Tóth András – Chip, ami teleportál
Várható olvasási idő: ≈ 35 perc
szerző által korrektúrázva
Korán reggel volt, amikor megszólalt az ébresztőóra. A filigrán, fiatal férfinak nehezére esett felkelni. Szívesen aludt volna még pár órát, de szólította a kötelesség. Vetett egy pillantást a mellette alvó barátnőjére, majd felvette szemüvegét és szép lassan felöltözött.
Mihelyt kilépett az utcára, ahol összeértek a kétszintes házak és megállt a buszmegállóba, felbontott egy energiaitalt, hogy elmúljon az álmossága. Így várakozott percekig, mígnem megérkezett egy busz. Felszállt rá és hátul foglalt helyet. Onnan nézte odakint a házakat és a vidéket, míg meg nem érkeztek a katalizátor-gyárba, ahol dolgozott.
A műszak átvétele után aztán mindenki ment a dolgára. A filigrán, szemüveges fiatalember feladata az volt, hogy pakolja a nap folyamán gyártott termékeket, melyekből a szűrőket összeállították. Annyi volt belőlük – melyeknek helyet is kellett találni – hogy nem tudott tisztességesen elmenni szünetre. Csak egy szendvics fért bele, azt is visszamenet közben fogyasztotta el. Amikor újra a termelésben volt egy ősz, öreg férfi pattant le egy targoncáról és ment oda hozzá, ekképpen szólva:
- Christian fiam, szusszanj egyet! Látom, megint neked jutott a legtöbb anyag!
- Csak akkor segíts, ha neked ez nem túl sok, Hans.
- Úgy izzadsz, mint egy ló, ennyi igazán belefér az időmbe. – Az öreg férfi közelebb lépett a gyártósorhoz azzal a szándékkal, hogy nekilásson raklapra pakolni.
- Köszönöm! Nem értem, minek termelünk ennyit, ha mostanában kevesebb szűrőt tudunk eladni – mondta a szemüveges, majd tovább indult más tennivalóját végezni.
A filigránnak az elkövetkező órákban is sok tennivalója akadt, így az ebédszünetre is csak később tudott kimenni. Ezt látva Hans egy irodába tért be, ahol ekképpen szólt az egyik asztalnál ülő, bajuszos férfihoz:
- Hallod-e, te Gabe! Megint Christiannak van a legtöbb munkája! Szerencsétlennek jó, hogy levegőt venni van ideje! Nyikolajt igazán átküldhetnéd, hogy néha segítsen neki!
- Miért nem szállsz le Nyikolajról? Mindig csak őt küldjem erősítésnek! Mi lesz, ha szabadságra kell küldenem valakit, és úgy kell összedolgoznotok, hogy kevesebben vagytok? Pattanj le te a targoncáról, ha látod, hogy segíteni kell valahol! – mérgesedett el egy kissé a bajuszos.
- Én segítek mindenkinek, amikor csak tudok, de annyit fuvarozok ma, hogy alig van időm másra. Nyikolajnak egy nap alatt van annyi tennivalója, mint másnak egy órába. A nagy ráérésbe igazán vehet le terhet annak a válláról, aki megszakad – gurult be az öreg is.
- Tudod mit? Akár cserélhet is a két fickó! Holnaptól…
- Persze! Tudod Nyikolajról, hogy ha sokat kell dolgoznia, beteget jelent és nem jön be másnap dolgozni. Christiant mindig látom segíteni máshol, ha nincs sok munkája. Nem is kell neki mondani, megy magától. Úgyhogy igazán megérdemli, hogy ő is kapjon erősítést – Hans meg sem várta, hogy társa befejezze a mondatát, úgy emelte fel még jobban a hangját.
- Meggyőztél! Intézkedem, te pedig folytasd a munkádat!
Amikor az öreg távozott, a bajuszos elővette mobilját, hogy telefonáljon. Egy épületen kívüli, dohányzásra kijelölt helyen ült és cigarettázott egy olyan fickó, akinek a karjait és a nyakát is teljesen elfedték a tetoválások. Amikor csörgött a telefonja, így szólt bele:
- Szervusz Gabe!
- Nyikolaj! Hogyha időd engedi, át kellene menned, segíteni Christiannak, mert túl sok a munkája, nem győzi egyedül.
- Jó, majd megyek – a tetovált hangjából nagyon is kiérezhető volt, nem tetszett neki, hogy kap egy kis plusz munkát.
- Rendben van, köszönöm!
A fiatalember, miután elszívta a cigarettát, átment a szomszédos épületbe, tenni, amire közvetlen felettese utasította őt. A szemüveges így már nem volt elcsúszva a saját tennivalóival. A délutáni szünetre idejében el tudott menni, hogy szokásához híven igyon egy üdítőt és egyen hozzá némi gyümölcsöt. Hansszal együtt ült le egy asztalhoz beszélgetni.
- Hálás köszönetem azért, hogy intéztél nekem segítséget – mondta a szemüveges.
- Igazán nincs mit, te fiú! Merj erősítést kérni, ha túl sok a dolgod – így az öreg, nyomkodva a telefonját.
Chris bólintott, majd társa készülékére figyelve folytatta:
- Megint azt a mindent tudót használod, amiről már beszéltél?
- Még nagyon új lehet, mert kevés embernek van meg, de nézd! Bármelyik csillagra rákattintok, leírja, hogy mekkora, milyen messze van, stb – mutatta a csillagos ég mását, majd ekképpen szólt – Az is nyomon követhető, hogy az űrszondák merre járnak és azokról is leír minden fontos információt.
- Legutóbb említetted, hogyha rácsatlakozik valamelyik szondára, láthatjuk, amit az lát. Esküszöm, hogy ezt meg kell szerezni magamnak – mondta a fiatalabbik.
- Most csak ennyi fért bele, de meglepődsz, ha látod, mi mindent tud.
A szünet után mindketten visszaindultak, hogy dolgozzanak még egy kicsit. Mire letelt a műszak, a buszok már ott álltak a parkolóban, hogy felvegyék a munkásokat. Christiant annyira kimerítették a napi teendők, hogy azonnal elaludt, mihelyt leült leghátulra. Csak az otthona előtt ébresztette fel egy másik utas. Ahogy belépett az ajtón és felment a lépcsőn, köszönt kedvesének, majd letusolt. Felöltözött otthoni öltözékbe és helyet fogalt laptopozó nője mellett.
- Milyen napod volt, édes? – nézett a hölgy a hazaérkezőre.
- Nagyon kemény! Rég volt már olyan, hogy ennyit kellett dolgoznom. Nehezen bírtam volna, hogyha nem segítenek. Mi a helyzet veled, Tamara? Találtál már állást?
- Ahová korábban elküldtem az önéletrajzomat, visszaírtak, hogy nem engem vettek fel. Ma elküldtem újabb két helyre.
- Ne csüggedj le! Ez még csak három helyet jelent. Előbb-utóbb úgyis felvesznek valahová, még nem régóta vagy munkanélküli – ölelte át a férfi a nőt, majd csókolózás következett.
Később a hölgy az internetet böngészte, míg társa egy könyvet olvasott. A férfi ugyanis bolondult a fantasztikus irodalomért. Otthonában több könyvet is tartott, melyek mind sci-fi, illetve fantasy írásokat tartalmaztak. Amikor elfáradtak, lefeküdtek aludni.
Másnap reggel kipihentnek érezte magát a fiatalember, mert átaludta az egész éjszakát. A reggeli teendők után kiment a buszmegállóba, a jármű pedig hamarosan megérkezett és tovább ment vele. Lakott területen kívül haladt, amikor egyszer csak kiugrott elé egy szarvas. A sofőr az ütközés elkerülése érdekében rántott egyet a kormányon, ez viszont borulást eredményezett. A járművezető könnyebb sérülésekkel ki tudta hívni a mentőket, és akiket kellett, azokat kórházba vitték.
Tamara sokáig aludt. Neki nem volt szüksége ébresztőórára, hiszen munkanélküliként csak a házi munkák és a bevásárlás hárult rá, azokat pedig inkább délutánra szerette halasztani. Ezúttal azonban az ajtó csengője keltette fel. Kinyitott és egy ősz, szakállas öregember állt előtte.
