Ki szíve mélyén nehezen,
vagy épp sose békül
a kényszer-játszmák
nevében bal mutatóujjak
suttogásaként, akár
az elítéltet megbélyegezték
az emberfiát, csakhogy a nyügős,
rongyos élet mégiscsak komoly dolog.

Az ember megalkuvó reményét
is lehazudták az egekről,
akár a gyémánt-fényű csillagokat,
hogy még valahogy
a nagy hiány ürességét
bármiáron betöltsék. 

Mert valahogy kicsit
már midannyian rejtegetni
kényszerültek titkon s talán
alatomban saját önző-mohó
kifosztottságuk mély szakadék szándékait.
Egynémelyek még arra is
bármikor képesek,
hogy csikorogva kiforduljanak
önmaguk bőreiből,
s másnak mutassák magukat,
mint amik valójában.
Totális ellentétei egy viszonylag
kivitelezhetetlen,
megállapodott életmódnak,
társadalmi berendezkedésnek. 

Gyötrő, eszméltető egyedülléttől
csupán a tartós magány
nem kérhetett még felmentő kegyelmet;
sebeket nyitogató
múltbéli emlékek közt is
egyre viszontagságosabbnak
hathat immár a tartós,
megállapodott kibékülés.
- Fenntartások nélküli félmegoldásokkal
- félő -, nehezen lehet átlépni
a benső lélek dimmenziós kapuit,
melyek akárkiknek
nem nyílnak csak úgy meg. 

Fölcserélhető Janusz-arcokkal
- sok esetben -, mint vágóhídakra
elkísért birkák, bégető barmok
bámulják egymást egyszerre
férgek s árulók, hiszen
mást aligha tehetnének.
Átvirrasztott éjszakák
menedékeiben jó volna még
valami kiszámítható,
oltalmazó ölelés mely
csupán egyedi s utánozhatatlan.

Már minden belemerülni látszik
viszonylag hasztalan a hunyorgó csöndbe...