Megkezdve minden: E beteg, abnormális Kor falán
 mállni kezd a szunykos-retkes vakolat,
 amivel éppen úgy senki se törődik,
 akárcsak az egérlyuk-kórházak,
 a szándékosan lebutított oktatásügy ügyeivel.
Befejezetlen reggelek még sóhajtanák;
 tán sosem lesz vége már,
 mindenki vesztére hajaz,
 magában is teljes a benti sors,
 magaddá változol míg elporladsz,
 a kezdetektől úgysem szabadulsz.

Mint forradalmi fenegyerekek,
 úgy ülnek naphosszat a Diktáror-verebek
 az út porában, jócskán megkavarják maguk
 között a trágyakupacokat,
 ricsajognak külön-külön mindegyik,
 hogy a nagy átlagnak még rosszabb legyenek
 már egyébként is totálisan defektes,
 deklasszált élet-körülményei.
 Konc-zsákmányokként léprecsalva
 hitvány mód mindenkit odavetnek.
 Mikor díszpintyei leszünk
 Az erőszakos zsarnokságnak.
 Némán időtlenségbe dermed minden.
 Mikor átlépsz a küszöbön
 nem marad számodra más választóvonal
 csak a vakító azonosság.

A wc-kagylók tetszetős,
 otthonos pöcegödreiben
 lecsüngő mikrofonok figyelnek;
 a legbenső ön-lehallgatás,
 mint magasrendű Falanszter-Rendszer,
 a cenzúrázott ceruzák hegye,
 tudatontúli kilakoltás,
 ha esetleg bárki is megkérdőjelezné
 a 2+2=5 képletét!

Belénk költözött már rég
 az áskálodó kalandféreg,
 felebaráti szutykos kézfogásból
 kártyavárak sem épülnek!
 Legföljebb csak szorongatja
 majd torkunk a felnővő alázat,
 mindenesetre a lezáratlanság,
 a beteljesülések sokféleségének
 ígérete elmaradt.