A létezésben most még
inkább hátrafelé oldalaznak sokan,
mint a rákok pirkadó naplementékben,
hisz most egyre hivalkodóbban
éltetik a perc-emberkés mohó látszat,
exhibicionista-mámort,
célok igézete is egyre
csábul s másfelé csalogat.
Szemérmetlenné lett,
lecsupaszított hétköznapok
sívársága vár ránk,
kóbor nehezen fővő
disznó-krumplik kicsinyes tömege,
melyeket nehéz megenni is,
mert nem porhanyósak.
Azt mondogatják - főként -,
Nyugat-Euban, hogy egyre
hülyébbek, idiótábbak leszünk,
hiszen minden történelmi
lecke-helyzetben egyre hagyjuk,
hogy a potenciális nagyhatalmak
kihasználjanak;
már pedig ez lét-kérdés.
Félig rántotta, félig kocsonyaszerű,
képlékeny Maszek-Halállal
leszünk még adósabbak,
hisz már egy temetés sem
lehet Örkény-módra
megfizethetőn olcsó,
és persze komfortos.
Mert nincs centrum immár,
se szervezett közép társadalmi réteg,
mely amolyan szorgalmas
autodidakta-módra rendre
felismerné ki hazudik,
s mi mondhat még itt igazat?!
Viseletes magaviselettel
sem húzhatjuk sokkal tovább,
hiszen az ember nem képes
levedleni bőrét, akár a kígyó,
hogy mindent ,,új tabula rasa" -lapok
gyanánt kezdhessen.
Mostanság átcsapnak fejünk
felett ádáz hullámai
mindenfajta digitális
információ mátrix-áradatnak
s az egyszerű átlag fejét
inkább falba veri,
vagy inkább kitépi maradék,
kopaszodásnak indult
hajszálcsomóit is szorgalmasan,
ti. hogy mindig jöhet olyan csaló-üzenet,
melynek, ha bedől kiadósan
megcsapolhatják akár
még folyószámláját is.
S ha az ember megtagadja
önmagát - félő -,
gazember is bármikor lehet.