Lehetett volna, de mégse lehetett!
Felnézve rá farkasszemezve
 az őszinteséggel megtaláltam volna azt
 akivel a Lét ezer tört, apró, csodálatát
 végigélhetettem örökkévalón,
 s halhatatlanul a Végtelenben.
 – Lehetett volna két szív eggyé forrasztásában
 a gondolatnak is – illenék –
legalább egy kicsit agyalnia:
 A lassú, fokozatos a Mindenség reszkető
 együttműködésével betöltött átlényegülés,
 összetartozás
 – ez a mondhatatlan megváltás
 földi pokolkarmok között!

Jaj! – Ma már meg kellett hibám
 tört bicsaklásai közt tanulnom:
 Hiba volt minden könnyes-szemű lélek-nyitogatás.
 Sebezhetőségem teljes s tökéletes kivéreztetése,
 minden aprócska engedmény megfontolt erkölcse,
 elcsépelt diplomáciája.
 Minden csupán lehelettel érzékelhető Csók
 a száj fölött, amikor lelkünk pitvarában
 Cupidók mohó s telhetetlen nyila záporozott!

Minden maradék-szavad
 – ha volt még egyáltalán:
 Nesszusz-méreggel sebzett, bélyegzett,
 mint elátkozott Káint.
 S betölthető harmóniák ölében kiábrándulásom
 vas-béklyói közt se mertem
ideje korán rájönni izzó,
 megváltható angyalképed csupán
 még szívemben pislákol,
 fényeskedik egyre még.
 S hogy te már rég lovagod ölelgeted.
S mohó karjaiddal, mint túlburjánzott
borostyáninda körbe fontad fojtogató-erősen
 lélegző nyakát, harapdált alkonyív-ajkait,
 de már többet nem:

Nem lehetek hűséges statisztád,
 se papucslelkű cinkosod többet
 – csupán betűk halhatatlanságával
 adakozó szorgalmas tanúd:
Önkívületünk titkos Golgota-járása.
 Csupán csak most jön el, orvgyilkos-indulattal,
 hamar bekövetkezik.
Jó lehetett volna, de ajkak, szájak bíbor-üregében
 fürgén rohangáló bíbor-kígyók táncot jártak
 – s nem ihattam én sem kedvemre izzó szíved
 szelencéjéből olvadó szívdobbanásaid!
 Velem együtt:
Ordítva, dühöngve öngyilkosok halálra szánt
 kétségbeesésével vonná felelősségre
 elkövetett tabu bűneidet a Szív:

Miért kellett ezt így cselekedni,
 s a megbocsátható kímélet vajon hol bujkált?
 Hol Maradt?
 – Mikor én fejemet,
mint elítélt leszegve hajtom,
 tanúskodó méltóság hegyei felé:
 Szétesek darabokra:
Hús, vér, csont, ér, sejt-molekulákra
 s lelkiismereted még egyszer,
 utoljára fohász-panaszként
 megintem s kérődre vonom!