Az ócskás (2. rész)

Jonas a tőle megszokott és bizonyos mértékben el is várható fekete öltönyében állt a ravatalozó mellett és tűnődve nézte az előtte fekvő zárt koporsót. Lassú mozdulattal egy ócska, bádogból készült gyertyatartót helyezett a koporsóra és közben arra gondolt, hogy még ezt a szinte értéktelen vacakot is pazarlás ide használni. Jonas ugyanis temetkezési vállalkozóként kereste a napi betevőjét, és a ravatalozón fekvő koporsó egy nincstelen favágó szörnyen megcsonkított hulláját rejtette, aki hozzátartozók és vagyon híján halálozott el rejtélyes körülmények között. Mivel nem volt, aki eltemesse a város gondoskodott a végtisztességről, és köztudottan szűkmarkúan javadalmazta a vállalkozó ebbéli tevékenységét. Szerencsésnek érezte magát, hogy ezt a kis ócska gyertyatartót is be tudta szerezi, ugyanis rendszeresen elcsenték a ravatalozóban található, akár kicsit is értékes holmikat, és így legalább kevesebb lesz a kára. Ma a délutáni sétája alkalmával sikerült pár garasért megvásárolnia egy vézna kis vándor ócskástól, és ez elégedettséggel töltötte őt el. 

 Jonas, miután végzett a díszítéssel, lassan magára öltötte a kabátját és indulni készült hazafelé pihenni, ugyanis holnap három temetésre is elő kellett készülnie. A kabátja zsebében kotorászott éppen a kapu kulcsáért, amikor egy billegő fénysugár vetítette az árnyékát a falra. Csodálkozva fordult meg és meglepődve látta, hogy az imént a koporsóra helyezett gyertyatartóban egy gyertyacsonk lángja pislákol. Sehogy sem értette a dolgot, hiszen nem rakott bele gyertyát és így meg sem gyújthatta. Jonas nem volt megáldva különösen szellemi képességekkel, és babonás sem volt, ezért odacammogott a koporsóhoz és elfújta a gyertyát, majd ismét indulni készült hazafelé.

 Lassan kitárult a ravatalozó ajtaja, majd hirtelen egy hatalmas dörrenéssel be is csapódott. A temetkezési vállalkozó kalapját a fejébe nyomva, felkészülve a valószínűleg viharos szélre, az ajtóhoz lépett, majd a kilincsre téve a kezét lenyomta azt. Csodálkozva konstatálta, hogy az ajtó zárva volt, így a zsebéből elővett kulcsot a zárba lökte, majd elforgatta azt. Az ajtó még így sem nyílt ki, ami már roppant módon idegesítette Jonast. Hirtelen ismét látta az árnyékát a falra vetülni, ezért megfordult. A koporsó tetején lévő gyertyatartóban a gyertya megint égett, és mintha a fekete szövet, amivel a koporsó le volt takarva, is hullámzott volna. Hátra hőkölve kitágult szemmel nézte, ahogy a koporsó fedele lassan, nyikorogva feltárul, és előbb egy szürke kéz, majd egy borzalmas fej emelkedik ki belőle. Hangtalan sikoly hagyta el Jonas száját, miközben a néhai favágó élettelen teste, belső szerveit potyogtatva a hasüregéből csendben kiszáll a koporsójából és a gyertyatartót kezébe véve közeledett felé. A gyertyatartóban még égett a gyertya csonkja, mikor Jonas koponyájába belepasszírozta azt a néhai favágó. Miközben élettelen teste a földre hullt a még égő gyertya meggyújtotta az ajtó mellett lógó fekete függönyt.

 A fél város összegyűlt a ravatalozó előtt, rémülettel és csodálkozással nézve a tüzet, ami lassan elemésztette az épületet. A gyülevész tömeg mögött egy vándor ócskás tolta nyikorgó kordéját és jóízűen mosolygott.