Szemeid előtt egy meg-nem-valósítható,
 látszólagos, boldogabb Élet
 idillikus látomása sajog;
 mennyi mindent kellett
 volna még tenni,
 hogy mások látva lássanak?!
 Hogy az, kinek szívedet
 ajándékba átadtad,
 megfogadta, hogy gondoskodni
 fog terólad miközben
 inkább parti dáridókba járt,
 vagy épp vásárolgatási kedve
 egyenesen a Váci utcába,
 vagy az Andrássy útra vitette!
 
- Nyomaidban most egyre
 inkább üvöltő,
ordibáló farkasok loholnak,
 míg tündérek s nimfa-hölgyek
 átnéznek Sziszifuszi dagadékságod felett.

Követnéd a látszat s Valóság
 hamis-talmi díszleteit,
 s ami megmarad:
csupán egy újabb
 lemondó nekirugaszkodás.
 A ,,hátha lesz belőle" valami alapérzésével.

 Nem könnyű mostan sem a Világ,
 sem az egyre inkább manipulálható,
 megalkuvó érzések örök sorozata;
 eltűnnek idejekorán
 a hajdanvolt legjobb
 barátok-ismerősök is,
 ha nincs, s nem lehet,
aki kézen fogva,
bátorítva vezetgetne
 a Lét labirintus-ösvényein.

 Bárhogyan is szeretnél
 érvelni makacs-nyakas
igazságod mellett,
 ami a te meggyőződésed
 rendre újabb és újabb
 hitszegők lépnek Jágókként színre,
 míg váralan-hirtelen
 egyszer csak azt veszed észre,
 hogy magyarázat nélkül,
 azonnal elbocsátottak!

A születés és elmúlás közt
 már félúton álldogálsz,
 miközben a negyvenet
 alig pár hónappal túllépted.
Szeretetet-szerelmet
 örök-szomjazó mélabús,
 csikorgó-lelked - félő -,
 újból kilyukad
egy-egy sorsdöntő
 tragédia átélése után,
 s - meglehet -,
 úgy jársz majd te is:
 váratlan infarktusban
elalszol csendesen,
vagy épp könyvvel

a kezedben összeesel,
 s ilyenkor hol s vajon még
 merre lesznek hűséges Barátaid?!
 - Dús reményű,
kitenyésztett harmóniákról
 ne is fantáziálj tovább!