Az igazság az,
hogy már jócskán baj,
ha szégyen, avagy kudarc egy-egy cél,
vagy megtervezett elképzelés vége;
két vállra fektet nem csupán
a tartós kétség, de a minél kínzóbb,
sóvár önbizalomhiány is,
mely már naponta marcangolva
gyúrja lelkem őssejtjeit.
Magammal egyenes arányosságban
ritkán ha lehetek, túlontúl szűkös odabent
a még járható téglalapalakú
folyosókon a járkálás.

A tényközlés sanda kényszere
még egyre nekifeszül a létnek,
ha nem figyelnek eléggé rá,
s nem veszik túlzottan is komolyan.

Sokszor tán jobb volna
megvizsgálni az egyes,
semmitmondó részleteket is;
hajszálról-hajszálra motozva,
tapogatózva haladva, hátha még
kisülhetne belülük a nagy várva várt egész.

- Az évek sokszor engesztelhetetlen,
velejéig sűrű tömegén mostanság
egyre viszontagságosabb a biztonságos,
lázadó átkelés, hiszen mindent
s mindenkit egyedül csupán
az elmulasztott dolgok félemlíthetik meg;
mi az, melyet vagy így,
vagy úgy már képtelenség helyrehozni?!

A betömetlen lelki seb-réseken
átfúj a szél, - félő -,
átbújtatatlanná válik a gyógyír
s megváltó szándék is,
ha észreveszik a sablonná aljasított,
ócska rutint, akárcsak az alkukötést.
- Hullongó kolonc-madártollakat gyűjtöget,
mint tarka, megszépített emlékeket
az évszakok metamorfózisa s az ember
- sok esetben -,még most se tudja,
hogy vajon csak átutazó,
türelmes vendég lehetett
a nagy egészben, vagy csupán
csak egy nélkülözhető,
de annál különlegesebb porszem?!