- Jó napot kívánok! Ön Christian Brennick élettársa? – kérdezte a szakállas.
- Az vagyok! Mit járatban nálam?– ijedt meg a nő, aki megérezte, hogy baj van.
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam! Dr. Cornelius Daxus vagyok, a kedvese irataiból tudtam meg, hogy hol lakik – mutatta az öreg a saját okmányát, igazolva önmagát - Felborult a busz, ami a munkába vitte volna és súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.
- Most milyen az állapota? Ugye fel fog épülni?
- Mélyaltatásban kell, hogy tartsuk, de mindent megteszek azért, hogy épségben hazaérjen.
- Melyik kórházba vitték? Mikor tudnék hozzá bemenni?
- Jelenleg azt javaslom, hogy őrizze meg a nyugalmát, most nincs olyan állapotban, hogy látogatót fogadhasson, de mindenképp értesítem a fejleményekről.
Christian, amikor magához tért egy különös, ablaktalan helyiségben találta magát, ahol nem volt semmi az asztalon kívül, amelyiken feküdt. Hamarosan azonban betért egy csinos, fehérköpenyes, fiatal nő, akit bátortalanul ugyan, de ekképpen kérdezett:
- Szia! Hol vagyok?
- Jó reggelt! Biztonságos helyen vagy, Chris! Nagyon súlyos sérüléseket szenvedtél, amikor néhány napja felborultatok a busszal. Hogyha nem hoznak ide, meghaltál volna – a nő mosolyogva közeledett a fiatalember felé.
- Napokig nem voltam a tudatomnál? – a férfi még mindig meg volt szeppenve.
- Így igaz! Viszont kezelésbe vettelek, és mostanra már teljesen meggyógyultál. Az én nevem Yelena. – A nő átnyújtott egy papírt, ami kórházi kezelést igazolt, majd feltartotta mutatóujját, amiből egy vastag tű jött elő.
- Most mit akarsz csinálni? Ugye ez még a kezelés része?
- Nincs semmi okod arra, hogy félj! Mint mondtam, biztonságosban vagy. Akár velem is tarthatnál, hogy megismerj itt másokat is – Yelena látta a nyugtalanságot a társa szemében, miközben a tűt beleszúrta.
- Mégis kiket? – Chris kezdte érezni, hogy nincs oka félelemre.
- Kövess!
Azzal mindketten kiléptek a teremből, majd egy folyosón mentek tovább, mígnem beléptek egy másik helyiségbe, ahol egy szakállas öregember ült.
- Jó napot kívánok, Christian Brennick! Kérlek, ülj le!
A fiatalember kényelembe helyezte magát, majd így folytatta a szakállas:
- Kezdem a bemutatkozással! Cornelius Daxus vagyok! Egy olyan laboratóriumnak a vezetője, ahol csupa olyan dolgokat fejlesztenek, melyek a jövőben radikálisan megváltoztatják az egész életmódot. Yelenát már ismered, ő folyamatosan fejleszti tudását, hogy minden létező bajból ki tudja gyógyítani az embereket. Már eddig is többeken segített, sikeresen.
- Mondta, hogy engem is ő gyógyított meg.
- Így igaz! Amikor a buszbalesethez kihívták a mentőket, én is odamentem és azonnal láttam, hogy te sérültél meg a legjobban. Mivel a mentést azzal kell kezdeni, akinek nagyobb esélye van a túlélésre és ott voltak, akik könnyebben sérültek, ragaszkodtam hozzá, hogy hozzalak magammal és láttassalak el.
- Az előbb egy olyan chipet ültettem beléd, amivel bármikor ott teremhetsz a világ bármelyik részén – szólt közbe a hölgy.
- Micsoda?
- Jól hallottad! Kaptál egy chipet, ami egy szempillantás alatt eljuttat bárhová. Akár most kipróbálhatod.
- Nem lenne baj, ha inkább megnézném a labor többi részét? – kérdezte Chris.
- Semmi akadálya!
A meggyógyított és két társa áttértek egy másik folyosóra, ami különböző képekkel volt tele. Végül beléptek egy terembe, ahol egy fehérköpenyes, szemüveges, Chrisnél pár évvel idősebb férfi ült a számítógép előtt.
- Ő itt a fiam, Claude! – tette a kezét a szakállas a computerező vállára.
- Garantálom, hogy ez lesz a legtökéletesebb mesterséges intelligencia a világon – a megszólított férfi le sem vette szemét a monitorról, úgy válaszolt.
- Éppen bemutatnám azt, akinek a testébe került a chip, amit én és te közösen fejlesztettünk ki – tette a kezét Cornelius Chris vállára.
- Ne most, apa! Épp azon vagyok, hogy Mr. Mindentudás képes legyen irányítani az önjáró gépjárműveket is.
- Nem árt, ha néha kommunikálsz is az emberekkel – így az öreg, aki tudta fiáról, hogy számára senki és semmi nem létezett a munkán kívül. Nem voltak barátai, szórakozni sem járt el. Egyedül lakott és otthonában is a technológiák fejlesztésén dolgozott legszívesebben.
- Kérdezz tőle bátran! – mondta a szakállas a fiatalabbiknak, majd ismét a másik férfihoz szólt – Te pedig légy szíves, válaszolj a kérdéseire!
- Mr. Mindentudás! Szóval itt készült! Az egyik kollégámnak is megvan – jutott eszébe Chrisnek, hogy így hívták a programot, amit Hans mutatott neki az utolsó munkaszünetben – Mi mindenre képes?
- Rajzol, öregít, kérdésekre válaszol…- Claude-on látszott, hogy mint mindig, most sem volt igazán kedve emberekkel beszélgetni.
- Ez rajzolta azokat a képeket is, amiket a folyosón láthattál – így az öreg.
Chris először a társaira nézett, majd a computer felé fordult és így beszélt:
- Rajzolj egy pálmafás tengerpartot naplementével!
A program pillanatokon belül elkészítette a kívánt képet, mely olyan élethű lett, hogy rá nem jött volna senki, hogy nem fénykép.
- Ez nagyon jó! – hallatszott a meggyógyítottól, aki így folytatta – Akkor most alkoss egy vonatot, ami este zakatol, háttérben egy várossal!
Újra egy valóságos mestermű vált láthatóvá, s a program tesztelője máris adta a következő utasítást:
- Lássam, milyen voltam kisbabaként, tíz évesen és milyen leszek Daxus úr korában!
Mr. Mindentudás megalkotta a kívánt képeket Christianról, melyek nagy döbbenetre olyannak mutatták a fiatalembert, amilyen a valóságban is volt. Ez után az öreg is kiadta ugyanazt az utasítást, s őt is élethűen tudta ábrázolni gyermekként, fiatalként, érettebb felnőttként.
- Éppen most megy el felettünk ez a repülőgép, ami nem olyan régen szállt fel és a Távol-Keletre tart - beszélt Yelena, majd szemeivel egy olyan repülőt vetített, ami a festésének köszönhetően olyan benyomást keltett, mintha egy űrhajó lenne egy űroperából.
- Hogy lehet, hogy tudsz ilyeneket is? – Chris, akit sci-fi rajongóként lenyűgözött a fejlett technika, most el volt ragadtatva a látványtól.
- Az agyam computerizált, így én is rendelkezem Mr. Mindentudással, ami képes követni a világ összes repülőjét is – felelte a nő, majd kivetítette a Föld térképét az összes, akkor éppen a levegőben tartózkodó járművel. Találomra kinagyított egy Alaszkától délre haladó Jumbo Jetet – Ez már egy teherrepülő, ami Hong Kongból New Yorkba megy.
- Most kipróbálhatom a chipet? – nézett a balesetből felépült a társaira.
- Hadd lássuk, mit alkottunk! – mondta Cornelius.
