A tartós változás most még
mintha jobb volna kikerülni;
immáron egyre szemtelenebb,
elkorcsosultabbá lett hitvány,
szószegő ígéret-beszédek,
fölösleges, önmagukat
is aljasító prédikációk mikéntjei.
Aki még úgy gondolja,
hogy tartósnak becézett
rögeszméknek csecsemőarca van,
maga is hosszútávú bolond-ostoba;
a lélek mintha sötét
piramissá változott volna,
mely ha senki sem beszél
hozzá tátongó szakadék
gyanánt elnyeli
védtelenné vált áldozatait.
Mintha az agymosott
ember-ivadékok immár
olyan tébolyítóan nyomatnák,
szövegelnék a ,,kolbászból lesz a kerítés"
kezdetű égi mantrát,
hogy a kicsinyes hazugságokat
is inkább beletörődött szívvel
veszik tudomásul az ,,egyesek".
- Mintha már nem lehetne könnyedén,
mondhatni laza-lezser
módszerekkel bejárni sem
az évszakok megzabolázhatatlan
színe-változásait,
sem pedig a porszemnek
látszó emberi élet tartalmas
kincs-perceit,
melyek minden esetben egyediek,
és megismételhetetlenek
az Idők táguló szövetei közt.
Az összehordott városban
most még a virrasztók is
szükségképp megpihennek;
tartós kiábrándultság már
a nemesebb-érzésűeket
is rég kikezdte mind.
Akár az alkalmi, botladozó
részegek tátongó, tétova léptekkel
menetelnek át
a század összezavarodott,
lepusztított kálváriáján
kicsinyeskedő kiskirályok,
Yorick-viccelte koponya-hegyek.
Lassacskán az dúsgazdagok
majdan tetszetős
szkafander-kollekciókba
bújtan a hold-vidékére járnak
kedvükre V.I.P.- bulizni,
és bevásárolni, hiszen
a földbolygón az ózonréteg ideje
korán megsemmisülni látszott,
s levegőt is csupán csak az vehet,
akinek erre külön,
kiváltságos engedélye van.
Talán csak jobb volna mindent
új lapokkal s előlről folytatni,
ha látnánk komor-sötét
vakondok-alagútak mélyén
a megváltó fény-szilánkokat...