Egy tengerparti nyaralás alkalmával ismerkedtek meg, ahova a férfi édesanyja fizette be egyszülött fiát, mert annak jó, ha a számlákra tellett, és azt szerette volna, ha felnőtt fia végre igazán ki tud kapcsolódni. Az ifjú, hihetetlenül ambiciózus, karizmatikus, karrierista hölgy ellenben azért jött el erre a nyaralásra, mert igen-igen fontos munkája mellett mindenáron ki szerette volna heverni megmérgezett szerelmének tragikus szakítását, ami borzasztóan fájdalmasra sikeredett.
A fiatalembert Rozsáknak hívták, míg a hölgyről egyelőre csupán csak annyit sikerült kideríteni, hogy esténként, mikor feljön a sárga, sajtszínű hold gyakorta kiül a szálloda medencés részéhez; maga mellé tesz a törülközős napozóágyra egy nagy csomag papír zsebkendőt, és elsiratja legszebb éveit, melyet egy semmirekellő férfira pocsékolt el, aki nem érdemelte meg egy ilyen fantasztikus nőnek odaadó, és hűséges szerelmét.
Vacsoránál futottak elsőként össze. Svédasztalos önkiszolgálást választottak mindketten, hiszen bajos dolog lett volna megmagyarázni angol nyelven egy fontoskodó, kíváncsi, kotnyeles pincérnek, hogy ugyan mit keresnek egyedül, és magányosan egy meglehetősen tágasra méretezett asztalnál, amikor a legtöbb turista vendég párjával, vagy kettesével érkezett.
Rozsák kissé botlábú volt. Különösen olyan szituációkban, amikor tétova félszegsége, és kissé gyerekes, naiv természete is közrejátszott abban, hogy a zsúfolt emberek között nem érezte jól magát. Egy kis idő után mindig azt képzelte, hogy kinevetik, vagy kigúnyolják. Hol kövérségét szólják le, hol szánalmasan búvalbélelt, állandóan szomorú, és letargikus pufók arcát kezdik ki. Még így is valóságos zsonglőrmutatványra volt szüksége, hogy tányérjával, és acélszínű tálcájával addig ügyeskedjen, amíg a kiszedett ennivalót megtudja egyensúlyozva tartani. A legtöbb vendég ugyanis abban a percben, hogy megpillantotta a terül terül asztalkát telis-tele a legkülönösebb tengeri finomságokkal máris mint a megveszekedett vadállatok szinte azonnal rávetették magukat a bőséges lakomára, így elkerülhetetlen volt a tolongás. Főként azon testépítő, és sportos kinézetű embereknél, akik már megszokhatták, hogy az ő kinézetüket bámulja elragadóan, és imádattal mindenki, és teljesen természetesnek gondolták, hogy őket mindenben megilleti a totális elsőbbség jelszava.
– Exuse me Sir! – kért Rozsák bocsánatot, amikor egy tesztoszteron titán szabályosan meglökte, és ha csak Rozsák nem akarta a teljes svédasztalt feldönteni kövérkés testével, akkor inkább egy nagydarab kaktusz szúrós törzsét pécézte ki magának, nem éppen kellemes fájdalmakat okozva teste egyéb tájékain. Az ifjú hölgy virágot viselt hajában. Látszott rajta, hogy a nap kellemes bronz barna színárnyalatot varázsolt babonázó testére. Nem tudni hogyan, és miért, de szinte rögtön kiszúrta magának ezt a szerencsétlenkedő, mégis a – maga módján -, roppant különleges figurát, és most először fordult vele elő, hogy képes kuncogni, és mosolyogni, ahogy ennek az embernek a kisebb, megbocsátható baklövéseit figyelte.