A fiatalember kezdett koncentrálni, hogy ott legyen a laboratórium bejáratánál, s hamarosan egy erdőben találta magát. Ahogy körülnézett, úgy ítélte meg, mélyen benne lehetett a sűrűjében. Amikor a lábai elé nézett egy csapóajtót látott, ami olyan volt, mintha egy földalatti atombunker bejárata lenne. A másik oldalára kívánta magát és ezúttal egy lépcső legfelső fokán állt. Ez után visszajuttatta magát társaihoz.
- Azt hiszem, imádni fogom ezt a készüléket – lett úrrá a lelkesedés a legfiatalabb férfin, aki ismét Mr. Mindentudásra parancsolt – Ismertesd ábrákkal együtt azokat a dinoszauruszokat, amiket a tudósok már tudtak azonosítani!
A mesterséges intelligencia a legelső dinoszauruszokkal kezdte a tájékoztatást, s haladt időrendi sorrendben. Az önmagát teleportálni tudó fiatal eleinte élvezte, hogy a legfontosabb dolgokat megtudhatta az őslényekről. A jura időszak állatainál már unalmasnak bizonyult a felsorolás, amit a program tesztelője újabb utasítással állított meg:
- Írd le a legnagyobb prímszámot!
Számok végeláthatatlannak tűnő sokasága következett, s ekkor így beszélt Chris:
- Hagyd abba! Azt hiszem, nagyobb távolságra merészkedem.
Egy erős koncentráció után a sebeiből felépült fiatalember a bemutatott fémmadár első osztályán találta magát, ahol az utasok asztallappal is ellátott, tágas fülkékben élvezhették a legnagyobb kényelmet. Még soha életében nem utazott légi járművel, így nagyon megörült, hogy ezúttal ez is megadatott neki.
- Ilyet még soha életemben nem láttam! Valaki segítsen! – kiáltotta el magát egy utas.
- Elnézését kérem! Nem akartam, hogy bárki is megijedjen – tette volna kezét a szemüveges az illetőre, aki így kiáltott - Ne érj a ruháimhoz! Nem hinnéd, milyen sok pénzbe került mindegyik!
- Azt ajánlom, ne válj itt kellemetlenkedővé! Az egyik legnagyobb harcművész vagyok a Távol-Keleten és Nyugaton is ismerik a nevem – termett Chrissel szemben egy ferdeszemű fazon, aki éppen az internetre feltöltött oktatóvideóit nézte.
- Hé, maga nem a gép utasa! Nem emlékszem, hogy láttam volna felszállni! – közeledett egy másik ferdeszemű, egyenruhás férfi.
Chris a következő pillanatban már az üzleti osztályon állt, ahol a fülkék kisebbek voltak, nem tartoztak hozzájuk asztallapok.
- Csak úgy itt termettél a semmiből, de hogyan? Írtam már könyveket a világ furcsaságairól és most is a legújabb szerzeményemet megyek népszerűsíteni Ázsiába, de ilyet most látok először – szólította meg a fiatalt a mellette ülő, idős férfi.
- Ismerem magát, olvastam is a könyvét a földönkívüliekről és a szellemvilágról. Soha nem hittem volna, hogy még személyesen is találkozunk – mondta a szerzőnek Chris.
- Rendkívül különös ember vagy, akár egy új szerzeményhez is inspiráció lehetsz.
Újra megjelent az egyenruhás, aki az előbb felszólította, s most is így tett:
- Maradjon ott, ahol van, és ne tegyen hirtelen mozdulatot!
Chris az egyik üres fülkében termett.
- Bárkinek segítek elbánni a kellemetlenkedőkkel, hobbiból küzdősportot űzök – állt fel egy szakállas, izmos, öltönyös a szomszédos fülkében.
- Akkor kapj el, ha tudsz! – mondta a szemüveges, majd az izmos háta mögé került.
Az öltönyös ütni készült, de a lendülettől elesett így, hogy a chipes eltűnt. A térben ide-oda ugráló a turistaosztályon állva körbenézett és látott közeledni egy utaskísérő nőt, aki így szólította fel:
- Nem emlékszem, hogy felszállt volna! Ne mozduljon!
Chris egy szempillantás alatt az egyik szabad ülésen foglalt helyet egy olyan fiatal mellett, aki fejhallgatóval a fején annyira belemerült a videojátékba, hogy fel sem figyelt rá. Valamivel hátrébb egy másik utas az internetet böngészte, akinek viszont feltűnt a jelenléte:
- Mégis mit képzelsz, hogy rontod itt a levegőt? Ülj csak vissza a helyedre!
A szemüveges a következő pillanatban már az otthona bejárata és a lépcső között találta magát. Tamara jött elő a konyhából, aki azonnal a nyakába ugrott, összecsókolgatva őt.
- Hol voltál? Mi történt veled? Annyira aggódtam érted! Azt hittem, hogy örökre elveszítelek! Miért nem adtál magadról életjelet?
- Azért, mert nem tudtam, végig mélyaltatásban pihentem – válaszolta a férfi, mihelyt szót kapott, majd kiszabadította magát szerelme szorításaiból és így folytatta – Figyelj! Találkoztam egy furcsa fazonnal, Cornelius Daxus a neve…
- Engem is felkeresett a baleseted után. Ez egy szakállas öregember?
- Igen! Belém ültettetett egy chipet, amivel ott teremhetek a világ bármelyik pontján.
- Micsoda?
- Lehet, hogy téged is elvihetlek, ahová csak szeretnéd. Eddig még egyikünk sem volt soha idegen országban.
- Ez akár veszélyeket is rejthet magában, Chris – rázta a fejét Tamara.
- Új távlatokat nyit meg előttünk! Én is izgultam először, de aztán rájöttem, hogy nincs okom félni a használatától.
- Nem is tudom! Talán jobb lesz, ha soha nem ugrálunk, és biztonságban éljük le az életünket – a nő továbbra is vonakodott, hogy kipróbáljon egy eddig ismeretlen technológiát.
- Egy próbát szerintem mindenképpen megér! Ha nem tetszik, nem fogjuk használni a jövőben.
A két fiatal összeölelkezett, s egy szempillantás múlva már egy magas szerkezeten álltak. Tamara oldalra nézett, majd járkálni kezdett, hogy megnézze a várost, ami odalent terült el, ameddig a szem ellátott.
- Annyit mondogattad, hogy neked nagy álmod Párizs. Bármit megtennél azért, hogy egyszer eljuss ide. Most itt vagy az Eiffel-tornyon – mondta a férfi.
- A legjobb filmek a világon, ebben a városban játszódnak – így a hölgy, aki imádta a szerelmi történeteket és művészfilmeket, főleg a franciákat.
Chris is kapott a lehetőségen és együtt tettek egy kört a szinten, hogy lássák a várost. A férfinél volt néhány cent, s az egyiket beledobta az egyik távcsőbe. Így már alaposabban meg tudtak nézni néhány utcát és épületet.
- A kollégám, Hans mondta, hogy amikor itt járt sok pénzébe került feljönni a toronyba. Nekünk most nem került semmibe, hogy itt legyünk – mondta a férfi, amikor már nem távcsöveztek.
- Amit teszünk, az nem törvénybeütköző? Elvégre nekünk nincsen jegyünk!
- Senki nem jön fel ide, hogy elkapjanak! Hiszen meg sem láthattak!
Újra összebújtak és egy csókolózás következett, ami egy téren fejeződött be, melyet egy hatalmas épület zárd közre.
- Nahát! Ez olyan, mint a Louvre – nézett körbe Tamara.
- Mert az is, és még informálódni is tudunk – így kedvese, miközben közelebb merészkedtek a mellettük megálló turistacsoporthoz.
- Ez a múzeum egy farkas vadász kastélyról kapta a nevét. Első épületét II. Fülöp Ágost építtette 1204-ben. Későbbi királyok még további munkálatokat végeztettek. Végleges formáját azonban csak III. Napóleon alatt érte el – ismertette az idegenvezető a létesítmény röved történelmét.
- Ezeket megtudhatjuk máshonnan, akár az internetről – Tamara továbbra is ellenezte a szuperképesség használatát.
A fiatalok az épületen belül találták magukat, ahol a fal tele volt régi korok festményeivel.
