Mintha már minden megmaradt,
szétforcsácsolásnak indult
esetben ott lenne titokban
a kései önvád megtörtént vétkeinkért;
rabszolga-robotok egyre
közönyösítettebb mentegetőzései,
mert mindenki előbb-utóbb
megtudja, szembesíti önmagát vele,
miszerint: csupán csak
évtizedeit pazarolta tudatosan.
Zavartan, csattogva
tűhegyes tigris-fogakkal
tolongunk morogva
a Lét egyre kicsinyesebb,
méltatlan szamár-létráján
hátha még észrevesznek
s újabb semmitmondó
lehetőségekkel kínálnak
meg bennünket.
Mert nem lehetséges
már jólakni a mohó éhséggel se,
ha nincs meg a mindennapi betevő;
csukott szájjal nézni
kényszerültek megtaposott,
szándékkal elgáncsolt
lúzer-balek ostobákat.
Hazugságok egyre
páncélosabb krokodilbőrét
egyre kevésbé lehet végleg átütni.
Emberi dzsungelek
masszív alvilági pályáin
spirálisan körbe kering
egy-egy kijátszható alkukötés,
ami át meg áthajlik
a többség feje felett.
Mintha immár most
mindenki szánalmas harapófogókat,
réseket keresgélne
az egyre sűrűsödő,
masszív félhomályban;
mert most vádolnak
hazugságokkal egyre szakszerűbben,
nem nézvén az objektivitásra
hajazó bizonyítékokat sem,
leülepedett, különös mentőövet
egyre ritkábban dobnak
segélykérőknek, ha épp
süllyedőfélben vannak.
Finoman, precízen
mozgatható hátrálásokban
hunyászkodnak meg egyre
többen - hogy ti.
rózsaszín-tenyerek
tolakodnának naphosszat
egy kis falatka kenyérért.
Megásott árkokat húz
sziszifuszi-bukásai közt
a mindennapi tett-cselekvés,
minden kevély mentegetőzés
mögött már nincs is igazibb akarat.
Vergődések alamusziskodó
kínjaiban csakis önmagukra
számíthatnak, kik belekerültek.
Vigasz-vesztetten ritkán
szólhat vissza a némává
fajuló hallgatás is.
Mindennapra kiadagolt
állati-lét veszi körbe
az átlagos egyént,
s mert ez neki így jó
, hát nem emel szót,
s nem is perel fölöslegként.