Önmagunkba visszatérve megismerni magunkat
 az az igazán nagy Próba-kaland.
 Mert ki tudva sejtheti, hogy egész léte
 Vég s Kezdet élete eleven kép,
 ha a valóságban is a jelenvalóságot keresi.
 A bizonytalan Jövő őbenne találhatja meg
 ,,itt van-mostját."

A teljest megélni még így is
majdhogynem lehetetlen.
 A szív teljes Hiány-magányában
 megérik sorstragédiák,
 s végső döntések hordalékán:
 miért érezzük azt, hogy míg a váratlan utak,
 folyók, tengerek mind-mind hazatalálnak,
 addig a tétován feszengő ember-ivadék Sorsát űzi
 cibálva-ráncigálva mint
afféle súlyos lélek-Odüsszeiát,
 melyből tán nem is lehet kiút sehova?!

A kezdet végül megsemmisítő Nirvána-csendbe
 megtér az ember nélkül is.
 Bár dolgainknak arctalan az Egy-arca ugyanúgy,
 akár a jelenvaló többség megmutatják magukat!
 Szenvedése-mérge csak újabb testetlen,
 bonthatatlan Hiányt szül
 egy hamis tudat-képleten.
 Már senki vissza nem nézhet,
 vissza sem fordulhat amerről jött,
 mert valahová muszáj tartania!
 Szűnni nem akaró kérdések-válaszok
 háborgatják boncolva fel a fennálló Rendet;
 vajon a sors bona,
kicsit olyan mint a tabula rasa?!

Kettős-arcúvá lett nemcsupán
 a cselekedet, emberi beszéd,
 de maga a tékozló-jellem is,
 mely mostanság egyre könnyebben eladható,
 megvesztegethető, vagy épp manipulálható!
 Egyszerre anyagi hasznát lesi orvul-gazul,
 vagy önző-makacs módon meglapul
 a fölösleges zsákmány-konc reményében.

 Gyökerek közt alig-alig
 lézenghetnek kuporgó próféták,
 magányosságra ítélt irodalmárok,
 mert nem kell ide immár a kultúra sem,
 mely Orwelli gondolatokra sarkall,
 ösztönzi a látókat.
 S míg a lélek-suttogók
 is bújócskát járnak addig
 sokan Anonymus-tollakat
 ragadva még így is tovább
 tartják kézirat-bástyáikat!