- Tudtak élethűen alkotni ezek a régiek – nyűgöződött le a hölgy a portrék láttán.
- Kedveled a képzőművészetet, gondoltam örülni fogsz, hogy elhoztalak ide.
Megfogták egymás kezét és úgy járkáltak lassan a teremben, hogy tudjanak alaposan gyönyörködni a képekben. Sétálásuk közben átértek egy másik helyiségbe, ahol már ókori egyiptomi fáraók és istenek szobrai voltak kiállítva.
- Tisztelem azt a kultúrát, ami az övék volt! Háromezer éves fennállás alatt kétszer is lehanyatlott, majd új erőre kapott. Kétezer istent tiszteltek – mondta Chris.
- Látszik, hogy az iskolában a történelem volt a kedvenc tantárgyad – simította meg a hölgy a kedvese arcát.
- A humán tantárgyak közelebb álltak hozzám. Viszont azt, hogy kétezer istenük volt egy fantasy kisregényből tudom, ami az ókori Egyiptomban játszódik.
Megálltak egy újabb csókolózásra, aztán már nem a múzeumban voltak, hanem egy olyan helyen, ahol mögöttük kőfal állt, a távolban pedig hegyek magasodtak.
- Hol vagyunk? – ijedt meg Tamara.
- Tiahoanacoban!
- Micsoda? Az egy nagyon távoli országban van!
- Az igaz, de nagy jelentőségű vallási és kultikus központ volt. Európában még tartott a sötét középkor, amikor ez a város uralta a Titicaca környékét, de még Chiléhez tartozó területeket is – ment Chris az építmény mellett.
- Oké! Elég volt ennyi világjárás, én otthon szeretnék lenni – mondta a nő, miközben követte párját, majd a közelben legelő lámákra nézve folytatta – Ráadásul nincs itt senki rajtunk kívül.
- De előtte annyit hagy mondjak el, hogy mint minden, ez is hanyatlásnak indult és mire a spanyolok megérkeztek már csak néhány templomromot találtak – állt a férfi egy szobor előtt.
A következő pillanatban otthon voltak, s a nap hátralévő részében sehová nem mentek. Ettek, majd lefekvésig televíziózással töltötték az időt. Christian képtelen volt elaludni, annyira izgatta az, ami magadatott a számára. Kikelt az ágyból, majd papucsot vett a lábára. Yelenára koncentrált, s csodák csodájára egy teremben lyukadt ki, ahol a hölgy éppen műtétet hajtott végre.
- Nem számítottam rád – fordult a nő a látogatója felé, miközben több ujjából jöttek elő operációhoz szükséges kellékek.
- Csak kíváncsi voltam, hogy ha valakire gondolok, akkor is odarepít-e, ahol az illető tartózkodik – mondta Chris, majd közelebb lépett társához – Mit csinálsz éppen?
- Segítek egy bajbajutotton, aki súlyos fejsérülést szenvedett egy balesetben. Éppen azon vagyok, hogy hátralévő életét ne agysérültként élje le.
- És hogy haladsz? – lépett a teleportáló közelebb a beteghez.
- Sajnos nem tudom teljesen meggyógyítani. A hallását biztos, hogy el fogja veszíteni. Most pedig légy szíves, menj haza! Akkor tudok igazán dolgozni, hogyha egyedül vagyok.
- Rendben van! Elnézést, hogy megzavartalak a munkádban, talán nem is illik egy vadidegen beteget meglesni.
A fiatalember visszakerült kedvese mellé, de továbbra is csak feküdt és jártak a gondolatai. Reggel a készülődést későbbre tolta. Amikor eljött az ideje, egy szempillantás alatt a gyár öltözőjében termett, átöltözött a munkásruhába, majd ott állt a főnöke előtt.
- Christian! Nem láttalak a műszakkezdéskor! – mondta kissé ingerülten a bajuszos.
- Tudom Gabe…
- Kutya kötelességetek ott kell kezdeni a napot és mindenkitől elvárom, hogy jelezze, ha késni fog – morcosan vonta össze szemöldökét a felettes.
- Velem most fordult elő először, de esküszöm, hogy soha többet nem fog – Chris kissé megilletődve nyújtotta át az igazolást a távollétéről – Ezt pedig neked hoztam.
- Ajánlom is, hogy így legyen! Menj, még nem vagy késésben!
A fiatalember számára ezúttal könnyebb napok következtek. Akadt ugyan annyi tennivalója, hogy ne legyen ideje lazsálásra, viszont tisztességesen el tudott menni a reggeli szünetre, hogy szép lassan, nyugodtan étkezzen. Ebédelés közben viszont már használni akarta a képességét. Mihelyt letette hidraulikus kézi emelőjét, egy távoli város sikátorában állt, ahol régi, szép épületek voltak körülötte.
- Az U Fleku! Hans már evett itt és dícsérte, hogy milyen jó – nézte a fickó a vele szemközti épületet.
Odabent először egy középkori hangulatú teremben találta magát, ami tele volt emberekkel.
- Ez az étterem 1499-től várja vendégeit, biztos ezért akkora szenzáció – mondta magában Chris.
- Jól mondod! Viszont 1762-től hívják mai nevén, akkor lett a Flekovsky család tulajdona – hallotta meg egy idős férfi a háta mögül.
- Innen ered az elnevezés?
- Igen! Tudok mindent erről a helyről, mert évtizedek óta járok ide.
Christian az étterem egy másik helyiségében termett, ahol a színpadon egy előadást látott. Nem értett semmit, mert nem beszélte a nyelvet, viszont az étkező vendégek nevetéséből tudta, hogy egy kabarét adtak elő. Egyszer csak ott termett a személyzet egyik tagja, aki a saját nyelvén szólt hozzá, majd olyanon, amilyent ő is megértett:
- Uram! Ez egy fizetős rendezvény, nem láttam, hogy vásárolt volna belépőt!
- Elnézést, most vagyok itt először! Nem tudom, hogy működnek itt a dolgok.
- Akkor megkérem, hogy fáradjon ki a teremből, amennyiben nem hajlandó jegyet váltani.
Onnan, ahol a kívánt ételeket kiadják a pincéreknek, elemelt egy kiadós ételadagot, elfogyasztani viszont már egy távoli országban kívánta. A következő pillanatban egy étterem ablakából nézte a felhőkarcolókat, majd azt is látta, hogy a többi vendég valószínűleg nagyon gazdag lehetett.
„A Burj Khalifában vagyok, ami a legmagasabb épület a világon. Hans sárga lesz az irigységtől, ha megtudja, hogy ettem az étteremben, amelyikbe ő nem ment be, de a toronyba azért feljutott” – gondolta magában, miközben elkezdte elfogyasztani az ebédjét.
- Nézd már! Egy koszos munkásember mit keres itt, a köreinkben? – háborodott fel egy öltönyös Chris láttán.
- Ne is törődj vele! Mindkettőnknek fontos ez az üzleti találkozó, mert milliókat nyerhetünk, vagy bukhatunk – szólt az öltönyösre egy hagyományos öltözetű, szakállas arab.
- Igazad van! Eltökéltem, hogy nagyobbá teszem a vállalatot, amit apám rám hagyott – ült vissza, aki felállt.
- Mégis mit képzelsz? Ez a hely a társadalmi elitnek van fenntartva – erélyesen közeledett Christian felé a személyzetnek egy tagja.
- Elnézést! Már itt sem vagyok, hogyha zavarom a jelenlétemmel – ijedt meg az önteleportáló.
- Még a megjelenésed sem ide illő! Nézd meg a többi vendéget! – szólt erélyesen egy magas, kopaszodó öltönyös, akiben Chris azt a férfit vélte felismerni, akié a multicég, amelyhez a munkahelye is tartozott.
- Ilyet nem is szolgálnak fel nálunk! Ajánlom, hogy tűnjön el, mielőtt rendőrt hívok! – nézett a személyzetis az u fleku-i ételre.
- Ez a munkásruha olyan, amilyent a dolgozóim is hordanak – nézett végig Chrisen a kopaszodó. A férfi több alkalommal látogatott el a neki termelő egységekbe, ügyelve hatalmas vagyona további gyarapodására.
