Félő a mosoly már nem védheti
 meg se az arc szimmetrikus vonatkozásait,
 sem pedig a szó-barikádok
 által emelt akadály,
vagy éppen börtönfalak szitkozódásait;
 térdre kényszerít a szirupos-sötétség
 talán éppen úgy, akárcsak
 a sikátori szenny-éjszaka.
Csillagok hevernek gyermeksírások
 közelében és már senki sem akad,
 aki magához akarná ölelni őket.

Az igazgyöngyök már egyre mélyebben
 rejtőzködnek a megsebzett szívek mélyén,
 ahová nem lehet egyszerűen bejutni,
 ha a bizalom csorbult,
 vagy épp árulóvá lett.
 A lét montzássszerű rákmenete
 mintha fordítottan, visszafelé folyna;
 a kedves alig eszik reggelit.
 Ötven kiló is alig, s paleodiétás
 korpa-pelyheket rágcsál inkább,
 ha tükörbe néz,
hogy örökké karcsúnak,
 s szexinek tessen.

,,Édesem Drága!
Te gyönyörű vagy belülről is! Elhiszed nekem?!"
 - a koplaló éhség tudatos törmelékei
 rendre bele-beleütköznek
 a Mindenség-pillanatok
 átélhető varázslataiba;
 bordák kosarainak kitüremkedése
 veszélyesen aggasztó lehet.

 Vigyorgó angyalhájjal kenegetett,
 pirospozsgás kamasz-arccal
 bámulok bele a téveteg Jelenidőbe,
 s annyira jó volna legalább sejteni,
 hogy azok, kiknek emberit,
 s hűséges-nemest szavaztam
 majd segítenek, s mindig
 mellettem lesznek valódibb,
 nagy bajokban.

Kifüstölésekre való, sunyító
 rókalyuk-illúziókba ütközök,
 ha csak bekapcsolom a tévét,
 s megriadok, ha arra gondolok
 miért kellett egynehány barátságot feláldozzak?!
 - Tündöklő evilági börtön-fintor
 még egyre valószerűbb, s tapinthatóbb.
A bomló ígérgetések gyorsított
 romlása precízen-pontosan
 megfigyelhető.
 Még jó volna megérteni
 a mindenkori hiábavaló Sohaságot!