Kívül s belül tán már úgy érezheted,
 hogy végképp elszakadtál attól,
 ami igazán Létedben fontos volt;
 egy ölelés, egy mozdulat,
 a ki-nem-mondott krokodil-könnyek
 néma suttogása, melyek halk-csöndesen
 végig gördültek a Kedves arcán
 s te nem merted megtenni
 a vigasztalás legalapvető emberi gesztusát,
 mert igenis tartottál attól,
 hogy a következmények rád
 nézve terhelőek lehetnek.
 Fátylát a sebzett,
nyughatatlan Lélek minduntalan felveszi.

Gyermek-arcodon még mindig
 nyomon követhetőek kicsinyes,
 gyehennás megaláztatások
 pokolbéli emlékei.
 Az Életedet már így is
 milliónyi puzzle-darabkákból kell,
 hogy újra élhetővé varázsolt.
 Hogy drukkolt neked - anno -,
 mindenki, hogy barátnőd
ne pártoljon át az
 anyagi egzisztenciák kicsinyes,
 hiú oldalára, de a nagy
 Ő azonnal elment,
 mielőtt karikagyűrűt húzhattál
 volna ujjacskáira.

Bacilus-csillagoknak tűnnek
 a ragyogó szemek titkai is.
 Torkod fojtó homok-sivatagában
 még most se tudhatod:
Vajon milyen sors várakozik éppen terád?!
 Vajon lesz-e melletted Valaki?

 Lesznek-e boldogan tipegő talpacskák,
 akiket meg kell tanítanod
 Embernek lenni, és maradni?!
 - Szelekké nőnek tebenned
 a mihaszna sóhajok,
 ösztön-vágyaid eltörpülni látszanak
 göröngyös útakon lépkedsz sántikálva,
 mert egy magad elvesztett vagy.

Tenyeredben vadrózsák véreznek el,
 ha nem dédelgeted a szerelmet!
 Fölösleges, hogy agymosottak,
 s vadbarmok hozzád szelídüljenek!
 Inkább te légy az, aki makacs-konok
 hírmondóként mindennapok keservei
 ellenére újabb lehetőségek után kutatsz,
 s még ha milliószor el is gáncsol
 a gonoszság te akkor sem adod meg magad
 - de felállsz, mert belső törvényed ezt mondatja!