Várható olvasási idő: < 1 perc
szerző által korrektúrázva
Némán néztelek,
azt, ahogy nézel.
Sehogy sem érzek,
sehogy sem érzel.
Szótlanul szóltam,
nem is feleltél.
Némuló szavak,
több volt ezernél.
Szép voltál mindig,
finom a szemnek,
s pillantásaid
testemnek estek.
Vágyaid ettek,
s enyémek engem.
Hirtelen szavak
lettek a csendben.
Megrémült napok
bújtak el köztünk.
Hazugságaink
mögé rejtőztünk.
Féltem a tegnap
árnyai végett.
Bár oly régen volt,
néha még éget.
Megperzselt, tudom,
téged is a múlt.
Orvul rád támadt
és jól hátba szúrt.
Látom, hogy nézel,
mert én is nézlek.
De még mindig csak
"Semmit a kéznek!"
S tudom, hogy érzel,
ahogy én érzek.
Mégis hallgatag
szállnak az évek.
Most éppúgy szép vagy,
édes a szemnek.
Gyógyírt jelentesz
múltbéli sebnek.
S habár a kezem
nem érint téged,
lelked egyszersmind
lelkembe égett.
Lassan lopódzott,
észrevétlenül.
Igéző dallam
csendül fel belül.
Elűzted végre
alantas csendem.
Nem retteg többé
semmi sem bennem.
Érj hozzám bátran,
jelezd, hogy kellek.
Olvadjunk össze
legyünk hát egyek.
2023.09.19.