Mivel Rozsák sajnos sehol sem talált magának asztal, így kénytelen volt a nagy helység hátsó sarok menti zugában közvetlenül a radiátorok mellett letelepedni. Az ifjú hölgy pedig nem nézhette tovább, hogy egy ennyire színes és minden bizonnyal érdekes fiatalembert ennyire mellőznek. Kinyújtóztatta feltűnően karcsú lábait, és egy fotómodell profiságával, és magabiztosságával odament Rozsákhoz, aki megpróbálta úgy egyensúlyozni tálcájával, hogy a gusztusos falatok ne a nadrágjára menjenek, hanem a szájába. Igen lényeges koncentrációt igénylő mutatványában szinte észre se vette, amint hangtalan szellőként leült mellé a varázslatos hölgy.
– Exuse me dear Sir! – szólította meg. – Do you speak Hungarian? – kérdezte, hogy beszél-e magyarul.
– Ö… bocsánat… azt hittem… hogy Ön csak… angolul beszél… – annyira meglepődött a hölgy babonázó, barna szemeinek láttán, hogy köpni, nyelni is alig bírt. Észre se vette és máris leette magát.
– Ez nagyszerű! – váltott át magyar nyelvre. – Ne haragudjon, de figyeltem Önt, és egy ilyen formátumú személyiségnek is kijárna az asztal, mint bárki másnak! – aprócska, hattyú-finom ujjacskái máris elővettek egy zsebkendőt, és óvatosan törölgetni kezdték Rozsák tökéletesen átizzadt ingét. Rozsák sebezhető szíve nagyobbat dobbant, mint azt eredetileg várta volna.
– Enyje! Kisfiú! Nézze meg, hogy véletlenségből máris mit csinált? – dorgálta meg, de annyira bájosan, gyöngéden, és flörtölve, hogy Rozsák már pirult is, akár egy nagyra nőtt déli gyümölcs.
– Ö… hát… szóval… igen…
– Most szépen ideadja nekem a tányérját, és leül mellém, hogy nyugodt körülmények között fogyaszthassa el a vacsoráját. – azzal valósággal szabályosan kiragadta a meglepődött fiatalember mancsai közül a kiadósan megpakolt tányért, és már vitte is magával az asztalához.
Szegény Rozsák percekig nem is tudhatta igazán, hogy vajon a vakszerencse volt-e hozzá ilyen kegyes, és előzékeny, hogy igazi angyalt vezérelt az útjába, vagy meglehet, ez egy olyan titkos átverés, amit a tévében is mutatott a kandi kamera, és ennek a balhénak most ő lesz egyes egyedül tragikus sorsú, szenvedő alanya. Óvatos léptekekkel kezdte követni a hölgyet, aki időközben elővett egy hosszú szálú cigarettát és dohányozni kezdett.
Mivel Rozsák egyáltalán nem kedvelte a cigarettafüstöt, ezért még akkor sem mert szólni, amikor már valósággal köhögési, majd fuldoklási roham jött rá, és az arcszíne fokozatosan változott, aszerint, hogy mennyire kap levegőt a hölgy mellett.
– Zavarja a füst kedves uram? Elolthatom, ha kívánja! – felelte a hölgy. Látván Rozsák lilásra színeződött busa fejét kis ujjacskái máris a hamutálat keresték, és eloltották a cigarettavéget.
– Látom, hogy Ön kedves uram mindig tudja a módját, hogy hogyan irányítsa magára a figyelmét! – ez inkább egy bókkal egybekötött elismerésnek hangzott a hölgy részéről, viszont akit egész életében kisebb-nagyobb megszégyenítések értek még nem biztos, hogy azonnal vevő lesz a kedveskedésre.
– Bocsásson meg kérem… nem akartam megbántani! Talán valami rosszat mondtam?! – kérdezte pár perc múlva, amikor a fiatalember végre szabad levegőt tudott venni, és ismételten úgy bámulta szinte megigézetten a hölgyet, mintha az ténylegesen egy földi istennő volna, aki megtisztelte őt azzal, hogy szóba állt vele. A hölgy kinyújtotta kezét, és simogatni kezdte Rozsák szőrös, nagy göcsörtös ujjait, amitől annak ismét jócskán megdobbant a szíve.