„Csak, nem tudja, hogy ki lehetek! Végül is van gyára a Távol-Keleten és az Amerikai-kontinensen is” – gondolta magában Chris miközben, kisétált az étkezőből. Kint termett a szépen nyírt sövények között, s onnan nézte a felfelé keskenyedő, minden más épületnél magasabb felhőkarcolót. Utána már a Global Village élményparkban találta magát, ahová Hans is eljutott a dubaii nyaralása során. Sétált a turisták között, a Big-Ben, a Colosseum, az Eiffel-torony, a Sydney-i Operaház és a Taj Mahal kicsinyített másával tarkított utcában, majd egy térre ért, ahol leült egy padon, hogy nyugodtan elfogyassza ebédjét. Közben nézte a falat, ami európai és iszlám építészeti jegyeket is magán viselt.
Mihelyt jól lakott a park egy olyan részén állt, ami a Távol-Keletet idézte és tele volt souvenir üzletekkel. A drága ékszeresben zsebre tett egy arany karkötőt, egy olcsóbb üzletben egy hűtő mágnest, amikor az árusok éppen más vásárlókkal tárgyaltak. Amikor már ismét a gyárban volt eltette a táskájába, amiket szerzett, majd a pihenőn kívül Hans jött vele szemben, aki így szólította meg:
- Ezt hogy csináltad? Az egyik pillanatról a másikra itt termettél!
- Emlékszel, hogy egy ideig nem jöttem dolgozni?
- Igen!
- Találkoztam egy különös fazonnal, akitől kaptam egy chipet, amely bárhová el tud repíteni – válaszolta a fiatalember. Eltűnt a folyosó végére, majd a mögöttük lévő gép tetején ült, aztán öreg kollégája mellett termett – Látod? Semennyi időbe nem kerül, hogy ott legyek, ahol akarok, és ha megérintesz téged is magammal teleportálhatlak bárhová.
- Köszönöm, de nem! Számomra maga az út megtétele is egy élmény. Viszont ez egy fantasztikus lehetőség, az egész világ megnyílik előtted.
Chris folytatta a munkát. Amikor véget ért a munkaidő ott termett a gyülekezőhelyen, majd egy szempillantás alatt az öltözőbe varázsolta magát, ahol átvette ruháit. Ezúttal nem szállt fel a buszra. New York Cityben kötött ki egy fás területen. Emlékezett rá, hogy Hans, aki ezen az egy helyen járt az Amerikai-földrészen, mesélt neki a városról, többek között a mellette elhelyezkedő két medencéről, melyek a szeptember 11-i terrortámadásnak állítottak emléket. Az önteleportáló körbejárta az alkotásokat, miközben olvasta azok neveit, akik meghaltak a tragédiában.
Figyelmes lett a föléjük tornyosuló felhőkarcolóra, amelyről tudta, hogy One World Trade Center a neve és 1776 láb magas, jelképezve a függetlenségi nyilatkozat dátumát. Az épület egyik liftjében egész falat beborító kivetítőkön nézte vissza New York felépülését a kezdetektől. A kilátójából rengeteg turista társaságában gyönyörködött a metropolisz látványában. Egyszer csak megakadt a szeme egy, a városhoz tartozó szigeten. Különösen egy ott horgonyzó hajóra lett figyelmes, majd amellett állva nézte Manhattan felhőkarcolóit.
- Erről az étteremről is mutattál képeket Hans! – suttogta magában, miközben nézte az állandóan ott horgonyzó hajó fedélzetén tartózkodókat.
Amikor a konyhájában termett látta, hogy különböző népek képviselői szorgoskodtak.
- Te nem vagy a csapat tagja! Megkérlek, hogy hagyd el a helyiséget – szólt rá a rasztás, fekete konyhafőnök.
- Nem nézelődhetnék, most az egyszer? – próbált bátrabban beszélni a barátságosnak tűnő feketéhez.
- A szabályzat tiltja, hogy vendég itt tartózkodjon. Légy szíves fáradj ki! – mondta ismét a rasztás.
Chris a fedélzeten egy összetolt asztaloknál ülő nagyobb társaság mellé került.
- Ez egy zárd körű rendezvény, nem tartozol közénk – förmedt rá egy ferdeszemű, öltönyös fazon.
- Igaza van… a főnöknek! Soha… nem fordultál elő…ott…ahol…dolgozunk! – így egy mediterrán küllemű, boroktól megmámorosodott öltönyös.
- Még életemben nem láttalak, de a kellemetlenkedőknek meggyűlik a baja velem – majdnem felállt egy izompólós, kigyúrt kopasz.
A szemüveges nem szeretett volna konfliktust, így gyorsan eltűnt. A hajó belsejében látta, hogy több nemzet hagyományos ételei közül válogathattak a vendégek, akik szintúgy különböző etnikumokhoz tartoztak. Innen-onnan elemelt némi falatot, amit betett egy dobozba, s az otthona konyhájában termett.
- Te vagy az, Christian? – hallotta meg barátnője, hogy pakolászott.
- Ki más lenne az, Tamara?
A hölgy lement a konyhába és így kérdezte párját:
- Hogy jöttél haza? Nem létezik, hogy a busszal ilyen hamar itthon vagy?
- Nézd, miket hoztam New Yorkból! – mutatta az ennivalókat, majd a karkötőt nyújtotta át – Ezt Dubaiból szereztem, neked.
- Szeretem az ékszereket, de ez egy vagyonba kerülhet!
- Megkapod tőlem ingyen! Ezt pedig mindkettőnknek szánom – vette elő a szemüveges a hűtő mágnest.
- Nem fizetted ki egyiket sem, az pedig bűncselekmény – rázta a fejét a nő.
- Soha nem kaphatnának el, hiszen senki nem rendelkezik azzal, amivel én.
- Én a helyedben visszavinnék mindent.
- Örömet akartam szerezni neked! Hidd el, más sem lenne különb a helyzetemben.
A hölgy a fejét rázva ugyan, de elfogadta, amit kedvese hozott. Leült hozzá az asztalhoz, hogy együtt fogyasszák el az amerikai ennivalót.
Chris az elkövetkező időkben is élvezni akarta megváltozott életét. Megreggelizni Ausztrália kopár vidékén óhajtott. Felfigyelt egy távoli vonatra, amiről tudta, hogy érceket szállít és a Rekordok Könyvébe is bekerült az által, hogy a leghosszabb a világon. Közelebb látta, hogy egy erős mozdony húzta a vagonokat. Tetejére állva megfigyelte, hogy tele voltak kibányászott termékekkel. Egyik kocsiról a másikra ugrált, s egy újabb mozdony következett. A tetején leült elfogyasztani szendvicsét, miközben nézte az előtte és a mögötte lévő kocsikat. Az újabb megrakott vagonok tetején jutott az egész vonat végére, amelyet egy harmadik mozdony zárt.
A gyáron belül már nem is használta a hidraulikus kéziemelőt, hogyha raklapokra volt szüksége. Csak ott termett, ahol azokat tárolták és elemelte, ami kellett neki. Amikor az emelő szerkezetét alá tolta, azonnal egy számukra kiszemelt helyre került velük. Ily módon meglátogatta Nyikolaj nevű munkatársát, aki magát elbarikádozva internetezett.
- Te mit keresel itt, nincs dolgod?
- Csak gondoltam, hogy megnézem, mi van veled. Már régen dolgoztam ebben a csarnokban.
- Kopj le, hogyha nem akarsz semmit! Nem kell neked mindenkit megfigyelni!
A megváltozott életű az ebédidejében köteg bankjegyekkel termett otthon.
- Nézd Tamara! Meg is gazdagodhatunk! – mutatta a pénzt a kedvesének.
- Ez már rablás, amiért börtönbe is kerülhetsz.
- A munkahelyemet nem akarom otthagyni, mert jól kijövök a kollégáimmal, csak azt akarom, hogy annyi pénzünk legyen, amennyivel több mindent megengedhetünk magunknak.
