A benső Titkokat - félő -,
 tán magad sem egészen láthatod;
rejtve maradnak előtted
 hűséges válaszok, szerelmek,
 igazmondó válaszok.
 Már Kleopátra-szemek sarkaiból
 is csupa ámítás-számítás fröcsög im feléd.
 A város szennyében megfüröszti
 eltört madártollait a manipulálható Lét.
 
Tudatnyi fényezett kozmetika,
 köröm, szájfény, csábos rúzs-faktor,
 s a rengeteg sok talmi,
 ócska púder-alapozó alatt
 eltűnni látszanak az egykori
 arcok valódibb vonásai;
mert, kiket bedarált
 gondjaival az Élet,
 s stigma-sebeket szedett
 össze nyughatatlan csupán
 legfeljebb azok érthetik
 mennyire lényeges-fontos
 lenne mostanság az,
hogy legalább összetört-szívek
 mélyén szót értsenek.

A hang - kivétel nélkül -,
 mind-mind már belülről fakad,
 míg odakint szinte alig hallható,
 legfeljebb csupán csak,
 akinek jó füle van.
 Odakint egyre inkább posványos,
 mihaszna, rövidlátó viszonyok
 feszülnek egymásnak,
 olyan, akárcsak a legtöbb Ember:
 előbb ellenséges, arrogánsan
 agresszív s csupán
 néhány megváltó krokodil-könnycseppre,
 ha felfogja lélekből
 szőtt szavak valódibb értelmét.

 A Lélek már sírva fakadna
 millioszorosan, hogy a test börtönébe
 zártan kell vergődve tengődnie,
 miközben a megcsúfolt szemek
 is sokszor gúnyt, gyilkos-tréfát üzetnek vele.
 Jó volna, ha a kérdő számadások tán
 még újból divatba jöhetnének.

,,No? Akkor lássuk csak!
 Ki volt Jó és ki alávaló Gonosz?!"
 - mint bírák benső vizsgálatra
 kényszerítné magát
 a bűntudatos lelkiismeret,
 ahol mindent ki lehetne mondani,
 mg lehetne még vallani.

 - Közönyösségbe lépkednek
 mindannyian, átizzadt hitvány
 mélységekben aligha lehet
 tömörített tartalom;
olcsóbbá korcsosultak a vágyak,
 mint a szabad-gondolkodó
 humánum s Ész.
Minden újabb kérdés újabb
 válaszokat vonna maga után...