– Én kérek bocsánatot… nem is hittem volna… – nyögte ki nagy nehezen. Lelki energiáinak teljes igénybe vételével.
– Megkérdezhetem, hogy mit nem hitt el? – nézett kíváncsian farkasszemet vele a hölgy, és mennyország ragyogással mosolygott is. Talán először, mióta szakított párjával.
– Ne tessen haragudni rám, de olyan hihetetlenül fantasztikus, egzotikus szépséges hölgyek, mint Ön is nem szoktak olyasféle emberekkel ismerkedni, mint mondjuk én!
– Hát… kedves uram! Az az ő bajuk! Most pedig együnk mielőtt kihűl! – nem zavartatta, vagy feszélyezte magát máris villájára tűzött egy-két falat halat, és algaszínű spárgát és elragadóan elkezdett csipegetve eszegetni, míg a többi turista, és asztaltársaságok valósággal kiéhezve bámulták nyálcsorgatón minden egyes mozdulatát. Tudniillik az evésnek is megvan a maga sajátságosan erotikus élvezete. Benne foglaltatik a könnyedség, és az ízek, és zamatok minél elnyújtottabb fokozása.
Rozsák megpróbált ezúttal úgy enni, hogy remélhetőleg ne legyen tele a ruhája tányérjának tartalmával, és igyekezett lassítva eszegetni, tehát korántsem habzsolt, vagy rohamtempóban lapátolta meg ennivalóját, mert úgy hitte, hogy nem mindennap ücsöröghet egy ennyire édeni angyal társaságában.
– Tudja mi egy kiadós vacsora méltó befejezése? – kérdezte a hölgy amikor az utolsó falatjaival is végzett, és az evőeszközöket rézsútosan elfektette a tányérja szélén.
Rozsák tanácstalanul rázta a fejét.
– Egy kiadós csokifagyi! Szereti a csokifagyit kedves uram? – a hölgy mosolya maga volt a kezdet és vég. A bejárható szerelem, és szeretet kozmikus térképe. Útjelző a dobbanó szívekhez.
Rozsák szorgalmasan bólogatott. Most hirtelen belegondolt. Ha még csokifagyit is eszik egészen bizonyos, hogy lőttek az előirányzott fogyókúrájának, mert most is száztíz kilót nyomott alatta a mérleg, és jó lett volna, ha legalább le tud adni testsúlyában tizenöt kilót.
A hölgy feltartotta hosszanti kezét, és pillanatokon belül már jött is a pincér. A hölgy gyorsan elmondta angolul, hogy fagylaltot szeretne. Csokisat, lehetőleg öklömnyi nagyságú csokidarabkákkal, és gusztusosan, mire a pincér pár pillanaton belül, már ki is hozta a két hatalmas jéghegyre hasonlító fagylalttálakat, és várta a jattot. Mikor megkapta a jattot meghajolt, és azonnal távozott.
– Hát nem gusztusos nyalánkság? – érdeklődött csíntalan kislányként a hölgy, miközben hatalmasat kanalazott a jéghideg fagyi különlegességből, és kéjesen megnyalta enyhén telt alkonyi ajkait. – Ha létezik a mennyország, akkor is istenien finom!
Rozsák hosszú percekig csak bámulni tudta ezt az ismeretlen, titokzatos, egzotikus szépségű angyalt, aki egyik percről a másikra máris teljesen felborította és összezavarta – persze a legjobb értelemben -, eddigi megszokott sablonok, és komfortzónák között tengődő, semmitmondó életét. Ha lehetne valami, most rögtön letérdelne és gyémántgyűrűt húzna ujjacskájára, majd keringőzne vele a romantikus tengerparton, miközben szerelmes verseket suttogna füleibe…
– Kedves uram! Mi a baj? Nem ízlik a finomság? Csak bátran, mert már jócskán megolvadt! – romantikus álmaiból a hölgy kellemes hangja ábrándította ki. A hölgy mivel a maga tálcájával már végzett Rozsák fagyiját kezdte kedvtelve, elgondolkozva eszegetni, miközben bíborszínű nyelvével minduntalan körkörös mozdulatokat tett, hogy a csokihabot eltüntesse szája szögletéből. Ez is mennyire erotikus mozdulat volt.
