Minden nappal mintha
már egyre kisebbnek tűnhetne
a lélekkel is bemérhető,
köztes távolság.
Lassított visszafogottsággal
haladnánk a Lét nehézkes
taposómalmai közt,
nehogy merő véletlenség
folytán még tartósan bedaráljanak.
Törvények s emberi hozzáállások
egyszerre már süllyednek
s emelkednek, attól függően,
milyen megvilágításba is
kerülnek befolyásos valakik által;
mert minden megkezdett,
eljátszott, vagy épp csak
manipulatív szerep történeti
időnkben már velejéig behatárolt.
Tartós mellőzöttség-hullám
s eszevezett zuhanó manőverek
egyerre itatják át
az ember gond-szabdalta életét.
Mert most még úgy látszik
egyre tohonyább kövérségében
pöffeszkedni tud csupán csak
a mindenttudó önzés,
durvaságok, akár a fekély
átterjednek egyik emberről a másikra.
Az áldozat bevállaló érzések
- félő -, már tartósan
is zátonyra siklottak.
A határtalan mohóság
mindent s mindenkit elmart magától.
A megbékélt különbözőséget
még jó volna begombolni,
mint egy védelmet kínáló kabátot.
Ígérgetős álmokat még
az éjszaka hangjai
se mossák tisztára.
Ha nem vigyáznak könnyedén
aláhullhatnak megannyi
rosták egérlyukain.
A kimért Idő-hurok lassított
roskadása is egyre inkább körbevesz.
Settenkedő hazugságnak tűnhet
már a mozdulat s a minden.
A titkos nevetést,
amit magunkban hordunk
tán jobb ha szándékosan titkoljuk.
Hol maradhat már el a jólszabott,
régivágású udvariasság,
melybe a hölgyek is kedvükre
belekapaszkodhattak?
A diszkréció alantos árfolyama,
akárcsak a tőzsdeindex
egyre lefelébb kúszik.
Az idomításoknak csupán
egyetlen szabványa
divik mostanság:
kihasználni mindenkit.