Úgy érzed minden esetben
 a váltakozó napokon,
 mikor meggebedsz,
 mert nem érhetsz fel sem a csúcsra,
 sem pedig élhetőbb életek
 kicsinyes-üres színvonalára,
 mint aki tetetett közönnyel
 sasfészekbe nyúlt,
 s ott kedvére megharapta
 ujját egy rakoncátlan sasfióka.

 Bolyhos felhőid távolából
 még szólítanának téged,
 hogy még merre menjél,
s miközben zátonyra futnak
 céljaid-terveid hosszú
 zarándoklásokba kezdesz
 - akár még -, tudatalatt is,
 hogy vajon kihez fordulhatnál?
 Merre menjél?!

Árnyék lett a hajdanvolt
 ikrásodásnak indult fényből
 Kedvesed haj-zuhatagában,
 melyet olyannyira csodáltál,
 hogy nem vallhattad meg számára
 mennyi mindent jelent egy ölelés,
 igaz mozdulat romantikus naplementékben.
 - mert aligha is tudhatnál mást kitalálni:
kapcsolat, érdek, protekció a sikk,
 ezt bizony - mostanság -, eléggé
 nehézkes lesz felülmúlni.

 S míg rakosgatnád önmagadban
 a LEGO-építőkockákat, hogy fokozatosan
 építs, alkoss, vagy gyarapítsd
 a nemlétező Vant,
 addig ,,egyeseknek" már
 minden az ölébe hullt,
 s aranykanállal ettek
 szarvasgombás rizottókat.

Lesajnált éveid ülnek nyakadban,
 s még állítólagos barátaid
 is rendre meg, vagy csupán kicsúfolnak;
 ,,No, nézd már! A kis 40-es taknyos!
 Hát hogy kinőttél te a földből! Te senkifia!"

 - Annyira szeretnéd magaddal elhitetni,
 hogy számíthatsz még Valakire,
 aki hisz benned, s Emberként felemel,
 amihez elviekben még jogod is lenne;
 bújkál benned a sajgó szánalom,
 hátha inkább te voltál egyedüli
 megbocsátó, eltaposható,
 kéznél levő minden esetben?!
 Elárulnak, akár a leghűségesebb árulók
 már nem csupán csak szavaid,
 alamusziskodó tetteid
 - de személyiséged különcködő,
 makacs, holtáig aggastyán-utazó lénye.