A férfi a második mondata közben megfogta nője kezét, majd egy páncélszekrényben folytatta beszédét:
- Különböző országok bankjegyeit akármelyik pénzváltónál beválthatjuk.
- Veszélybe sodorhatod mindkettőnket, te bolond!
- Nincs nyoma annak, hogy behatoltunk, a riasztórendszerek mind kívül vannak.
- Ne váljon már a szenvedélyeddé ez a szar!
- Nem kérem, hogy te is élj a chip nyújtotta lehetőségekkel. Én viszont szeretném élvezni az előnyeit.
A fickó némi dollárral a zsebében került vissza a gyárba, s amikor letelt a munkaideje a kaliforniai Disneylandben találta magát egy középkor hangulatát idéző téren. Elkezdett járkálni a tömegben, majd így kérdezte egy árus:
- Mickey-egeres fület?
- Köszönöm, nem kérek!
- Akkor egy souvenirt, annak emlékére, hogy itt járt? Nálam nagyon olcsó minden – próbálta kierőszakolni az eladó, hogy vásároljon.
Chris soha nem szeretett konfliktusokba bonyolódni. Hogy most is elejét vegye egynek a park egy olyan részére került, ahol fák alatt jártak-keltek, vízen átívelő hidakon. Egy hamburgert zabáló, Elvis Presleynek öltözött, kövér férfit szólított le:
- Jó reggelt kívánok! Érdeklődni szeretnék, hogy van-e a parknak olyan része, ami science-fiction hangulatot idéz?
- Igen! Ha tovább mégy abban az irányban meg is fogod látni, nem tévesztheted el - mutatott a kövér egy bizonyos irányba.
Chris egy olyan teremben, ahol Star Wars kiállítást rendeztek be, lassan járt-kelt, hogy alaposabban megnézzen mindent, mivel rajongott a sorozatért. A világért ki nem hagyta volna egyetlen részét sem. Ezúttal volt nála pénz, s vásárolt magának egy Kylo Ren figurát, amivel hazajutott.
- Összerabolod az egész világot? Köszönöm, nem kérek belőle! – rázta a fejét Tamara, amikor meglátta a bábut.
- Nem loptam, kifizettem!
- De olyan pénzből, amiért nem dolgoztál.
- Inkább vacsorázzunk! Maradt még abból a kajából, amit New Yorkból szereztem?
A nő csendben maradt, mert nem kívánt egy újabb vitába bonyolódni. Inkább párjával együtt leült a nap utolsó étkezéséhez. Másnap hétvége volt így Chris nem dolgozott. Reggel mocorgásra ébredt, s látta, hogy kedvese matatott a szekrényben.
- Te mit csinálsz éppen? – kérdezte a nőt.
- Elmegyek tőled! Nem akarok együtt élni veled így, hogy ez a kütyü irányítja az életedet.
- De hát mi ketten egymásnak lettünk teremtve és ezt te is mondtad már annyiszor! Inkább beszéljük meg ezt a dolgot!
- Amíg nem leszel olyan, mint régen, jobb, ha nélkülem éled az életedet.
- Tamara, ne menj sehová! Így is ugyanúgy szeretlek, mint eddig, gondold át… - kelt ki a férfi az ágyból.
- Elég jól átgondoltam! Ne tarts fel!
Az önteleportáló hagyta ugyan, hogy barátnője kilépjen a szobából, de a bejárati ajtónál ott termett vele szemben.
- Biztos vagyok benne, hogy tudunk kompromisszumot kötni. Nem muszály neked is élni a szuperképességemmel.
- Nekem nem kellesz úgy, hogy rendszerint visszaélsz vele!
Chris látta, hogy hiába próbálja feltartani kedvesét, ezért elengedte őt. Vegyes érzelmekkel tért vissza a lakásba. Haragudott, amiért ily könnyen elment tőle, s a nap hátralévő részében ezen rágódhat majd. Ugyanakkor nem akart lemondani a távlatokról, melyek megnyíltak előtte. Később, hogy elterelje figyelmét lelki bajairól felöltözött, majd Ait Benhaddou egymást érő, erődszerű épületei között találta magát. Felfigyelt egy stábtagra, akik közül egy idősebb, középkori arab öltözéket viselő férfi így beszélt:
- A nevem Abu Abdullah Mohamed ibn Battuta! Én a világon több helyen jártam, mint bárki más.
- Itt egy filmforgatás zajlik, illetékteleneknek tilos az itt tartózkodás – tartotta fel egy biztonsági személy.
A középkori öltözetű intett az operatőrnek, hogy álljon le egy kicsit, majd az „illetéktelen” felé közeledve szólt:
- Csak azt a részét forgatjuk itt, ami ibn Battuta utazásai előtt és hazatérése után történik, a Kínában játszódós részeket már a Tiltott Városban rögzítettük – a végére már látszott, hogy nem is annyira idős, csak ki volt maszkírozva.
- Ibn Battutáról már hallottam. Ő utazott a legtöbbet a gőzgép feltalálása előtt. Egy kollégám is járt már ezen a helyen, ő mesélte, hogy sok jó filmet forgattak is – emlékezett többek közt Chris Hans élménybeszámolójára.
- Szeretnénk zavartalanul folytatni a munkánkat, légy szíves távozz! Majd, ha bekerül a mozikba, megnézheted – igyekezett kedves lenni, aki az utazót alakította.
- Pedig élőben még nem láttam híres embert – akart hízelegni a szemüveges, akinek eszébe jutott, hogy látta más történelmi filmben is a színészt.
- Nekem fontos, hogy remek filmeket adjak a közönségnek, ne várd meg, hogy eltávolíttassalak – „ibn Battuta” immár kezdett bekeményíteni.
A fiatalember lassan hátrált, majd a látótávolságon kívül járt egy kicsit a kszárban, mert hogy Ait Benhaddou az volt. Chris a munkatársa élménybeszámolója után annak is utána nézett, hogy a kszár erődített falu, ami gyakori Észak-Afrikában. Pont az, ahol ő maga is termett a Marrakesh-Timbuktu karavánutakat ellenőrizte sok-sok évig. Miután odahaza megebédelt Nyikolajra gondolt, aki éppen egy szalonban varratott fel egy újabb ábrát a lábára.
- Mégis mit képzelsz magadról, már a magánéletünkbe is be akarsz kukkantani? – lett dühös az agyontetovált kolléga.
- Eszemben sincs túlságosan elmélyülni mások magánéletébe - Chris kissé megilletődött, amin úrrá lett, majd munkatársa lábára nézett – Igazán szépen kidolgozott ábra lesz, minden dicséretem a művésze.
- De hallottad, hogy nem kívánatos a jelenléted! Nincs neked jobb dolgod? – szólt rá a szemüvegesre az ábra alkotója.
- Ne haragudjatok, hogyha megzavartalak titeket, igazán nem akartam rosszat, máris eltűnök – Chris lesütött szemekkel kért elnézést.
A szemüveges az otthonában vacillált azon, hogy vajon Hansot is megnézze-e. Az öreg volt az, akivel a leginkább szót értett. Most azonban nem tudhatta, hogy Nyikolaj visszautasító magatartása után hogyan reagál ő a jelenlétére. Ezért akart is ott teremni, meg nem is. Végül győzött benne a kíváncsiság és látta a férfit, amint a feleségével együtt ebédelt az udvarukon.
- Christian! Úgy látom, nagyon tetszik neked, amit kaptál! – így a munkatárs.
- Szia, Hans! Csak nem egy repülőt vársz, ami most megy el felettünk? Hallottam Mr. Mindentudásról, hogy azokat is lehet vele követni – bátorodott fel a fiatalember a barátságos üdvözléstől.
- A gép, amit várok még az óceán fölött volt, amikor felkeltünk, mert az óta követem. Amerikából megy Indiába és az lesz az – mutatott az öreg a távolban látható repülőre, amit a két fickó addig nézett, amíg el nem tűnt a láthatáron.
- Drágám kit érdekel, hogy milyen gépek vannak most az égen? Amióta megvan neked ez az alkalmazás annyira bele tudsz merülni, hogy megszűnik a külvilág.
