befurakodott gondolataiba a gonosz.

 Édesanyja illatára próbált emlékezni. Az illatra, ami körbelengett a szobán mikor gyermekként beteg volt. Anyja hűvös kezére, ahogy végig simít gyöngyöző homlokán. Ekkor eszébe jutottak a kegyetlen verések, megaláztatások, amiket ittas őrjöngő anyjától szenvedett el szinte minden nap.

Eszébe jutottak a hegyek sejtelmes körvonalai, amiket úgy szeretett valaha. A hegyek hová a háború borzalmai közepette tért vissza felnőt fejjel. A véráztatta szurdokok, a dögszagú kis barlangok és a halálsikolyok az éjszakában. Nem, nem fog emlékezni és már élni sem akar.

Lassan csoszogva sétált a hóban a sínek felé. Ott talán megváltást talál a bűnökre és fájdalmakra. Jégcsap hullott egy fáról elé. Hideg, mint a szíve.

Felrémlett lelki szemei előtt Alina mosolygós arca, mikor hazatért kis falujába a háború után, A háború után, ami sebeket ejtett nem csak a testén, hanem a lelkén is. Súlyos el nem múló sebeket. Felesége hűségesen várt rá és mindenben megpróbált kedvére tenni Igornak, aki szótlan beletörődéssel fogadta a kedvességeket. Már nem okozott igaz örömöt neki semmi. Alina a mindig egészséges pirospozsgás fiatal nő lassan megszomorodott, lefogyott és egyre többször betegeskedett. Igor hazatérte után egy évvel az ifjú asszony sírba is szállt. A falubéli rossz nyelvek szerint a bánat vitte el.

Felesége halála után Igor már arra is vetemedett, hogy kétségbe vonja Isten létét, pedig midig mélyen vallásos volt. Ha néha betért a falubéli kocsmába ferde szemmel néztek rá és egy szót sem vetettek felé. Társa csak egy volt, a magány.

Hangosat szólt a közeledő vonat füttyszava és Igor kicsit megszaporázva lépteit a sínek felé botorkált.