Rozsák is kanalazott egy kiadósat, mely olyannyira nagy kanálnak bizonyult, hogy a jeges fagylalt bizony alattomosan megtámadta agyát, amitől zakatolni kezdett a feje, és pár percbe telt mire ismét a régi lett. A hölgy pedig nagyon jókat kuncogott, és nevetett ezen az emberen. Úgy érezte magát, hogy végre találhatott valakit, aki őszintén megtudta vigasztalna pusztán csak azáltal, hogy igazán megnevettette. A hölgy szinte azonnal beleszeretett ebbe a furcsa, nagyon is bohókás, szeleburdi emberbe. Mondjanak amit akarnak.
A következő napok szinte mámorító boldogságban, lelki kiegyensúlyozottságban, és harmóniában teltek mindkettejük számára. A hölgy szinte mindig úgy ügyeskedett, hogy szemmel tarthassa Rozsákot. Már azt is kiderítette, hogy Rozsák hajnali öt óra felé kocogott le a tengerhez, hogy mielőtt beindul a strandolás, és hemzsegő emberek lepik el a partot úszhasson pár hosszt. Ismételten kuncogón mosolygott, amikor megpillantotta Rozsákot úszó szemüvegben, és békatalpakkal, légzőpipával. Akár egy valóságos búvár. A mélytengeri élővilág őre. Kellemesen bizsergő érzések kezdtek kavarogni lelke mélyén, melyek aztán egészen lábujjáig terjedtek.
Napközben délelőtt tizenegy és délután három óra között Rozsák rendszerint a szállodai szobájában tartózkodott, mert albínós bőre roppant érzékeny volt a káros UVB napsugarakra, így nem engedhette meg magának, hogy leégjen, mert az rendkívüli, pokoli fájdalmakkal járt volna. Mint a hölgy később kiderítette Rozsák valósággal rajongott a kortárs világirodalomért, és a versekért. Be is szerzett neki az üdülőhelyen lévő könyvesboltban pár idegennyelvű, szépirodalmi könyvet, mert kíváncsi volt ezekkel vajon mire megy újdonsült barátja. Mivel vacsora alkalmával tapasztalta, hogy Rozsák nem fogyaszt alkoholt ezért egy kétliteres üdítővel, és a becsomagolt könyvekkel kopogtatott délután az ajtaján.
Rozsák kikukucskált az ajtón, és valósággal földbe gyökerezett a lába a meglepetésből, hogy ajtaja előtt ácsorog álmai asszonya. Hihetetlenül csinos, nyári szoknyás koktélruhában, sárgás hajában virággal, akár egy hamisíthatatlan trópusi szépség.
– Igen… Tessék? – szólt ki.
– Nem tudom, hogy emlékszik-e még rám kedves Uram? Pár napja együtt vacsorázott velem! Kinyitná az ajtót? – olyan dallamos hanggal mondta a mondatokat, hogy Rozsák ismét fülig szerelmes lett, akár egy kisdiák.
– Oh… elnézést kérek… azt hittem… valamelyik pincér… – szabadkozott. – Kérem… fáradjon beljebb… – invitálta kissé megszeppenten.
A hölgy belépett az elsötétített szobába, ami olyannyira tiszta volt, hogy az már gyanússá lett egy kis idő után. \”Csak nem rejteget valamit ez az ember?\” – futott át a gondolat a fején.