- Attól, hogy szeretem tanulmányozni az eget még igen is szánok rád időt – állt ki magáért Hans.
- Ne vesszetek össze! – szólt közbe Chris.
- Nem vesztünk össze! – így az idős férfi, majd a nejére nézett – Kipróbálhatnád te is ezt a mesterséges intelligenciát. Még azt is nyomon követheted, hogy a világ túlsó végén mi történik, mikor éppen elfoglalod magad valamivel.
- Ha nem tud lekötni, hiába győzöl meg. Ez a túl sok technológia mind azt eredményezi, hogy az emberek érzelmileg eltávolodnak egymástól. Ne legyünk mi is ilyenek! – így a feleség, majd Chrisre nézett - A férjem mesélte, hogy mivel rendelkezel. Te is inkább a kedveseddel tölthetnéd az időt! Ne élj vissza azzal, hogy bármikor, amikor csak szeretnél, beférkőzhetsz mások magánszférájába!
- Elnézést kérek, amiért megzavartam az ebédet! Inkább hazatérek – hátrált Chris.
- Én szívesen látlak az otthonomban, de jobban venném, ha nem váratlanul és hívatlanul teremnél itt – Hans igyekezett udvariasan kifejezni magát.
A szemüveges visszatért a saját portájára, de este újra használta a chipet. A Kodiak-szigeten kötött ki, ahol minden oldalról hegyek vették körül. Járkált egy kis ideig, majd észrevett egy folyót a távolban. Közel hozzá hosszan figyelt egy hódot, ami gallyakat tolt maga előtt, hogy gát épüljön belőlük. Ahogy elindult a víz folyását követve egy hatalmas medvére is figyelmes lett.
- A kodiak, a legnagyobb testű ragadozó és most élőben is látok egyet – mondta magában.
Az állat egymás után kapta el a lazacokat, majd az embert is észrevette. Betolakodót látott benne így hát elindult feléje. Chris először hátrált, majd futásnak eredt, s az történt, amire számított. A behemót követte őt, s amikor utólérte, gyorsan eltűnt, vissza az otthonába. Az éjszaka folyamán rosszul aludt, a reggeli esemény miatt. Többször is felébredt, s amikor pirkadni kezdett már nem bírta tovább. Ott termett kedvese szülői otthonának a hálószobájában.
- Tamara! Ébredj fel légy szíves! – keltette volna a nőt, de nem ébredt fel, így megpróbálta még egyszer – Tamara! Beszélnünk kell, kelj fel!
A fiatalember izgult szerelme reakciója miatt, de erősebb volt az érzés, hogy nem akarja elveszteni, így igyekezett uralkodni magán. Amikor a hölgy kinyitotta a szemeit, így szólt, fokozatosan felemelve hangját:
- Te mit keresel itt? Megmondtam, hogy kettőnk között vége mindennek! Anya, apa. gyertek be!
- Gyere vissza hozzám, kérlek!
- Tűnjél el, vagy itt lesznek a szüleim és ők dobnak ki! – a nő ugyan nem üvöltött, de próbált olyan hangos lenni, hogy meghallják.
- Esküszöm, hogy olyan leszek, mint régen – a férfi egyik kezét felemelte, másikat a szívére tette.
- Te mit keresel itt öcsém? Csak nem zaklatni mered a lányomat? – dühösen lépett be az apa a szobába.
Christian megilletődött, amikor mindkét szülő bent volt a szobában. Nem is tudott szóhoz jutni, így hát az anyuka beszélt:
- Hagyjuk a fiatalokat, hadd beszéljék meg a problémáikat!
- Már tegnap elmondtam! Nem akarom, hogy ez itt az életem része legyen – mutatott Tamara a párjára.
- Hallottad, hogy nincs itt keresnivalód! – förmedt rá az apuka a lánya kedvesére.
- Szerintem inkább kössetek kompromisszumot ebben a megváltozott helyzetben – így az anya.
- Talán tényleg jobb lesz, ha eltűnök! Bocsássanak meg, nem akartam, hogy rosszul induljon a napjuk – nézett Chris a szülőkre, majd eltűnt.
A fiatalembert az otthonában bántotta a lelkiismeret a váratlan látogatás miatt. De hát mit tehetett volna? Szerette Tamarát, vissza akarta kapni. Miután megreggelizett Tiltott Város egy nagy terén volt tanúja egy különös bemutatónak. Egymás melletti asztalokon voltak felállítva téglák, melyeket egy kopasz, szerzetesi ruhába öltözött harcművész egymás után zúzott szét hol a kezével, hol a lábával. Az önteleportáló kíváncsi volt a produkcióra, így ott állt benn a tömegben. Egyszer csak így szólt a mikrofonba egy asztal mögött ülő férfi:
- Gratulálok! Megvan az új világcsúcs! Sikerült meghatározott időn belül eltörni mind a kilencszáznyolcvan darab téglát, melyek azt jelképezték, hogy ennyi épületből áll a kínai császárok egykori lakhelye.
A közönség egy tapssal jutalmazta a sikert. Csatlakozott az önteleportáló is, aki nemsokára egy szobor elé került.
- Ez Jung-lö császár szobra, aki 1406-től 1420-ig építtette a palotakomplexumot. Az északi részén állt Kubiláj nagykán palotája, melyet teljesen eltüntetett, hogy még nagyobb épülhessen a helyére – mondta magában le sem véve szemét az alkotásról.
A szemüveges az épületegyüttesnek egy pagodákkal körülzárt, fás udvarán észrevett egy festőt, aki éppen azt vázolta papírra, ami körülvette.
- Igazán gyönyörű! – dicsérte meg Chris az élethű képet.
- Köszönöm! Most éppen a császári kertben vagyunk. Ez az egész komplexum 1912-ig volt a kínai császárok lakhelye.
Az önteleportáló nézte a művész többi – valódinak ható - alkotását is, melyek ki voltak állítva arra az esetre, ha szeretné megvásárolni egy járókelő. Hamarosan visszatért az otthonába.
Elkezdődött a következő hét és ez új munkanapot is jelentett. Kevéssel a munka megkezdése után magához hívatta a közvetlen felettese:
Beszélik egyesek, hogy állítólag kaptál egy chipet, amivel ide-oda ugrálhatsz a térben. Már látták is, hogy nem bírsz magaddal.
A szemüveges meg sem szólalt, csak lesütött szemekkel hallgatta a bajuszos dorgálását.
- Hans és Nyikolaj szóvá tették, hogy a szabadnapokon sem vagy őket képes békén hagyni! Fogadok, hogy a magánéletben is okoz neked problémákat!
- Elhagyott Tamara – mondta Chris, de csak halkan.
- Tudtam én, hogy mások életét is megkeseríted!
- Kérlek! Ne küldj el! Évek óta vagyok a cégnél, megszerettem ezt a munkahelyet.
- Ez eszembe sem jutott! Hiszen a legjobb munkaerők egyike vagy! Inkább szabadságollak erre a napra! Hogyha kell még többre is, hogy kikúráld magadat a függőségből. Tudod, hogy mindenkitől elvárom, hogy betartson itt minden szabályt.
- De a balesetem után egy csomó ideig nem jöttem! – a szemüveges ezúttal felnézett
- Van még szabadságod! Amíg a főnököd vagyok, tedd csak azt, amit én mondok!
A fiatalember jobbnak látta, hogyha nem vitatkozik a főnökével, így hát felment az öltözőbe és átöltözött. Kiment a gyárkapun és a közeli buszmegállóban szembesült azzal, hogy sokára fog érkezni egy számára megfelelő busz. Azt nem akarta megvárni, viszont folyton benne voltak a főnöke szavai. Nem szeretett volna az otthona magányában sem búslakodni, amiért szerelme nem óhajtott hozzá visszamenni, ő pedig nem kívánta vágyát a nőre erőltetni. Új elhatározásra jutott, élete megváltoztatójának, Cornelius Daxusnak a házában termett:
- Nocsak! Mit tehetek érted, te fiú? – az öreg le sem tagadhatta volna, hogy meglepődött.
