Szeretnék kilépni pufók testemből,
 mely rám-hagyományozott ajándékként
 maradt rám születésemből!
 Már nem bánom azt,
 ha nem sikeredett lefogynom
 – Emberek igazabb jellemét csupán
 így tapasztalhatom!
Kifordított görbetükröket
 kellene egymásnak önszántukból mutogatnunk,
 mint ahogy a bohóc
 vagy humorista sem nevethet örökké,
 miközben odabent keserűt könnyezik szeme!
 A kinti világnak még nagyon
 sok elfogadásra lenne szüksége
 megfogadható, tanító leckeként!

Szeretnék már nem szemérmeskedve prűd
 s homofob lenni, mikor majd feltárulnak előttem
 a Mindenség Vénusz-dombjai
 s én majd toporgó tétován előbb hátrálok
 s hosszas kérelmek után belépek!
 Végzetemet tanulhatnám
 bimbóként fölfakadó, halhatatlan pillanatokból!
– Már megutáltam rég,
hogy mindenkit újdonságként
 önmaga külcsine izgathat egyedül s csupán!
 Úgy szeretném még elhinni dédelgetve
 a megtalálható álmot,
 hogy egy kedves Angyal rámtalál,
 s jóságos szerelemként babusgatón
 körbevesz adakozó szenvedélyeivel!

Az időtlen Jelen körbegyűrűz
 s sokszor maga vagyok az Unalmasság!
 Gyarló életem szurok-csöndjébe
 ritkán hatolhat még oltó mécsvilág,
 gyógyítani vágyó Üstökös Fény!
 – Szeretnék végre kiálltani
 s így vallani önmagamból:
 Rétegek nélkül is lássatok végre engem,
 s próbáljatok gondoskodón megismerni!
 – Öntudatomban éjszaka készülődik
 – öntudatom szabad-szárnyait
 még szétteríteném hosszan,
 hogy repülhessek adakozó,
 csillagok földi-mosolyába
 hogy utolszor még
 bátran belekapaszkodnék!