Kifelejtett élet-mozaik
rohan egyre felénk,
mint aki javában
- késések miatt -, siet.
Elvakultan kapaszkodnánk
valakibe, kifelé már mindent
szándékosan készakarva teszünk,
mert a benti lélek
zuhanó tömörségével
- félő -, már semmit se tehetünk.
Tetszhalottként kifektet
bennünket a Lét megannyi
kicsinyes-szánalmas kálváriája;
odakint keringenek arcok,
nevek, kicsiny halálok.
Zsigeri büszkeségből
még senki jól nem lakhatott.
Furfangokat vet,
kicsinyes-önző sérelmeket
learat; sutba kell, hogy
vágják immár szabadgondolkodók
értelmét is, mert - elviekben -,
az sajnos mindig gyanús volt
egy adott történelmi korszakban.
Hiába is tüntetnek fölösleges
agymosott idiótaságokkal szemben,
ha van egy adott klérus,
mely a mindenkori
törvény-kvótát rendre
megszabja; aki nem
hajlandó behódoltan
meghajolni ,,egyesek" akarata
előtt az még tán megérheti,
hogy kb. ötszáz év múltán
emelt fővel járjon.
Erkölcsi illendőségekkel
szemben nem volna szükséges
kiásni akármelyik csatabárdot.
A gyarló, bűnös
ember-lélek minőségét
csupán a Halál őrizheti meg?!
Illúzióknak szükséges
immár villogni minden irányból,
hogy az egyszerű átlagot
minél hatékonyabb célszerűséggel
egyszer s mindenkorra
tartósan bepalizzák, s beetessék.
Sár alatt rekedt
holdkóros álmainkat
ki válthatná elejétől-végig valóra?!
S míg egyre többen
kedvükre legeltethetik
bégető juhok módján
színvak-szemeiket
az agymosott,
vadbunkó homályon,
addig gondolatok s értelmek
pisla fáklyafénye hamarján
elfúja hamis-hazug talmi Világ.
Az őszinte, igazmondó szavak
- legkivált mostanság -,
meggyengülnek, akár
a kálcium-hiányos
aggastyán-csontok;
akár a vakolat mindenki
lelkéről hámló rétegek
sanda módján lefoszlanak.
Megbízható, kézfogó-belátások
is rendre elmaradoznak.