E mostani Atlantiszi homály-zűrzavarban
 valakik laknak;
 dáridóznak, kényük-kedvük
 szerint falatoznak;
 élnek a boldog-szomorú pillanatnak,
 mégis e mostani kakofóniás zagyvaságban
 egyre többen az
 ismeretlen Holnapok viharaitól tartanak...

Csillagok megváltó fénye
 tépné szét a homályló vaksötétet
 - ha megtehetné -,
 ha nem volnának se huzatos,
 se agymosott emberek;
 az emberek egymás közt
 igazmondó szép beszédet
 beszélnének káromlások
 acsarkodó tirádáit inkább talomba tennék,
 az egyensúly se imbolyogna,
 tévelyeg mint a hétnapos részeg.

 Hangos ebek mostan becsaholják
 a rikoltó csendet;
 értelmet sem adják egykönnyen
 a mostani könyvtárak.
 A Deák-téren fölgyulladt
 egy könyves-koflis kocsi,
 melyet hajdanán Rozinante-ló húzott.

- A Lét fala már nem tágítható:
 könnyen lehet, hogy
 a belső ösztön-érdekek zabálták fel.
 Embert-őrlő immár
 a tömény-hazug-Valóság.
 A legtöbbet már mintha
 megmételyezte volna az idült,
 manipulálható akarat,
 mely csupán addig tarthat,
 míg kacsalábakon forgó palotákból
 nyomorgó putrikká lesznek téglák,
 csempék, sárta-pasztotta, iszamos vakolatok.
 
Már nem ringatják,
 akár karon ülő gügyögő kisbabát
 a megszépített, idillikus álmot,
 melyet sebzett szív szépre mintázott;
 a hallgatás törvénye börtönfalakat,
 s rabságot hozott.
 Hóhér-Idő fészket
 rak mostanság mindenütt,
 az egykor kristálytiszta,
 derűs óceánkék égből dühöngő
 arkangyalok kürt-harsonáztak.

Minden Ember magányos sziget,
 de a maga módján különös,
 titkos Apokrif-jel is,
 melynek érezhető koordinátáit muszáj
 volna megfejteni,
 s lefordítani, míg az élet
 túlzottan is rövid.
 
Szélkasasok most érdekek
 szerint fordulnak,
 nem úgy akár a daliás
 nap-függő napraforgók,
 melyeknek szabadakaratuk
 független még a Természettől is!
 Idegek telepatikus antennáival
 még jó volna
 a gondolatok közt lubickolni,
 s halászni;
ne kelljen olyasmikért színt vallani
 hazudva, mely tán
 sosem lehetett a sajátunk!