A Lélek ma tán egyre inkább válasz-kérdéseket keres,
 afféle óriás kérdő, felkiáltójeleket,
 melyekre alig-alig akadhat egyértelmű s őszinte felelet.
 Próféták a költők kristálytiszta szellemét
 manapság egyre inkább beszennyezi,
 ledönti a törleszkedés,
 kuncsorgás az érvényesülés abszolutizmusáért.
 Odakint bújtó prédikáló-szavakkal feltüzelt
 barbár horda-csőcselék rombolja le éjnek évadán
 a hallgatag-hontalan Ninivei várost,
 miközben a vén Duna szennyes-szürke habja méltatlan,
 zabolázhatatlan dörmög, mormog.

Vajon miért dőltek le az emberi kötelékek
 közti egyetemes hidak,
 a titkos csoda-kapcsok,
 melyek által hajdanán még igaz barátságok,
 s emberi szövetségek születtek
 s nem volt sem kicsinyes bosszú,
 aljas irigykedő harag
 - kezet nyújtottak egymásnak,
 meghajoltak és egy Ügy érdekében építettek
 oskolát, tetőt, könyvtárakat.
 A könyveket sem égették el
 - de szorgos-szerény munkálkodással olvasták
 s megvitatták az újító szándékot,
 de soha el nem taposták!

Nem írhatsz, nem dalolhatsz író-költő:
 sorvaszt béklyós némaság,
 aggaszt a kéjsóvár haszonszerzés alamuszi joga,
 bénító átkok-vádak várnak terád.
 S míg az aggastyán-próféta
 lassacskán újfent remete lesz
 s inkább barlangjába azonmód visszatér
 galambősz-fejére hamut szitál
 a közönyös öregség, s egyre árvábban,
 magára maradottan szemléli
 mivé lettek a szép, nemes, jellemes ígéretek,
 mögöttes tettek s olcsó hazug-talmi szavak.

Megalázkodni, kétrét görnyedni
 a Hatalom előtt sosem szabadna.
 Ha vakond túrja is fel az eddig működni vágyó egészet,
 ha sáskák is rágják az emberi zsigereket;
 az Emberben titkon tán
 nem csupán hamis tudat munkálkodik
 - de az Ész, s józan Értelem tiszta,
 egyértelmű autodidakta fénye,
 csupán újra megkellene önmagában keresnie!