– Kérem szépen… tessék nyugodtan helyet foglalni… – húzta ki előzékenyen, úriemberek módján a széket.
– Igazán kedves! – elpirult, de nem bánta. Szüksége volt végre valami tartós, maradandó érzésre is, hogy élni tudjon. – Hoztam Önnek egy kis meglepetést, ha nem bánja! – odaadta a szépen becsomagolt könyveket a meglepett Rozsáknak, aki mindig tartózkodóvá vált, amikor ajándékot kapott.
– Gyönyörűen van becsomagolva! Kibonthatom?! – kezei között forgatta a csomagot.
– Persze csak nyugodtan! Önnek vettem! – most fordult vele először, hogy az őszintesége, és egyszerűsége miatt szeretett bele valakibe, és ez újszerű érzés volt. Segített eltávolítani a csomagolópapírt.
– Mivel nem tudhattam, hogy a prózát, vagy a lírát szereti-e inkább így vettem mindenből egyet-egyet! Remélem nem nagy baj? – maga volt a megtestesült angyali csoda ebben a percben. Ahogyan tétova kezeivel félszegen hátra simította gazdagon aranyló fürtjeit kis hegyes füle mellé.
– Ö… nos… nagyon köszönöm… Parancsol esetleg egy kis… gumicukrot…? – Rozsáknak már megint a szája járt, ahelyett, hogy a szívére hallgatott volna.
– Hát… – nyújtotta el a szót a hölgy. – Mindig is ellenállhatatlan vágyat éreztem a gumicukor iránt, már gyerekkorom óta! De kérem lapozzon bele a könyvekbe!
Rozsák óvatosan, finoman lapozni kezdte a kortárs köteteket, és bár sokszor az angol szöveg megkavarta a legtöbb idegennyelvű vers azonnal felkeltette mohó, kulturális érdeklődését, és zöldes szeme ragyogni kezdett, és ezt most a hölgy is tudta.
– Úgy látom jót választottam! – jegyezte meg szellemesen, kedveskedve. Minta úgy érezte volna, hogy emellett a férfi mellett igazi nő lehet, akinek egyáltalán nem kell homályos értékű alkukba bocsátkoznia, vagy hamis ígéreteket tennie, ha el szeretne érni valamit. Most hálás volt azért. A közöttük támadt ünnepi csönd nem volt irritáló. Sőt. Valami szüntelenül áramló, folyamatosan békét, és nyugalmat tápláló, ősi harmóniából táplálkozott. A hölgy most végre úgy érezhette, hogy valóban élt, mert megtudott feledkezni a mindennapi őrlő taposómalom gondokról, és örökös problémákról. Vajon milyen lesz majd, ha visszatér megszokott rutinos hétköznapjai közé? Vajon megkérdezze-e ezt az embert, hogy szeretne-e részt venni az életében, vagy sem?!
A furcsa emberke most letette óvatosan a köteteket az éjjeliszekrényre közvetlenül az ágy mellé. Mintha felbecsülhetetlen kincseket dédelgetne. Egy ideig kibámult az ablakon. Mintha zenét, vagy dallamot hallana. A hölgy felállt, lassan odasétált hozzá; megfogta szőrös mancsait. Együtt hallgatták andalítóan az óceáni levegő ritmikus áramlását, mely frissítő hidegségével megnyugtatta idegeiket.
A nő érezte, hogy nincs szüksége többre. Az élet már eddig is kegyesen bánt vele. Bőségesen elért mindent a szakmai, és karrierista életében. Már csak a magánélete rendbetétele volt hátra. Lassan a férfi felé fordította arcát, mely most csillogott az öröm könnycseppjeitől. A férfi is feléje fordult. Kisfiús arcában egyszerre mintha önmagát ismerte volna fel, és nehézkes gyermekkorát. Mindketten barátságosan, megértően mosolyogtak, majd a hölgy lassan megcsókolta a férfit.