- A chip, amit kaptam öntől azt hittem, hogy csak a javamat fogja szolgálni, de tévedtem, nagyon sajnálom – kis szünetet tartott, majd folytatta - Eleinte élveztem, hogy a világ bármely pontján ott teremhetek, amikor csak akarok, de aztán szembesültem azzal, hogy a rabja is lehetek ennek a technológiának. Túl messzire merészkedtem, mások magánszférájába is beférkőztem. Sőt! Bajba is kerülhettem volna.
- Az új találmányokkal mindig érdemes óvatosan bánni! Én és Claude kíváncsiak voltunk, hogy az önteleportálás képessége miként változtatja meg egy ember életét.
- Nem szeretném, hogy ennyire meghatározza az életemet, ugyanakkor megválni sem kívánok tőle, mert olyan képességet ad, ami a világon senkinek sincs.
- Látod, mennyi mindenen dolgoztam már életem folyamán? Nem mindegyik ötletem bizonyult azonnal jónak, de mindig sikerült úgy korrigálnom, hogy az hasznos legyen – mutatott Daxus a falak fotóira.
A látogató közelebb ment a fényképekhez, ahol látta az öreget élete különböző szakaszaiban tudósokkal együtt dolgozni olyan találmányokon, melyek megkönnyítik a hétköznapi életet, sőt, még előbbre is viszik az emberiséget.
Daxus a fiatal éveiben az informatikában és a matematika területén ért él komoly eredményeket. Ahogy egyre öregebb lett újabb tudományokban is elmélyült. Az egyre szélesebb körű tudás mellett az is hajtotta, hogy egyre magasabb pozícióba kerüljön és így vált egy laboratóriumnak a vezetőjévé. Ezúttal egy cetlit adott át fiatal látogatójának e szavakat mondva:
- Keresd fel ezt a címet, meglátod, jót fog tenni!
- Ki ez? – nézett a fiatalember társa szemébe.
- Majd meglátod, csak fogadd meg a tanácsomat!
Chris eltette a papírt és az otthonában arra az elhatározásra jutott, hogy a délutánt otthon tölti televíziózással és olvasással. A következő napon viszont ránézett a cetlire és egy szobában termett, ahol Yelena ült egy fotelban:
- Szia, Christian! Miben segíthetek? –kérdezte a nő.
- Yelena? Daxus úr adta meg a címedet. Mit csinálsz éppen?
- Zenét hallgattam!
- Hogyan? Én nem hallottam semmit!
- A computerizált agyamba vannak feltöltve olyan zenék, amiket Mr. Mindentudás szerkesztett. Kíváncsi vagy rájuk?
Chris bátortalanul, de bólogatott, amit Yelena igennek vett. A nő egy készüléken mutatott néhány - a mesterséges intelligencia által szerkesztett – slágert és társának is nagyon tetszett, hogy minden műfajban született olyan szerzemény, amely élmény volt számára.
- Most térjünk rá arra, hogy miért is vagy itt! – mondta a hölgy, amikor kikapcsolta az utolsó zenét.
- Olyan problémán, hogy a chip, amit belém ültettél eluralkodott rajtam. Élvezni akartam, hogy szabadságot adott nekem, de aztán kezdte meghatározni az életemet, olyan szinten, hogy még a lakáson belül, de a munkahelyen is ezzel jutottam el a-ból b-be.
- Szeretnél olyan életet élni, mint azelőtt – állapította meg gyorsan a hölgy.
- Én már nem is tudom, hogy mit akarok! Meg is akarom tartani ezt a kütyüt, mert korlátlan szabadságot ad, meg is akarok válni tőle, mert akiket kedvelek, azok közül sokan elfordulnak tőlem.
- A lelki problémákon is tudok segíteni. Engem Daxus olyanak alkotott meg, hogy az orvostudomány minden területén én legyek a legjobb.
- Alkotott?
- Igen! Én azért más vagyok, mint a többi ember. Génmanipulációs tudománnyal lettem létrehozva Daxusnak, a megboldogult feleségének és lányának a génjeiből. A külsőm és a személyiségem is számítógéppel lett megtervezve. Kioperálhatnám a kütyüt a testedből.
- Mi lesz, hogyha megválok tőle és hiányozni fog a szuperképesség? Világ életemben egy gátlásos fickó voltam, de így meg mertem tenni olyanokat, amiket addig soha. Életemben egyszer sem jártam külföldön, most pedig hipp-hopp beutazhatom a nagyvilágot.
- Járjunk egyet, jót fog neked tenni a friss levegő!
Christian rábólintott a nő szavaira, aki benti öltözékéből átöltözött. Kiléptek a ház ajtaján, majd az utca elhagyása után egy fás ligetben találták magukat, miközben Yelena adta egyik tanácsot a másik után.
- Az ember egy társas lény, arra született, hogy kapcsolata legyen. Hogyha sokkal több időt töltesz a barátaiddal, észre sem veszed, máris nem vágyódsz el annyira, mert az ő társaságuk lesz kívánatosabb.
- Nincsenek barátaim! Apám még kisgyermekkoromban meghalt, anyám pedig nem sokkal később lelépett. Állami gondozásban nőttem fel, ahol a kedves nevelőkkel értettem szót leginkább.
- Akkor pedig a munkatársaid között szerezz magadnak barátokat, sokkal jobban meg kell nyílnod az embereknek, beszélni bátrabban az örömeidről és a bánataidról! Hidd el nekem, hogy mindenki bővelkedik mindkettővel.
Christian megfogadta a nő tanácsait és elkezdett többet beszélgetni az emberekkel, s akik megnyíltak felé, azokkal talált közös témát, így kevésbé lett zárkózottabb. Yelenát más alkalommal is felkereste, aki továbbra is szívesen látta el jó tanácsokkal.
- Érdemes lenne találnod valami hobbit, amiben továbbfejlesztheted azt, amit örömmel végzel. Sokkal nagyobb öröm úgy elérni valamit, hogy megdolgozol érte – mondta a nő.
- Gyermekkoromtól gyűjtöm a fantasztikus történeteket!
- Arra gondoltál, hogy te magad is elkezdj írni?
- Az, hogy nekem is legyenek saját szerzeményeim nem foglalkoztat. Csak az érdekel, hogy minél több legyen a birtokomban ismert is, de olyan is, amiről a legtöbben nem hallottak.
- Erről milyen gyakran beszélsz másoknak?
- Egy öreg kollégám, Hans és a párom tud róla, de másnak nem szokásom beszélni a magánéletemről.
- Akkor tedd a szokásoddá! Vállald fel bátrabban azt, aki vagy!
Az önteleportáló az általa kedvelt történetekről is elkezdett beszélgetni másokkal. Különösen Nyikolajt érdekelték ezek a történetek, aki azt is megosztotta vele, hogy tetoválásai közül melyik milyen jelentéssel bír. Chris és „pszichiátere” elhatározták, hogy Corneliussal átalakíttassák a chipet olyanra, hogy a fiatalember azt csak korlátoltan tudja használni. Átprogramozta úgy, hogy csak heti egy órában legyen használható, így birtoklója rákényszerül, hogy csak nagyon sürgős esetben használja. A fiatalemberhez így már kedvese is visszament, akivel egy repülős utazásra is befizettek. Nem is figyelték a lent elterülő tájat, csakis egymással voltak elfoglalva.
- Tudtam, hogy belátod, olyannak vagy jó, amilyennek megismertelek – mondta Tamara.
- Kedves tőled, hogy te sem bánod, hogy a zsákmányolt pénzből megtartok annyit, amennyiből külföldi utazásokat is megengedhetünk magunknak.
Egy csók után ezt kérdezte ismét a nő:
- Jut eszembe! Mennyi az út Tahitire, ahová megyünk?
- Ez egy húsz órás út lesz – Chris kissé megszeppenve válaszolta.
Az Air Tahiti Nui gép csak szépen, magasztosan és biztosan haladt úti célja felé.
ÉRTÉKELÉS:
Minél több, annál jobb!
Rövid link:
(csak bejelentkezve)
