mecena
összes megtekintés
: 84
új megtekintés
: 80
kedvencnek jelölve
: 0
hozzászólások száma (egyelőre nem működik)
: 0
Bejelentkezett felhasználóként több anyag olvasható, mint látogatóként! – [BEJELENTKEZÉS] / [REGISZTRÁCIÓ]

Adorján Gyula – A méz

Várható olvasási idő: ≈ 1 perc

szerző által korrektúrázva


  Az öreg dudorászva nyalogatott egy jókora csepp mézet, s míg a ragacsos szirup hangos jajveszékeléssel kúszott le a torkán, ő unottan nézte egy megszáradt deszka szétrepedt rostjait. Kicsivel arrébb, bólogató, vékonyka társa elmélyülten dörzsölte álmatag szemeit, s közben a lába alatt megszáradt kenyérdarabbal babrált.

– Én mondom, ez nagyon érdekes világ! -törte mega csendet az idősebb, mint aki a választ az előtte csillogó méztől várja.

– Az! -válaszolta a vékonyabb, majd a maga módján folytatta.

– Vannak, akiknek semmi sem jó! Fölveszik a bazi nagy kölcsönöket, aztán amikor kopogtat a behajtó, égig ér a sírás.

– Ja! -buggyant ki az öreg méztől fénylő száján – s mint valami látnok –, semmibe révedő tekintettel maga elé suttogott.

– A mi időnkben máshogy volt! Amerre csak jártunk, minden jó falatot összeszedtünk, s túlélve mindent, és mindenkit, éltünk úgy, hogy senkit se bántsunk, de sohasem kértünk!

– Persze, hogy nem! -vágott közbe okosságot árasztó társa.  

– A kölcsönt vissza is kell fizetni! Azt meg miből, ha senki sem akar dolgozni? Ezeknek büdös a meló! A fiatalok is egész nap csak nyomkodják a telefont, de melózni egy sem akar! Nem is tudom, hová jut így a világ! Egymást szidják, köpködik, s mindegy nekik mit teszünk értük, utálattal néznek ránk.

– Ha csak agyon nem ütnek! -vette vissza a szót az öregebb. Két első lábát magasan a szája fölé emelte, s a rajta csillogó mézcseppet vadul nyelni kezdte. Miután minden lábát letisztogatta, ismét vékonyabb társához fordult.

– Látod? A mi mindent túlélő csótány világunk éppen ezért okosabb! Nálunk nincs széthúzás, nincs bajkeverés, irigykedés, és nincsenek törtető egyedek. Mi mindig mindenhol ott vagyunk, mindent tudunk, s mindenben győzedelmeskedünk, hiszen:

– Mienk a világ, magunknak építjük!

Büszkén, magasba emelt fejjel indult a koszos, elhagyott mellékhelyiség deszkáin a kellemes bűzt árasztó csatorna felé. Mielőtt visszafordult, utoljára még narancsszínű pompával világította meg lábait egy, a mocskos ablakon betévedt, kósza napsugár.

– Hát ezért nem lennék én ember!-szaladt ki a száján, s nagyot büfögve a méztől, eltűnt egy rozsdás vaslemez alatt.

ÉRTÉKELÉS:

Minél több, annál jobb!

Rövid link:

Kedvencként való jelölés:

(csak bejelentkezve)

EDDIGI ÉRTÉKELÉS:
mecena_tartalom